Schmitt Pál lemondott

2012.04.02. 14:04

Schmitt Pál váratlanul felszólalt a Parlamentben, a beszéd végén bejelentette, lemond. Az országgyűlésnek tizenöt napja van új köztársasági elnököt választani.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • hogy a Fejek Hullásának Hétfőjén eddig nem említettem meg, hogy a pécsi Mészáros Ferenc mellett ma rúgták ki Benczés Miklóst, a DVTK vezetőedzőjét is. Állítólag őt is a szemét opponensek csinálták ki.

  • 13:58-kor a következő kezdetű közleményt adta ki a Schmittel a plágiumügy miatt konfliktusba került erőforrás-minisztérium:

    A magyar nyelv értékeinek megőrzésére és gazdagítására várja a szakmai szervezetek és magánszemélyek ötleteit, elképzeléseit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága a www.magyarnyelvert.hu honlapon.

  • Így, pár perccel a felzaklató események után már világos, hogy a rétorok versenyét már megint Lázár fideszes frakcióvezető nyerte azzal a kétélű, finom oldalvágással, hogy “nem gondolhatják, hogy ne lett volna képes egy normális dolgozatot írni”. Abban a hangulatban és abból a székből, egy elvileg az ellenzék felé csapó mondatba rejtve kijelenteni, hogy Schmitt dolgozata nem volt normális, minden szempontból ötcsillagos teljesítmény volt.

  • Úgy tudjuk, Schmitt Pál még nem nyújtotta be írásban a parlamentnek a lemondó nyilatkozatot.

  • Búcsú Schmitt Páltól

  • Becherpig kolléga jelenti, hogy az exelnök irodája előtti parlamenti folyosót lezárták, majd az előbb megjelent a házelnök és a vezérfideszes, és bementek Schmitthez.

  • Méghozzá Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökének vadi friss levele az ügyről. Szegény értelmiséginél kiborult a misebor. Legjobb idézetek hirtelen:

    Politikai indíttatású anarchista csoport irányítja a SOTE doktorok szenátusa és az egyetem rektora viselkedését, döntését.

    A doktori értekezés csak előrángatott ürügy, amellyel jól ismert körök folytatják Magyarország és nemzetünk elleni hajtóvadászatukat.

    Minősítésüket a saját maguk által választott jelképes alak (Dopeman) meghatározza.

    Milyen jogon mernek még megszólalni azok a közszereplők, akik kirabolták egyéni haszonszerzés és külső megbízás érdekében az országot, emberek élete szárad a lelkükön, családok sokasága ment tönkre miattuk? Ezen tetteik elfedése érdekében erkölcsi relativizmust támasztanak.

    Elég volt az idegenszívű hazaárulókból, akik gátlástalanul folytatják - egy erőszakos kisebbség tagjaiként - gyűlöletkeltő kampányukat.

    Az írás tanulsága: rendszerváltó hangulatban kereszténykedni pont olyan eredménnyel jár, mint a balosok jellegzetes időtöltése, a részeg SMS-ezés.

  • Előkészítik a szavazást Schmitt Pál lemondásáról.

  • Lázár: "Senki nem gondolhatja komolyan ebben az országban, hogy a sportról Schmitt Pálnál többet tudhat, hogy egy egyetemi disszertáció megírása Schmitt Pálnak gondot okozhat, hogy ne lenne képes egy normális dolgozat megírására" - mondta még Lázár, aki szerint a parlamentnek nem volt szerepe ebben a döntésben. Ezután hosszasan bírálta a magyar tudományos életet, amiért nem vizsgálta felül a rendszerváltás előtt szerzett doktori címeket. Elvárja a tudomány világától, hogy "nézzen szembe az ötven évvel, hogy tisztítsa meg magát". Tulassaynak is üzent aki "nem futamodhat meg", le kell dolgoznia a megbízatásából hátra levő három hónapot.

  • szerencsére most is frissen követte az eseményeket.

  • azzal, hogy nemhogy senki sem aludt el a beszéde alatt, de ő mondta a legvérpezsdítőbb dolgokat, például hogy ebben az ügyben Schmitt mutatott erkölcsi nagyságot, az ellenzék pedig alkalmatlannak bizonyult. Meg hogy az a dolgozat a múlt üzenete és most érdemes lenne megnézni azoknak a dolgozatát, akik az elnököt fikázták.

  • Lázár János szerint mindenkinek azzal kellett volna kezdeni, hogy megköszönik Schmitt Pálnak az elvégzett munkát. "Köszönjük, elnök úr" - mondta. A megjegyzésekre nem kívánt reagálni, de mégis reagálni fog. "Remélem nem akarják úgy megváltoztatni a történelmet, hogy Magyarország elnökének ne lenne alkalmas az, aki két olimpiát nyert" - mondta. Schmitt szerinte bebizonyította, hogy méltó volt az elnöki posztra.

  • ezért kint az üres folyosón beszélik meg a történteket - jelenti Spirk riporter. Baja, Hiller, Kiss Péter és Szekeres is a bátrak csapatát erősíti.

  • Harrach: "Valóban emlékezetes nap lesz a parlamentben ez a mai. Bár emlékezetessé teszi az is, hogy az ellenzék máris új köztársasági elnököt javasol, azt, akit annak idején nem szavaztak meg" - kezdte első kormánypárti reagálóként Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető, aki magában már múlt kedden lezárta az ügyet. Szerinte Schmitt volt az egyedüli, aki dönthetett az ügyben. "Úgy gondolom, hogy az a dolgozat, amiről annyi szó esett, az a dolgozat a múlt üzenete. Egy olyan rendezetlen világból jött, ahol sokan ugyanúgy alkották meg dolgozatukat. Érdemes lenne megnézni azoknak a művét, akik ma ilyen hevesen bírálták az elnök urat" - mondta.

