Előzetesben a soproni gyilkosság gyanúsítottjai

2012.04.20. 16:54

Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság pénteken azt a három fiatalt, akiket a Sopronban kedd este elkövetett kettős gyilkosságban való részvétellel gyanúsítanak.

A határozat egyikük esetében jogerős, a másik két gyanúsított viszont fellebbezést jelentett be, amit a megyei törvényszék bírál majd el, soron kívül – ismertette a zárt ajtók mögött meghozott végzést Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője. Tájékoztatása szerint T. Attila tudomásul vette a döntést, védője azonban fellebbezett, V. Roland és védője is tudomásul vette a határozatot, míg M. Tamás és védője fellebbezett.

Az ügyészség indítványa szerint T. Attila és V. Roland társtettesként, M. Tamás pedig bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítható megalapozottan – tette hozzá Máté Kinga, jelezve, ez a cselekmény 10-től 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

A határozatban az előzetes letartóztatásba helyezést a három fiatal terhére rótt cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyával indokolták, valamint azzal, hogy emiatt fennáll a gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének a veszélye, jelenlétük az eljárási cselekményeknél másként nem biztosítható.

A gyanúsítottak vallomása alapján feltehető az is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követnének el, illetve az, hogy az eljárást megnehezítenék – jegyezte meg a szóvivő, megtoldva azzal, hogy fennállni látták annak veszélyét is, hogy a gyanúsítottak összebeszélnének, illetve megpróbálnák befolyásolni a tanúkat.

Pénteken nem sokkal délután negyed kettő után gördült be a gyanúsítottakat szállító két rendőrségi furgon a Győri Városi Bíróság épülete elé. Az egyik fiút az udvaron, két társát a főbejáraton keresztül vezették be a földszinti tárgyalóterembe. Mindhármuk kezén bilincs volt. Két-két golyóálló mellényes rendőr vezette őket. Egy és háromnegyed órával később ugyanígy távoztak, majd az udvaron várakozó rendőrautókkal elvitték őket.

Takács Tibor ezredes, megyei rendőrfőkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: a rendezett, jó anyagi körülmények között élő V. Roland 19 éves hidegségi, T. Attila 19 éves vámosszabadi és M. Tamás 18 csornai lakos osztálytársak voltak egy soproni technikumban. Az azóta őrizetbe vett fiatalok – akik részleges beismerő vallomást tettek – már múlt csütörtök este végre akarták hajtani az akciót. Teljes egyetértésben elhatározták, hogy pénz és fegyverszerzés céljából kivégzik a lőtér vezetőjét, de szándékuktól elálltak, mert a lőtéren aznap sokan voltak.

A fiatalok – állításuk szerint – azért akartak fegyvert szerezni, hogy azzal újabb, az eddigieknél komolyabb bűncselekményeket kövessenek el, ugyanis 2010 óta több lopást, betörést, illetve két alkalommal bolt elleni fegyveres rablást is elkövettek. Egy betöréses lopásért ki is zárták őket a kollégiumból, ezért otthonról jártak be a városi iskolába – mondta Bánhalmi Zsolt, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Az előre megtervezett akció szerint V. Roland, aki tagja volt a lövészklubnak, bejelentkezett, hogy gyakorolni szeretne társával. Több tárat is kilőttek a céllapokra, míg M. Tamás kintről figyelte a klubot. A forgatókönyv szerint T. Attila a lőgyakorlat közben hirtelen megfordulva fejen, arcon és nyakon lőtte az Anger réti sporttelep 53 éves elnökét, majd egy kivégzésszerű lövést adott le rá.

A bűnügyi igazgató kitért arra: a két fiatalember megpróbálta elrejteni a holttestet, illetve értékek, fegyverek után kutattak a helyiségekben. Ekkor lépett be a klubba B. Ervin, a 43 éves soproni férfi lőszereket hozott. Mivel nem látta a lőtér vezetőjét, számon kérte a fiatalokat, ezért T. Attila több lövést leadva megsebesítette a férfit, aki megpróbált elmenekülni. V. Roland féltérdre ereszkedve több lövést is leadott a már vérző, menekülő férfira, aki összeesett, ekkor T. Attila odalépett a földön fekvő emberhez és egyetlen lövéssel kivégezte. A lövészklub elnökét összesen négy, ismerősét pedig három halálos lövés érte.

A történteket néhány órával később a rokonukat kereső családtagok jelezték a rendőrségnek. A három fiatalt másnap reggel, egyikőjük mobiljának híváslistája alapján állították elő egy tanóráról.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport