7,5 millió forintnyi arany ékszert raboltak
További Belföld cikkek
- Megölette volna a bírókat és az ügyészt a toplistás magyar bűnöző
- Terrorcselekménnyel fenyegetett a cserhátsurányi férfi
- Villámlással, erős széllel és jégesővel jönnek a heves zivatarok pénteken
- Szentkirályi Alexandra: Veszélybe került 15 ezer ember ingyenes utazása
- Indul a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program
Emlékkönyvbe
Szerdán délelőtt Szeged belvárosának egyik – arany ékszereket is árusító – üzletébe ment be három fekete ruhás férfi. A két eladót könnygázspay-vel lefújva ártalmatlanná tették, és egy sporttáskába jelentős mennyiségű ékszert pakoltak be, majd elhagyták a helyszínt.
Az egyik eladónak sikerült bekapcsolnia a riasztót, a rendőrség azonnal a helyszínre ért, majd gyors adatgyűjtést és tanúkihallgatást követően elrendelték a gyanúsítottak meneküléséhez használt autó körözését – tudatta a százados.
Nem sokkal a rablás elkövetése után észre is vették a járművet az 55-ös úton a mórahalmi rendőrörs munkatársai, utánaindultak, félreállították, majd igazoltatták a benne ülő két fiatalembert. Egyikőjük, a 23 éves sofőr nagyon zavartan viselkedett, ez feltűnt a rendőröknek, ezért fölnyittatták a csomagtartót, ahol a harmadik férfi rejtőzött a megszerzett zsákmánnyal együtt.
A férfiakat őrizetbe vették. Kihallgatásukkor kiderült, hogy előre megtervezték a rablás részleteit, és kifejezetten ezért érkeztek Szegedre. Egyikőjük azzal indokolta tettét, hogy nehéz körülmények között élnek Szerbiában.
A rendőrség felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a három szerbiai férfi ellen, és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.
A Szegedi Városi Bíróság elrendelte a három férfi előzetes letartóztatását. Cseh Attila, a bíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint azért látták indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését, mert megalapozottan lehet tartani attól, hogy a bűncselekmény miatt kiszabható 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés miatt a szerb állampolgárságú gyanúsítottak megszöknének vagy elrejtőznének, ahogy azzal meg is próbálkoztak elfogásuk előtt.