Enikő, Melitta
15 °C
17 °C

Örökre eltűntek Gyurcsány szakdolgozatai

2012. 04. 13. 14:00
| Módosítva: 2012. 04. 27. 22:36
Kereste őket, de sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint viszont a pécsi egyetem nyilatkozataival megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát.

A volt miniszterelnök pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta: nem hiányoztak neki a szakdolgozatai az elmúlt években, így aztán nem is vigyázott rájuk "valami rettenetesen". Beszámolója szerint fogalma sem volt, hol keresse most őket, és bár szerdán nekiálltak átválogatni a családi könyvtárat, csak felesége, Dobrev Klára két diplomamunkájának egyike került elő, az övéi nem.

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében arra is kitért, hogy mivel az érettségi bizonyítványát sem találta meg otthon, felkészült a következő vádra: "Gyurcsánynak érettségije sincs".

"Múlt hétfőn még azt vonták kétségbe, hogy volt-e egyáltalán szakdolgozatom. A leckekönyvek másolata, az egyetem hivatalos nyilatkozata a feltételezést határozottan cáfolta. Ezzel a dolog érdemi része lezárult, a vád megdőlt. Ezt követően sokan szerették volna elolvasni a dolgozatokat. Az érdeklődést szívesen kielégítettem volna. De mert az egyetem leselejtezte, én meg nem őriztem meg azokat, nem tudok mást ajánlani a szakdolgozatokért lelkesedőknek: keressék meg a többi képviselőt, ők talán nagyobb becsben tartották egykori munkájukat, és most szívesen bocsátják az érdeklődők rendelkezésére" – olvasható a bejegyzésben.

IMG 8849
Fotó: Nagy Attila

A Pécsi Tudományegyetem szerdán közölte, hogy a jegyzőkönyv szerint 1996-ban leselejtezték Gyurcsány Ferencnek a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1990-ben írt szakdolgozatát. Megjegyezték, hogy a karok önállóan rendelkeztek a szakdolgozatok őrzéséről, selejtezéséről, jogszabályi kötelezettség hiányában az egyetem akkor egységes belső szabályozást nem alkotott. A közgázon – a bírálók külön javaslata hiányában – öt év után selejtezték a szakdolgozatokat.

Mint írták, Gyurcsány Ferenc diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, a diplomamunkák azonban már nem lelhetőek fel az egyetemen.

A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, a volt miniszterelnöké azonban hiányzik közülük. Hozzátette: a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

A Pécsi Újság azután, hogy Schmitt Pál a plágiumügye miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről, egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint a nyolcvanas években Pécsen a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.

A volt kormányfő erre reagálva a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a tanárképző főiskolán "A Balaton-felvidék szőlészete és borászata" címmel adott be szakdolgozatot, és arra jó minősítést kapott. Gyurcsány Ferenc 1990-ben a közgázon "A gazdasági társaságok és a tőzsde működése" címmel adott le disszertációt. Diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott.

A politikus azt is közölte, hogy ha megtalálja, nyilvánosságra hozza szakdolgozatait. Úgy fogalmazott, nem fogja kezét-lábát törni, hogy megtalálja saját példányait, de a normálisan elvárható, átlagos erőfeszítéseket megteszi a diplomamunkák felkutatása érdekében.

Schmitt Pál lemondása után politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeztek a lapok. A Pécsi Újság felvetette, Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor kormányfő szakdolgozatát próbálta fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában, de nem járt sikerrel.

A miniszterelnök szakdolgozata április 4-én olvashatóvá vált az orbanviktor.hu oldalon. A kormányfő a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg "Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa)" című szakdolgozatát.