Schmitt Pál lemondott

2012.04.02. 15:26

Schmitt Pál váratlanul felszólalt a Parlamentben, a beszéd végén bejelentette, lemond. Az országgyűlésnek tizenöt napja van új köztársasági elnököt választani.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • a Sándor-palota előtt tartott sátras sztrájkjukat.

  • Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője három órakor sajtótájékoztatót tartott. Közölte: a házbizottság úgy döntött, hogy ma este dönt a parlament a lemondás elfogadásáról. Lázár azt mondta: késő este, hét-nyolc óra körül ötpárti egyezetetés lesz az új köztársasági elnök jelölésének folyamatáról. Hozzátette: azért van erre szükség, mert az MSZP Sólyom László korábbi államfőt jelölte, a Jobbik pedig javasolta a köztársasági elnök közvetlen megválasztását. Lázár szerint ezekről a kérdésekről kell beszélni. Azt mondta: meg akarja hallgatni, hogy az MSZP például mivel érvel Sólyom mellett. A további kérdések - például, hogy mikor választhatják meg az új államfőt - elől azzal tért ki, hogy az esti ötpárti egyeztetés után derülhetnek ki új részletek.

  • Elemzőink szerint a legkevésbé sem lehet véletlen, hogy Kövér pont csütörtökön aktivizálódott varjúügyben. Kódolt felhívását házi politológusaink egyértelműen az elnöki pozícióra bejelentett igényként értelmezték. De nem kell nekünk hinni, döntse el az olvasó maga, mire utal ez:

    Kövér László doktorandusz hallgató vagyok, a Debreceni Egyetem, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékén. A dolmányos varjú (Corvus cornix L.) urbanizációjával 2006 óta foglalkozom, amely keretein belül állománydinamikai,- fészkelés biológiai-, területhasználati (területhűség) vizsgálatokat folytatok Debrecenben. A faj városiasodásával kapcsolatban régóta tervezem, hogy készíteni kellene egy országos térképet, amelyen a varjak által „elfoglalt” hazai települések lennének feltüntetve.

    Ha tudnánk, kiket nevez varjaknak, még könnyebb lenne értelmezni ezt a felhívást, ami talán egyfajta teszt arról, hogy minden demokratikus idők legszigorúbb házelnöke hány támogató szavazatra számíthat a kormánypárti képviselőktől.

  • Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatóján az eddig felmerült elnökesélyesek mindegyikére nemet mondott. Kövér elfogadhatatlan, Martonyi az MSZMP tagja volt, Sólymot meg nem csak azért nem támogatják, mert az MSZP meg igen. A lehetséges jelöltről szerdai frakcióülésükön dönthetnek. A közvetlen elnökválasztásnál szerinte egy húszezer ajánlást összegyűjtő jelöltet már komolyan lehetne venni.

  • Eddig nem láttuk, pontosan milyen formában mondott le Schmitt hivatalosan, hiszen ezt írásban kellett megtennie. Az MSZP-s Ujhelyi most kitett egy fotót az egymondatos levélről, amiben annyi áll, hogy

    "Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok."

    lemond
  • Ez valami vírus lehet, most esett be az "Új elnök a Magyar Protokollosok Klubja Országos Egyesülete élén". Annyira nem klappolnak a dolgok, hogy maga SP legyen az, a közlemény szerint "Nagy József lett az új elnök, főtitkárnak pedig Sáskáné Nádasdi Ágnest választották meg a tagok".

  • most jelentkezett egy új Rakonczay, aki 4 év alatt akarja körbekajakozni Európát. Sajnos nem vállalta be az Urált, végig a hegygerincen. Végvári Tamás napi átlag 22 kilométert akar megtenni az első évben, ami alatt Rijekáig jut el, ha nem hullámoznak túlzottan a bácskai búzamezők. Végvári sajnos nem látványsportoló, így igazából nem az M6-oson majd a horvát autópályán megy, hanem körbe a Dunán és a Fekete tengeren.

  • Lázár János reményei szerint egyből a 15:40-kor véget érő szünet után dönthetnek Schmitt Pál lemondásának elfogadásáról. A Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte, hogy a határozathozatalok után, hét-nyolc óra tájában ötpárti egyeztetés kezdődjön az új köztársasági elnök megválasztásáról. Megfontolásra méltónak nevezte a Jobbik közvetlen elnökválasztásról szóló kezdeményezését, illetve az MSZP jelölését is. Az MSZP Sólyom Lászlót nevezte meg köztársaságielnök-jelöltjeként.

