Kitől lopta Singer a varrógépet?

A XI. kerületi raktárban idén először rendeztek családi nyílt napot. A most szombati kiállításon dédanyáik háztartási gépein volt a fő hangsúly. „A magánélet színtere a lakás” című bemutatón nagyjából 200 háztartási eszközt, konyhai felszerelést lehetett megtekinteni.

Vámos Éva, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) Műszaki Tanulmánytárának főmuzeológusa és a háztartási eszközöket bemutató kiállítás tárlatvezetője egy-egy kiállított darabnál megkérdezte a látogatóktól: ki ismeri fel? Ez meg ez micsoda? Az idősebbek persze könnyen rávágták, hogy mire is használták anno. A kézzel hajtható mosógép és a mángorló rajtam se fogott ki. A német szóból eredő rumpli, azaz magyarul egyszerűen csak mosódeszka megnevezése már nehezebben ment.

Aki viszont nem ismernél a mángorlót, annak némi információ: a szorosan egymás felett lévő két henger egyszerre volt a vizes ruhák centrifugája és vasalója, az elektromos és gőzölős formáját a mai napig használják a nagy mosodák. Egyébként régebben a mosás és a vasalás a polgári háztartásokban egész napos hadműveletnek számított. A kéthetente esedékes mosónap jóformán lefoglalta az egész háznépet. Vámos Éva szerint a mosógép ékes bizonyítéka annak, hogy a háztartási műveletek modernizációja során háromszor találtak fel újra egy-egy eszközt. A mosógépnél a forgódobot először kézzel hajtották, ami alatt fűteni kellett. Ezután feltalálták a gázzal működő forgódobos mosógépet, ma pedig szintén forgódobos, de már elektromos mosógépet használunk.

Míg a raktár vitrinjei nem csak a tisztítás, hanem a hajápoláshoz, borotválkozáshoz, hajszárításhoz használt 1930-as évekbeli tárgyakat is rejtettek, addig a régi konyhai felszerelések részlegnél a mogyoródarálótól kezdve az ősrégi kenyérpirítón át egészen a kávédarálóig és a faszenes vasalóig, jóformán minden megtalálható, amit a két világháború között használtak a háziasszonyok. De hogy jobban bele tudja magát képzelni a látogató a korabeli asszonyok helyzetébe, Vámos Éva elmesélte, hogy a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek által gyártott elektromos tűzhelyet a magyar háziasszony ritkán kapcsolta be, mivel sokat fogyasztott, és akkoriban nem számított olcsó mulatságnak a működtetése. Helyette inkább speciális eszközöket használtak a víz vagy a tej melegítésére.

A két világháború közötti Magyarországon az is ritkaságnak számított, ha egy családnak General Electric elektromos hűtőgépe volt, ugyanis az ára elég boros, úgy 1-4 havi fizetésbe került.

Butának vélt háziasszonyok

A nyílt napon Vámos Évának "A magyar háztartások műszaki fejlődése a XX. században" című előadásából az is kiderült, hogy a XXI. század elejére nagyjából két évtizedet sikerült leküzdeni abból az 50 éves lemaradásból, ami a háztartások gépesítésében volt jellemző.

Magyarországon az első világháború után a gépek iránti kereslet lényegesen kisebb volt, mint Európa más országaiban, így a háztartások modernizálása is lassabban ment végbe. A két világháború között a háziasszonyok is takarékosságra kényszerültek. A spórolásról kézi- és tanácsadó könyvek sora szólt. Az 1934-ben megjelent „Ideális háztartás” című könyv például tételesen felsorolta, hogy milyen tisztítóeszközöknek kell lenni egy háznál. „Azok a konyhaszerek, amik a leépített háztartáshoz is alapvetően szükségesek” – állt a könyvben. Eszerint porolónak, szőnyegkefének, falak tisztítására szolgáló kefének, porszívónak, nyírseprűnek, vödörnek, padlókefének, moppnak és padlósúrolónak még a legtakarékosabb háztartásban is lennie kellett.

A gyártók megpróbálták nevelni a vásárlóközönségüket. A háziasszonyokat butáknak tartották. Ugyanis szerintük nem tudták használni az eszközöket, és mivel a munkabalesetek fele a háztartásokban történt, az 1920-as években a gyártók tanfolyamokat szerveztek, hogy a tudatlannak vélt háziasszonyok megtanulják, miként kell használni egy-egy berendezést. A múzeum gyűjteményében is látható Jobbágy típusú kályhához például külön katalógusban mutatták be, hogyan kell azt jó megrakni. Ráadásul a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak által készített, főzésre is alkalmas kályhánál külön azt is kihangsúlyozták, hogy bármivel lehetett fűteni, ami nagyobb egy babszemnél. A szemlélet a 70-es években megfordult: könnyen kezelhető eszközöket kezdtek el gyártani, és a vásárlókat is inkább kiszolgálták, semmint kioktatták.

Ugyanakkor a háztartási eszközöket olyan gyárak kínálták, amelyek vas, fém, vagy elektromos készülékeket is gyártottak. A Weiss Manfréd művek például elektromos tűzhelyek, kályhák mellett üstöket, tejeskannákat is gyártatott. Engel Károly cége már kimondottan háztartási eszközökre specializálódott, de nemcsak gyártottak, hanem forgalmazták más cégek termékeit is. Az 1936-os katalógus 400 oldalon 800 féle terméket kínált a lámpacsillártól, a vízmelegítőn át, egészen a vasalóig. A katalógus szerint egy kis asztali tűzhelyet 13 pengőért lehetett vásárolni, míg a legdrágábbért 218 pengőt kértek. Porszívót 140-640 pengőért lehetett rendelésre venni.

Mosógépet egy havi fizetésért

A II. világháború további lemaradást jelentett a magyar háztartások felszereltségére, ám a háború után a gépek eladását már tervekben határozták meg. Például előírták, hogy 1960 és 1975 között mosógépből 460 ezret, hűtőszekrényből 160 ezret kell a lakosság rendelkezésére bocsájtani.

Viszont ahhoz, hogy a háztartási tárgyakat el lehessen adni, fontosságukról meg kellett meggyőzni az embereket. Ezt szolgálta a „Segítőtársunk a második műszakban” című kiadvány is. A könyv a női vásárlóközönséget ugyancsak nem tekintette túlságosan képzettnek, így két barátnő beszélgetésként írták le azt a 22 háztartási eszközt, amit ajánlottak. Ezek között megtalálható volt a Lehel mosógép a hozzá való centrifugával, a Hajdu porszívó, de még a gáz- és villanybojler is. Az érthetőség kedvéért – ugyancsak a háziasszonyokra tekintettel – mértékegységként a Celsius fok, liter és az óra szerepelt. Wattról és teljesítményről szó se esett. Ami ezeknek az eszközöknek az árát illeti, egy forgótárcsás mosógép felért egy havi fizetéssel: 1965-ben 1800 forintba, 1975-ben pedig 1720 forintba került. A párthatározatban kitűzött irányszámokat végül jócskán meghaladták az eladási adatok: például mosógépből 2,4 millió, hűtőből 2,3 milliót vettek a magyarok 1960 és 1975 között.

Azonban míg 1949-ben a lakások alig felében volt villany, 17 százalékukban vezették be a vizet, és mosdó is csak minden tizedik lakásban volt, az arány 1960-ra valamelyest javult. A háztartások háromnegyedében volt már villany, negyedükben víz, és 17 százalékukban mosdóhelyiség. Ennek ellenére a lakások felszereltsége így is évtizedes lemaradásokat mutatott.