Jön fel a Jobbik

2012.04.18. 16:56

Az Ipsos áprilisi közvélemény-kutatása szerint továbbra is a Fidesz a legerősebb párt Magyarországon, de előnye lassan olvad. A Fidesz és az MSZP is 2-2 százalékot rontott 2012 elejéhez képest, a Jobbik viszont 3 százalékot javított népszerűségén.

A kutatás szerint ha most vasárnap lennének a választások, akkor a Fidesz 39, az MSZP 25, a Jobbik 22, az LMP 7, a DK pedig 5 százalékot kapna. Először fordult elő, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK-t úgy mérték, hogy bejuthat a parlamentbe.

A fenti adatok azonban csak a biztos pártválasztók közti arányokat mutatják. A válaszadók 51 százaléka ugyanis nem tudja, hogy kire szavazna, vagy nem menne el szavazni. Így a teljes népességen belül a Fidesz 17, az MSZP 12, a Jobbik 10, az LMP 4, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesznek 1,4 millió, az MSZP-nek 1 millió, a Jobbiknak pedig 800 ezer választója lehet.

A 30 év alattiak között a Fidesz népszerűsége 15 százalékos, és rögtön ott a nyomában a Jobbik 12 százalékkal. Az 50 feletti választók között az MSZP vezet 20 százalékkal, nyomában a 17 százalékos Fidesz. A kis-közepes vidéki városokban pedig lényegében holtverseny van: a Fidesz 13 százalékon, a Jobbik 12 százalékon, az MSZP 11 százalékon áll.