Vádemelést javasolnak Kocsis és Kapolyi ellen

2012.04.13. 20:15 Módosítva: 2012.04.13. 21:06
Hűtlen kezelés miatt vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatója és több, a céggel korábban kapcsolatban álló vállalkozó, így Kapolyi László volt szocialista országgyűlési képviselő ellen is. Az m1 Híradójában elhangzott információk szerint a nyomozásban érintett Szász András is, aki a Horn-kormánynak titkosszolgálati lehallgató berendezéseket szállított.

Az NNI összesen hét ember ellen javasol vádemelést bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Köztük van Kocsis István, a Magyar Villamos Művek és Kovács József, a Paksi Atomerőmű korábbi vezérigazgatója. Az NNI szerint több mint 15 milliárd forinttal károsították meg a villamos műveket – hangzott el a Híradóban.

Két hete az Index kérdésére a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Barta László azt közölte: már 2009 tavasza óta nyomoznak az MVM feljelentése alapján „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás tárgya 11 gazdasági esemény, mely az MVM Zrt. és kapcsolt vállalkozásainak 2006-2008. évi tevékenységét érinti”.

Offshore-ba ment milliárdok

Az MVM által korábban megbízott nemzetközi ügyvédi iroda által 2008–2009-ben lefolytatott belső vizsgálat megállapításai szerint az MVM Csoport részéről eljáró személyek esetében sikkasztás és hűtlen kezelés, a résztvevő külső felek oldalán orgazdaság, pénzmosás és jogosulatlan befektetési tevékenység, valamint a bűnszövetkezeti elkövetési forma gyanúját veti fel az offshore cégekhez került milliárdok ügye.

Amint arra az Index korábbi cikksorozatából fény derült, az MVM-ügyben érintett offshore cégek Szász Andráshoz, és üzlettársához, a bécsi illetőségű Alexander Gerstl-hez köthetők. Szász az MVM-nél Kocsis István tanácsadója volt, az MVM nemzetközi terjeszkedésére vonatkozó tanácsokat adott a vezérigazgatónak.

Egy korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy az MVM félmilliárd forintot bukott Kapolyi szerbiai erőműprojektjén, amelyben Kapolyi-cégek nem, de a Pakson terjeszkedő panamai cég tulajdonrészt szerzett.

Kártérítést is kérnének

A pénteki m1 Híradóban Kemenes Csaba, az MVM jogi képviselője azt mondta, a cég kártérítési igényt érvényesít mindazokkal szemben, akikről bebizonyosodik, hogy vagyoni hátrányt okoztak a társaságnak. Azt mondta, a büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult, a cég mindenben együttműködött a hatóságokkal. Molnár Marcell, Kapolyi László ügyvédje korainak érzi az iratismertetést, és ügyfele álláspontja az, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Az MTI információi szerint az NNI Gazdaságvédelmi Főosztálya a villamos művek még további három-négy korábbi ügyletét vizsgálja, ezekben még tart a nyomozás.

A rendőrség azt gyanítja, Kocsis István az MVM Zrt. vezérigazgatójaként 2008-ban az igazgatóság megkerülésével tanácsadói szerződést kötött egy osztrák céggel egy új szerbiai erőmű építésével kapcsolatos tanulmány elkészítésére. A szerződés alapján a vállalkozó egy mindössze néhány oldalból álló ismertető anyagot adott át az MVM-nek.