  • Mesterházy azt javasolta, hogy az új köztársasági elnököt együtt keressék meg, olyat, aki kifejezi a nemzet egységét, akiben baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok és zöldek is tudnak bízni. "Gondolja meg a fideszes parlamenti többség Sólyom László jelölését" - adott ötletet.

  • "Ez legyen intő jel a miniszterelnök számára is, hogy az akarata, a hatalma nem korlátlan. Az emberek gerince erősebb, mint a miniszterelnök akarata. A kétharmad hiába nagy felhatalmazás, nem enged meg bármit. Az önök vezetője nem tévedhetetlen, és ez korlátot jelent az önök hatalmának is" - mondta.

  • a focicsapat edzőjét. Ezt azért tudom leírni, mert Mesterházy Attila olyan lassan beszél, hogy ilyen szórakozásokra is marad időm. Láthatóan meg van illetődve és reszket attól, hogy a feltüzelt kormánypártiak kiabálni kezdjenek felé.

  • "Napok óta erre a mondatra várt egy egész ország" - mondta Schmitt lemondásáról. "Sajnálatos, hogy a távozása ugyanolyan lett, mint az érkezése volt. Ez nem tett jót Magyarország hírnevének" - mondta, majd arról beszélt, minek a hatására döntött így. "A becsületes és tisztességes emberek hangja le tudta győzni a becstelenséget" - mondta, és utalt rá, hogy sok jobboldali gondolkozó és értelmiségi is Schmitt lemondását követelte. "Nem párthovatartozás alapján dőlt el, hogy ki milyen véleményen van" - mondta. "A nemzet egységesen követelte a lemondást":

  • "Még nem hallottam Mesterházy Attila felszólalását, de meg tudom jósolni annak tartalmát. Egészen felháborítónak tartom azt, amit most hitelesség ügyében mondanak" - mondta, és Horn Gyula pufajkájáról, Medgyessy Péter kartonjáról és Gyurcsány kettős állampolgársági kampányáról, illetve őszödi beszédéről beszélt.

  • "Honnan ez a nagy mellény uraim? - kérdezte beszédében az MSZP-s és Gyurcsány-párti kollégáktól.

  • Az országgyűlésnek 15 napja van dönteni

    Schmitt Pál lemondása akkor lesz érvényes, ha azt az Országgyűlés elfogadja. Ha arra kérik, fontolja meg a döntését, ám ő azt ennek ellenére nem változtatja meg, lemondása véglegessé válik, ideiglenes utóda Kövér László lesz.

  • Vona szerint Schmitt lemondása elkerülhetetlen volt, most ideje előre nézni. "Az államfői tisztség olyan mértékben errodálódott, hogy egy szimpla csere már nem megoldás" - mondta. A bizalom helyreállításának egyetlen módja a közvetlen köztársaságielnök-választás, mondta.

  • "A döntésnek nyilvánvalóan örülünk" - mondta Vona, aki szerint ha Schmittnek tiszta volna a lelkiismerete, megvárta volna a frakciók reakcióját és reagált volna rájuk. Vona szerint a felelősség amúgy nem Schmitt Pálé, hanem a miniszterelnöké, aki kitalálta. "Jó lett volna, ha nem bujkál, ha vállalja a felelősséget, és nem úgy tesz, hogy ehhez neki semmi köze nincs" - mondta.

  • Végre van svung, töltés, sok bekiabálás, megkövült Kövér László, szóval Élet a Házban.

  • "Napokig vállalhatatlan magyarázkodásra kényszerítették a köztársasági elnököt" - szólt a kormánypártokhoz. "Azt az embert, aki felszólalt az ellen, hogy csalni nem szabad, kirúgták az állásából. Azt a rektort, aki meghozta a döntést, lemondásra kényszerítik. Azt a területi pártelnököt, aki felszólalt ellene, az ellen eljárást indítanak" - sorolta. Schmittnek elismeréssel tartoznak a lemondásért, de a kormánypárti képviselők az erkölcs vizsgáján megbuktak.

  • "Nem az a baj, hogy Schmitt Pál egy olyan dolgozatot adott be húsz éve, ami már akkor sem felelt meg a követelményeknek" - mondta, majd idézte Schmitt 2006-os csalós beszédét. Jávor szerint az egyetlen vállalható döntés a lemondás volt. "Hogy ez mostanáig húzódott, az az önök szégyene" - mondta. Ahogy az is, hogy Schmitt magyarázkodásában azokat támadta meg, akik "kiálltak az egyetlen becsületes döntés mellett". "Vállalhatatlan" - mondta. Kövérnek is odaszólt. "Az az önök szégyene, hogy azzal foglalkoznak, van-e jogosultsága képviselőknek itt ülniük".

  • Schmitt beszédének végét - jelentette Plankó riporter.

  • Schmitt lemondására elsőként Jávor Benedek reagált. "Szomorú napja van ma a magyar demokráciának" - kezdte, amire a kormánypártok ordibálni kezdtek. "Többek között az önök viselkedése teszi szomorúvá" - mondta. Schmitt ügye nem magánügy, hanem a demokrácia ügye, annak a pártnak az ügye, amely Schmittet az elnökségbe segítette.

  • és azzal vágott vissza, hogy az a méltatlan, hogy a tőle balra ülők (nyilván a DK tagjaira gondolt) itt ülhetnek a Parlamentben.