Pláza helyett kárász és vadkacsa Kőbányán

2012.04.08. 18:56
A gazdasági válság és az igazságszolgáltatás időigényessége a beruházásoknak nem kedvez, de a természetnek így igen. A kőbányai Mázsa téren például egy tiszta vizű tó keletkezett az egyik félbe hagyott építkezésen.

Kőbányán, a Mázsa téren, a Bábolna Rt. egykori telephelyén 2005-ben kellett volna megnyitni a Morrison 97 Kft. beruházását, a Mázsa Plázát. Az építkezés odáig jutott, hogy a beruházó kiásott egy gödröt, ahová  a pinceszintet tervezte, és úgynevezett szádfalazással támasztotta meg ideiglenesen a földet, hogy ne dőljön be, amíg a vasbetonozási munkákkal el nem készülnek. Az ideiglenes megoldás azonban több évig úgy maradt, a gödör idővel megtelt esővízzel és talajvízzel, egy szabályos tó keletkezett a telken.

A víz ugyan egy jó ideig tartotta a falat is, az év végi csapadékszegény időszakban azonban erőteljesen csökkent a vízszint, a fal nem tartott eléggé, és elmozdult a föld. Ráadásul az oldalfal felé rögzített tartószerkezetek megsértettek egy csatornát, az abból elfolyó víz pedig folyamatosan elmosta a környékén lévő földet. Emiatt tavaly decemberben a Mázsa utca egy szakasza beomlott . A benzinkúttól melletti utcán három méter hosszú, három méter mély gödör keletkezett, amiben egy kisebb személyautó elfért volna.

A Mázsa Pláza beruházást végző cég a VAM Design Center tulajdonosának, Vincze Miklósnak az érdekeltségébe tartozik, de részükről egyelőre nem sikerült megszólaltatni senkit. A bruttó 27 ezer négyzetméter alapterületű, klasszikus bevásárlóközpontban többek között mozit, a pinceszintre mélygarázst terveztek, egyelőre egy tó valósult csak meg. (A Mázsa Pláza látványterveit itt láthatja.)

Mázsa tó

A tó létezéséről nem sokan tudnak, még a környéken élők sem feltétlenül, hiszen az utcáról csak egy elkerített építési terület látszik. Ha a farostlemez falak résein benézünk, akkor látszik a szép, zöld tó. Mivel a tó már körülbelül négy éve ott van, ezért a Google Mapsen is látható.

A tiszta vizű tóban lakik egy vadkacsa pár, mellette nyest, a szomszédos telken őrző-védő szolgálatot ellátó férfi pedig már látott a vízben ezüstkárászt (más néven kínai kárász vagy jövevényponty) is. “A madarak behordhatták az ikráját” - mondta el az őr, aki amúgy otthon van a horgászatban, onnan tudta, milyen hal van benne.

Balesetveszély

A két építtető, a két tulajdonos és az önkormányzat közötti jogvita és a gazdasági válság miatt az egész Mázsa téren leálltak a munkálatok. A kőbányai önkormányzat most a csapadékkal megtelt gödör ügyének rendezését várja a terület tulajdonosától a további károsodások, balesetek elkerülése érdekében. Az önkormányzat lezárta az érintett útszakaszt, talajmechanikai vizsgálatokat készíttetett, és kérték a búvárvizsgálat lefolytatását.

Mivel az önkormányzat perben áll a földterület tulajdonosával, összeférhetetlenség miatt a XVI. kerületi jegyzőt jelölte ki a fővárosi kormányhivatal arra, hogy intézkedjen a továbbépítés és a helyreállítás ügyében. A Fővárosi Csatornázási Művek tovább vizsgálta az ügyet, ideiglenes falazással megakadályozták a csatorna további csúszását. Folyamatosan figyelik a terepet, ha újabb csúszás történne, azt időben észlelnék.

