Megkezdődött Szitka Péter büntetőpere

2012.04.03. 15:07

A vádirat ismertetésével kezdődött meg a miskolci városi bíróságon a Szitka Péter (MSZP) kazincbarcikai polgármester ügyében indított büntetőper.

A vádirat ismertetése után meghallgatták a gyanúsítottakat.

Szitka Pétert jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, az ügy másik érintettjét jelentős értékre elkövetett csalással vádolta meg az ügyészség.

A vádirat szerint a polgármester 2006 novemberében kötött szerződést egy rendezvényszervező kft.-vel, hogy a cég szervezze és bonyolítsa le az önkormányzat programjait. A polgármester által ellenjegyzett tizenhárom számla ellenében a város havonta 264 ezer forintot fizetett ki a társaságnak.

Szitka Péter
Szitka Péter
Fotó: Vajda János

A vállalkozás munkanaplójában rögzítette, milyen szolgáltatásokat nyújtott, a valóságban azonban ezeket a feladatokat a helyi művelődési központ végezte el.

A vád szerint ezzel a várost három és fél millió forintnyi kár érte. A másodrendű vádlott ezen kívül a vádhatóság szerint támogatásokat szerzett egy helyi rendezvény megszervezésére, de előfordult, hogy ugyanazt a számlát többször is bemutatta, amivel ötmillió forint körüli összeget vett fel jogosulatlanul.

Szitka Péter a meghallgatásakor kikérte magának a vádat. Mint mondta, hasonló méretű városokban régóta működik polgármesteri kabinet, így Kazincbarcikán is, és ennek volt tagja a másodrendű vádlott.

A pénzügyes jelezte a polgármesternek, hogy teljesítési igazolás kell a számlák kifizetéséhez, a munkanaplók ezt a célt szolgálták, amelyeket ő tételes ellenőrzés nélkül írt alá.

Szitka Péter elmondása szerint naponta 400-600 aláírnivalója van, súlyoznia kell közöttük, melyiket olvassa el alaposabban, és melyeket fut csak át.

A polgármestert a Tőzsér Ildikó vezette bírói tanács a kabinetben folyó munkáról, az ügyész a megrendezett fesztiválokról kérdezte.

A tárgyalás tanúk meghallgatásával csütörtökön folytatódik.