Vége az országos tűzgyújtási tilalomnak
A márciusban elrendelt, az egész ország területére kiterjedő tűzgyújtási tilalmat – melynek értelmében hazánk erdeiben és azok 200 méteres körzetében – a mai napon feloldotta a Vidékfejlesztési Minisztérium. A döntést az elmúlt napokban keletkező szabadtéri tüzek számával és a közelmúlt nedves időjárásával indokolja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az előző hétvégén például 5 és 10 milliméter között volt a lehulló csapadék napi átlaga. Az előrejelzések szerint pedig továbbra is hasonló időjárásra van kilátás.
A tilalom feloldása azt jelenti, hogy az erdőkben csak a kijelölt helyeken lehet tüzet rakni.
Avar vagy növényi hulladék égetésekor azonban fontos, hogy mindig őrizze valaki a tüzet – hangsúlyozzák a főigazgatóság által kiadott közleményben. A távozáskor a lángokat mindenképp el kell oltani, mivel súlyos károk is keletkezhetnek az őrizetlenül hagyott tüzekből. A tűzgyújtás módjáról az Országos Tűzvédelmi Szabályzat rendelkezik.
Idén a szabadtéri tűzesetek az átlagosnál nagyobb terheket róttak a tűzoltókra, akik január elseje óta 12 ezer káreseményhez vonultak ki, 20 ezernél is több járművel. A 11 ezer órányi munkát igénylő oltásokban 92 ezer tűzoltó vett részt. A katasztrófavédelemnek ez 118 millió forintnyi pluszkiadást jelentett.
A tilalom 11 megyében továbbra is érvényben van. Jelenleg Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Nógrád, Heves és Békés megye, valamint Budapest erdeiben lehet büntetlenül tüzet rakni a szabályok betartása mellett.