  • Elkerülhetelenül újraindult a schmittes viccek cunamija. Csukott szemmel erre böktem rá:

    Schmitt Pálos szerzetesrend alakul a lemondott köztársasági elnök emlékére, akik napi 18 órában diplomamunkákat fognak másolni.

    via piszkos13's

    Most tudtam meg, hogy a vicc a Hírcsárdáról származik, mondom, hogy extrém nap a mai!

  • A menetrend attól függ, hogy Schmitt Pál megírja-e a lemondó nyilatkozatát, és ha megírja, akkor lesz-e benne a lemondás idejére vonatkozó dátum. Ha nem lesz, akkor akár már ma szavazhatnak a képviselők a lemondásról. Ha lesz, akkor onnantól számított 15 napon belül lesz.

    Az új elnök választásához - ami még mindig nem esélytelen - a jelöltet a képviselők ötödének kell aláírásával támogatni, vagyis így esélytelen, hogy legyen ellenzéki elnökjelölt.

    A kinevezéshez a képviselők kétharmadának kell a jelölt mellett szavaznia.

  • Orbán: mindent a maga idejében!

    A miniszterelnök válasza a kialakult helyzetről érdeklődő újságíróknak.

  • Lemondóbeszéde első percének végén az "ártatlanság védelme" kifejezést használta, amit mi eddig csak pikáns összefüggésben ismertünk. Nagy fellélegzés ez a rengeteg ügyvéd-politikus által fojtogatott hazai közéletben.

  • A Sándor-palotától jelentő tudósítónk szerint Schmitt Pál ma nem volt az elnöki rezidenciánál, még reggel sem. A tüntetők még mindig ott vannak, körülbelül tíz sátor áll még. Nagy-Navarro Balázs is a palotánál van még, ha itt végeztek, ő megy vissza a Kunigunda utcába. A hangulat nyugodt, békés, nincsenek sokan a helyszínen. A terv szerint a Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem lemondott rektora mellett öt órakor tartott tüntetés után várhatóan felvonulnak a tüntetők a Sándor-palotához, majd ekkor, este hét óra körül ünnepélyesen és "tiszta kézekkel" sátrat bontanak.

  • "Ha van még Schmitt Pálnál is alkalmatlanabb személy, az Kövér »köteles« László" - reagált villámgyorsan a házelnök köztársasági elnökké választásáról szóló pletykákra Molnár Csaba, aki szerint már az is botrány, hogy egyáltalán ideiglenesen köztársasági elnök lehet házelnökként. "Még a felvetés is elképesztő" - mondta, és azt is, hogy megtántorodott, bele kellett kapaszkodnia a pulpitusba.

  • 0. oldal

    Ezt az elmúlt napokban érkezett olvasói levelek átolvasása alapján gondolom. A szokásostól eltérően alig akadt levélíró, aki védte volna az elnököt, az egyetlen svungos kivétel az előbb futott be egy törzslevelezőnktől. Ez mindennél jobban mutatja, az utolsó pillanatig ellentámadó elnök mennyire megzavarta saját támogatóit is.

    Tisztelt Szily úr,

    sem fiatalsága, sem cikkeiből áradó szellemi képességei nem hatalmazzák fel Önt arra, hogy olyan lekezelő, cinikus és ironikus hangvételben írja bejegyzéseit Schmitt lemondásáról, mint azt teszi.

    Anélkül, hogy bántani akarnám, tisztelettel felhívom a figyelmét arra, hogy ha pontosak az ismereteim, akkor eddig Ön még nem sok területen bizonyította kiváló képességeit. Nem volt világbajnok, sem olimpiai bajnok, sem szálloda igazgató, sem valamilyen országos, vagy nemzetközi szövetség, bizottság, akármilyen testület vezetője, főbb tisztségviselője.

    De még egy vacak, plagizált doktorit sem tolt végig egy egyetemi minősítő bizottságon!

    Csak azért bátorkodom megjegyezni mindezt, mert az ilyen szellemi megalapozottság nélküli ironizálással csak pojácát csinál magából az ember, akin csak a fizetett statiszták kacarásznak. A végén még egy tönkretett, lemondatott, bukott államelnök sem lesz Önből!

    Tisztelettel:

  • Mert méltatlan körülmények között bukott meg. Törvényjavaslatot nyújtottak be, hogy Schmittnek ne járhasson élete végéig juttatás, iroda, személyzet. Molnár Csaba a "Schmitt Pált mosdatókat" is megbüntetné. Hát még Orbán Viktort.