Több milliárd kártérítés

Szabó Krisztián, kőbányai jegyző az Indexnek elmondta, hogy a Morrison 97 Kft. 2007-ben kártérítési pert indított az önkormányzat ellen. 2,8 milliárd forintot követelnek az önkormányzattól azért, mert a konkurens cégnek (Magnum Hungária Kőbánya Kft.) a szomszédban engedélyezte, hogy hasonló kereskedelmi egységet építsen. A per már a végéhez közeledik, de még nem zárult le. A gödör és a tó ügyét a per nem befolyásolja, mivel a tulajdonos feladata, hogy  biztonságos, megfelelő állapotban tartsa az ingatlant. A beruházóval ugyan nem sikerült beszélnünk, de a jegyző szerint vannak arra utaló jelek, hogy a Morrison 97 Kft. folytatni akarja az építkezést, hiszen továbbépítési engedélyhez folyamodtak (az építési engedélyük nekik is lejárt).

Origo City újratervezés

A szomszédos tervezett bevásárlóközpont, az Origo City vagy más néven Kőbánya Kapuja helyén jelenleg parlagon hagyott terület áll. A kőbányai önkormányzat vezetése és a Magnum Hungária Kft 2004 végén írta alá a szerződést a Mázsa térre tervezett 30 milliárd forintos beruházásról. Ekkor még azt hitték, az építkezés 2005 júniusában elkezdődhet. Az akkori polgármester, Andó Sándor szerint az utóbbi évtizedek legnagyobb kerületi építkezése kezdődött volna el a 3,1 hektáros területen. Két lakóház épült volna 800 lakással, mellette a bevásárlóközpont és egy szakáruház is lett volna.

A Magnum Hungária Kft.-től az Indexnek név nélkül nyilatkozó munkatárs elmondta, hogy a Mázsa térre tervezett fejlesztés jelenleg áttervezés alatt áll, de a tervekről egyelőre nem közölhetnek részleteket. Az Origo City 2008-ban megkapta jogerős építési engedélyeit, de a szomszédos telken lévő, szintén plázát tervező beruházó, a Morrison 97 Kft. megtámadta az engedélyeket, mert szerintük a hatóságok nem vették figyelembe őket mint szomszédokat, majd később beperelte az önkormányzatot is. Bár az Origo City tervezői szerint ők nem is közvetlen szomszédok.

A perek végül a Morrison 97 Kft. részére nem vezettek eredményre, de amíg folyt a per, nem kezdődhetett el az Origo City építkezése. Mire a bírósági ügy lezárult, addigra pedig a három építési engedélyük közül kettő lejárt, így nem lett volna értelme tovább folytatni a beruházást. Jelenleg az új terveken dolgoznak, amiket az előírások és az önkormányzattal folytatott egyeztetések alapján alakítanak, és zajlanak a tárgyalások az érdeklődőkkel, potenciális bérlőkkel. Közben életbe lépett a plázastop is, így a megvalósításhoz mindenképpen szükségük lesz a felmentésre, vagy megvárják a moratórium végét.

Mázsa téri tervek

A Mázsa tér átalakítása a Podmaniczky program keretein belül a Keleti-kapu nevű fejlesztésben valósult volna meg. Barna mezős, rehabilitációs mintaprojektekkel, mint a Kőbánya Városközpont súlyponti fejlesztése próbálták volna vonzóvá tenni az elmaradott kerületeket, visszacsalogatni az elköltözött lakosokat. A kőbányai súlyponti fejlesztés tartalmazta a Szent László átjáró lakó és kereskedelmi célú, a Mázsa tér lakó és kereskedelmi célú és a Kőbányai Sörgyár egykori 1. számú telepének fejlesztését, az S1 alprojekteket. Az akkori tervek szerint a Mázsa tér egy “második városközpont” lett volna.

És a valóság: Kicsi Kína

A két említett nagy beruházásnak még az alapköveit sem tették le, ezzel szemben a szóban forgó terület mögött, a Monori és a Jegyenye utcában valóságos kis Sanghaj épült fel, miközben ők és az önkormányzat pereskedtek. A Monori Center nemrég nyitotta meg kapuit, de a környéken azt pletykálják, hogy még tovább fognak terjeszkedni, most is nagy építkezések folynak a center mellett. A kínai és olasz (de főleg kínai) importot áruló üzletek helyén egykor lóistállók, gabonatárolók voltak, ezekből egy malomépületet meghagytak, mert az műemlékvédelem alatt áll. A környéken szinte csak ázsiai embereket látni, és vannak olyan hirdetések, amiket csak kínai nyelven plakátolnak ki, sőt egy autósiskola kínaiul hirdeti, hogy náluk lehet jogosítványt szerezni.