Orbánt felháborította a tiszaeszlározás

2012.04.13. 10:27

Felháborította a miniszterelnököt Baráth Zsolt jobbikos képviselő múlt heti, a tiszaeszlári vérvádat felidéző parlamenti felszólalása. Orbán Viktor péntek reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: egy rendkívül érzékeny kérdésről szól. A magyar alkotmány az emberi méltóságot sérthetetlennek minősíti, ebből pedig az következik, hogy az államnak kötelessége minden közösséget megvédeni, amellyel szemben uszítanak, vagy amellyel szemben "méltatlan bánásmódot helyeznek kilátásba". "Meg is fogjuk védeni, ideértve a zsidó közösséget is a többiek mellé" – fogalmazott.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijával való találkozójára utalva azt is mondta: hiába van egy ilyen alkotmányos szabály, ezek a közösségek igényt tartanak arra - "dacára annak, hogy egyébként biztonságban vannak", ám a történelmi tapasztalatok is rendkívül fájdalmasak -, hogy amikor valamilyen atrocitás éri őket, a kormányzat adjon jelzéseket, hogy ezt nem fogadja el. Közölte, hogy ő és kormánya ezt mindig meg is teszi.