Semjén: Magyarország jogilag léphet fel Szlovákia ellen

2012.04.17. 20:19

Nemzetközi jogi lépéseket tesz Magyarország, ha a Fico-kormány az előző nap bejelentett tervek szerint módosítja a kettős állampolgárságról szóló törvényt – erről beszélt Semjén Zsolt kedden este. A miniszterelnök-helyettes a m1 az Este című műsorának adott interjújából a Híradó közölt részletet.

Semjén Zsolt
Semjén Zsolt
Fotó: Huszti István

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: jogilag azt nem lehet megtenni, hogy csak a magyaroktól veszik el az állampolgárságot. Szlovákiának két lehetősége van, vagy visszavonja teljes egészében a törvényt, vagy pedig – ami szerinte nem lesz –, hogy a magyarokkal szemben marad életben a mostani szabályozás – mutatott rá.

Kiemelte: ebben az esetben Magyarország az összes nemzetközi fórumon lépéseket fog tenni, és "ezt 100 százalékra meg is fogjuk nyerni".

Robert Fico kormánya olyan formában akarja megváltoztatni a szlovák állampolgársági törvényt, hogy az ne "károsítsa" azokat a szlovák állampolgárokat, akik kérvényezik egy másik ország állampolgárságát, és azáltal elvesztik a szlovák állampolgárságukat. A szlovák kormányfő erről az új kulturális miniszter, Marek Madaric hétfői hivatali beiktatása során beszélt Pozsonyban.

Hozzátette: Magyarország viszonylatában ennek a törvénynek továbbra is érvényesnek kell maradnia. Fico ezt a nézetét azzal magyarázta, hogy Magyarország sem változtatta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényét, amire a szlovák fél annak idején a saját törvényének módosításával reagált.

Áder János a legjobb jelölt

Semjén a hétfői jelölést értékelve azt mondta: Áder János abszolút alkalmas az államfői feladatok ellátására, részint személyes kvalitásai, részint házelnöki múltja miatt, és van európai uniós tapasztalata is. „Csak olyan elnök fogadható el, aki személy szerint elkötelezett az új alaptörvény mellett, és Áder János ilyen ember."

A miniszterelnök helyettese szerint szemforgató, amit a baloldal mond. Milyen alapon beszél az MSZP, amikor korábban Szili Katalint jelölte? - tette fel a kérdést, majd úgy folytatta: Göncz Árpád SZDSZ-ügyvivő volt, és abszolút pártkatonaként viselkedett Antall Józseffel szemben. Sólyom László, aki valóban igyekezett a politika fölött állni, az MDF elnökségi köréből került az Alkotmánybírósághoz - jegyezte meg.

Aki eddig köztársasági elnök volt, mindenki a politikából jött - mondta Semjén, hozzátéve: azt mondani, hogy az bűn, vagy hátrány, ha valakinek politikai múltja van, egy abszurd állítás. A baloldal "virtigli pártkatonákat" jelölt eddig, és egyáltalán nem probléma, ha az illetőnek van politikai tapasztalata. Ha nem volna jártassága a jelöltnek a politikai életben, hogyan tudná a nemzetet képviselni a nemzetközi politikai színpadon? - kérdezte.

Semjén a közelgő szerbiai választásokról szólva kiemelte: ez a mostani voksolás azért nagyon fontos, hogy délvidéki magyarság meg tudja mutatni erejét. Világosan kell látni továbbá azt, hogy a magyarok nélkül nem lehet kormányt alakítani Szerbiában. Ezért nagyon fontos, hogy minden magyar menjen el, és támogassa azt a politikát, amit Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke képvisel.

A kormány átalakítását firtató kérdésre úgy válaszolt: alapvetően a kormányzás bevált, a struktúra és a működés rendben van. „A kormány megtette azt, ami joggal elvárható volt tőle, és amit a történelem megkövetelt" - fogalmazott, hozzátéve: bizonyos korrekciókról van szó, ezek kizárólag a miniszterelnök kompetenciájába tartoznak. „Nem az én feladatom, hogy bármilyen nevet mondjak" - mondta, megjegyezve: a KDNP-t érintő kérdésekről pedig rendszeresen konzultálnak.