  • cikkünk a témában:

    Sokan most Kövért látják a legesélyesebbnek

    A fideszesek szerint Orbán délelőtti, a frakcióülésen elhangzott kritériumai alapján akár Kövér Lászlóból is köztársasági elnök lehet: a házelnök alkotmányozó, körön belüli, és Orbántól jobbra áll. Parlamenti helyszíni tudósítónk jelentése szerint akár még hétfőn lezavarhatják a köztársaságielnök-választást.

  • "Orbán Schmitt két évvel ezelőtti jelölésével elvesztette az erkölcsi jogát, hogy újfent egyedül állíthasson jelöltet" - mondja Molnár Csaba, aki szerint nem csak a frakcióval rendelkező parlamenti pártokat, hanem természetesen a DK-t is meg kéne kérdezni arról, hogy ki legyen az elnök. Nevet nem említett, de olyat szeretne, aki nem csak aláír.

  • Molnár Csaba, a DK nem létező frakciójának vezetője a sajtóteremben reagált Schmitt felszólalására. Az ülésteremben közben a szocialista élcsapat - Mesterházy Attia, Lendvai Ildikó és a többiek - a pulpitus alatt tartanak kiscsoportos foglalkozást. Molnár amúgy Schmitt bukásából az Orbán-rendszer bukását vezeti le épp, szerinte az elnök lemondása a demokraták sikere. Lemondása pedig "olyan volt, mint egész működése: hazug és zavaros". Ő is kiszúrta, hogy Schmitt három napja még nem tartotta volna fairnek a pert, most meg mindenkit perelni akar.

  • Unatkozorobotok releváns posztja a Tumblr-ről:

    Nem azért mondom, de Dr. Albannak érvényes a doktori címe.

  • hanem az, hogy a Parlament manzáján hogy adhatnak elfogadható menüt 498 forintért. Becherpig ugyanis lemásolta nekünk a mai menükártyát:

    Mindeközben a parlament éttermében:
    A menü 498 HUF:
    Zöldfűszeres sertésragu leves
    Vajaskenyér puding
    B menü 864 HUF
    Magyaros zöldbableves
    Sajttal, sonkával töltött csirkemell rizzsel

  • - jelenti Plankó riporter. A záporozó kérdésekre annyit mondott, hogy "mindent a maga idejében". Mármint Orbán, nem Plankó. Lázár már biztosan kijött, Kövérről nem tudjuk biztosan, mert az újságírókat annyival hátrébb szorították, hogy onnan már nem látszik az ajtó.

  • Amikor azt próbálták meg elhitetni, hogy a köztársasági elnök önjáróvá vált? Ehhez képest most mindenhova Orbán Viktor kisérgeti.

  • Türelmetlen? Nézze meg a lemondás legforróbb percét!

  • Információink szerint tegnap este még úgy volt, hogy nem mond le Schmitt Pál. A köztársasági elnök az este felkereste dobogókői zarándoklatán feleségét, Makray Katalint, és neki állítólag még azt mondta: nem mond le.

  • Legalábbis a sajtó munkatársait már az üléstermi folyosóról is kitiltották, de lezárták a delegációs terem és a köztársasági elnöki iroda környékét is. Orbán Viktort sem lehetett fotózni, legalábbis testőrei eltaszigálták fotósunkat.

  • hanem hivatalvezetőjét, Kiss Norbertet, aki a magyar politikusok közül egyetlenként merte bemutatni a torok előtt keresztben elhúzott mutatóujj nemzetközi jelét újságírónak. Soha nem feledjük az embert, aki úgy tett, mintha a West Wingben szerepelnénk, és mintha igazi tétje lenne a hatalom nélküli elnökről írott cikkeknek vagy a róla készült fotóknak.

  • Schmitt Pál beszéde rövidebben

  • A sajtóteremben csak a billentyűk kopácsolása hallatszik, a folyosókon zavarodott kormánypárti képviselők kis csoportokban, halkan pusmognak. Az ellenzék sem tűnik összeszedettebbnek, bár ők kicsit nagyobb hanggal tárgyalják az elmúlt egy óra eseményeit.

  • hanem például ez is:

    Zoltán invited you to Kossuth téri jurtatábor Tóth Imrével, a Munkát, kenyeret menet elindítójával

    via cvikli