Elbukott egy régi vizsgán a BKV menekülőmaszkja

2012.04.13. 12:18 Módosítva: 2012.04.13. 12:50

Még áprilisban kihelyezik a 2-es és a 3-as metróvonalon a járművekre és a szolgálati helyekre az úgynevezett menekülőmaszkokat – erősítette meg az Index információját pénteki közleményében a BKV.

Csütörtökön írtunk arról, hogy az úgynevezett menekülőmaszkok veszélyhelyzet esetén a járművezetők, illetve a metróállomáson dolgozók biztonságát növelnék. Információink szerint a maszkot darabonként 6000 forintért szerezte be a BKV.

A BKV a közleményhez csatoltak egy képet a gázálarcról is, amelyen a forgalmazó cég, a Sunwo Zrt. neve is szerepel. A cég a külföldi gyártmányú maszkot már korábban is forgalmazta Magyarországon. Erről még 2010 végén beszámolt az Index egyik blogja is.

A blogbejegyzésre akkor olvasói levélben reagált a légzésvédelmi eszközöket gyártó Respirátor Zrt, amely többek között a honvédségnek is gyárt tűzvédelmi eszközöket. A Respirátor arról írt, hogy saját laboratóriumában a piacra dobás után bevizsgáltatta a maszkot.

Ebből a vizsgálatból az derült ki, hogy a maszk egy perc után már nem véd a szénmonoxid ellen, miközben a tűzvédelmi szabályok szerint legalább 15 percig kellene védelmet nyújtania. További probléma, hogy a menekülőmaszk éghető anyagból készült, ami ugyancsak ellentétes az előírásokkal. A vizsgálatból kiderült az is, hogy a maszkot a forgalmazás előtt olyan minősítő intézet vizsgálta be, amely nem rendelkezik megfelelő minősítési engedéllyel.

Minderről szerettük volna megkérdezni a maszkot forgalmazó céget is. A cég vezetője, Steier József arra hivatkozva, hogy épp száll fel a repülője, péntek délelőtt azt közölte, hogy a maszk megfelelő. Hozzátette: később tud csak további részleteket mondani.

Megkerestük a BKV-t is, arra voltunk-e kíváncsiak, hogy volt-e tudomásuk erről a vizsgálatról, illetve miért ezt a fajta maszkot szerezték be. Péntek délelőtti kérdésünkre egyelőre nem kaptunk választ.