Ez a poszt a következő Percről percre része:

Ellenzéki össztűz a matolcsyzmusra

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hende válaszában megnyugtatta Volnert, hogy szerepe szerint ő csak felolvassa a választ, amit a külügyminisztertől kapott. Eszerint a téma nem ismeretlen a külügyben, már olvastak róla a Jobbik pártlapjában, a Barikádban. A telekomrendszer működtetésére 2011-ben írtak ki közbeszerzést, ez még most is folyik. A különleges eljárási szabályokat a rendszer érzékenysége indokolja, hiszen a külügyi vonalakat bizalmasan kell kezelni. Ezután ismertette a rendszer cseréjének folyamatát, 102, különböző környezetben működő követségen kell cserélni a telefonközpontokat és bevezetni az IP alapú telekommunikációt. A szerződés öt évre szól, és nem haladja meg az egymilliárd forintot, már ha megkötik, mert ez még nem történt meg. Volnernek "természetesen nem állt módjában" elfogadni a választ. A kormánytöbbség ugyanilyen természetességgel fogadta el.

    13
  • Az új interpellációs rendben most nem öninterpelláció, hanem az LMP kérdése következik. Szél Bernadett és Scheiring Gábor a Malévról kérdez, az interpellációt Scheiring olvashatja fel. "A cég, stílszerű metaforával élve, kemény landolásra kényszerül" - kezdte felszólalását, amiben volt még kényszerleszállás és légikatasztrófa is. Arról beszél, hogy a cég vagyonelemei között nem szerepel a dolgozók szaktudása, a kollektív tapasztalat, amely most elveszik. A Malév dolgozói 8,2 milliárd forintot követelnek, ezt nem fedezi a bérgarancia-alap, amelyből a márciusi béreket is csak április végén fizetik ki. Végkielégítésre pedig esély sincs. Mi lesz velük, kérdezte.

    14
  • Kérdésére Fónagy államtitkár válaszolt. "Mind a magyar dolgozói társadalom, mind az ön nevében nagyon remélem, hogy nem kétezer, hanem húsz ember sorsáról se kelljen gondolkoznia" - mondta. Szerinte ugyanis Scheiring felszólalásával kétezer ember sorsát tette a politikai közbeszéd részéve, ami ezek szerint szörnyű felelőtlenség. A Malév dolgozói a leállás után rendben megkapták a januári és februári béreket. A Malév dolgozóinak átlagkeresete 650 ezer forint volt, tehát a teljes követelés 6,6 milliárd forint. A kormány mindent megtesz a dolgozókért, például álláskeresési tanácsadást és tréninget is tartottak már nekik. "Kérdezem a képviselő urat vagy asszonyt, nem tudom" - fordult az interpellálókhoz Lezsák házelnök, nem kis derültséget okozva. Végül Scheiring utasította el a választ. A kormánytöbbség viszont elfogadta.

    15
  • Az új szabályok szerint az első öninterpellációra csak az ellenzéki kör után, azaz most kerülhet sor. A második öninterpelláció majd ezt a kört zárja, a kereszténydemokraták hetedikként szólalhatnak fel.

  • Akármikor is interpellál egy kormánypárti, az nem változik, hogy a választ elfogadja, vonhatjuk le az új rend első tapasztalatát. Most a szocialista Szekeres Imre örvendezik azon, hogy interpellációja milyen aktuális lett, hiszen alig fél órája mutatták be a Széll Kálmán terv 2.0-ás verzióját. Ennek prognózisa szerint nem növekedés lesz, hanem stagnálás, ez pedig alátámasztja mondandóját, amelynek lényege, hogy a kormány adók kivetésével próbálja betömködni a lyukakat a kiadások lefaragása helyett. Az ötkulcsos áfát lehetetlenségnek nevezte, amelynek szerinte a valódi célja a 30 százalékos áfa előkészítése. A csekkadót is bírálta. "Képesek-e önök a változtatásra?" - tette fel a kérdést.

    16
  • "Noha itt mindenfajta adótételek között ingadozott, a kormány világosan látja az adórendszer átalakításának irányát" - kezdte válaszát a nap válaszadója, Cséfalvay Zoltán. Szerinte az irányok tisztán láthatók, a jövedelmet terhelő adók csökkennek, a fogyasztást terhelő adók nőnek. "Nézzen meg bármilyen közgazdasági tankönyvet, mondhatnám ortodox tankönyvet" - mondta annak apropóján, hogy a fogyasztást terhelő adók torzítják szerinte legkevésbé a gazdaságot és oszlatják el legigazságosabban a terheket. (Ez legfeljebb csak részben igaz ebben a formában). Ezután a foglalkoztatás növekedéséről és a bruttó bérek emelkedéséről beszélt, és tőle szokatlanul elmúltnyolcévezéssel zárt, ma már másodszor. Szekeres szerint az elvek helyesek, csak ezekből semmi sem valósul meg. Nem nőtt a fogyasztás, nem nőttek a beruházások, 1966 óta nem volt ilyen alacsony a beruházási ráta. A választ nem fogadta el, a parlament viszont igen.

    17
  • A jobbikos Kiss Sándor azért aggódik, hogy Magyarország megitélése romolhat a Kanadában magyar állampolgárok által elkövetett bűncselekmények miatt. Mit tesz a kormány, hogy megakadályozza hírnevünk romlását, kérdezte. Kiss legfőbb problémája amúgy az volt, hogy a magyaroknak amúgy jó híre van Kanadában az 56-os magyarok miatt, jó hírünket a Magyarországról üldözésre hivatkozva elmenekülő cigányok rontják Magyarország jó hírét. A sajtó pedig magyarként emlegeti őket. Ez Kisst nagyon zavarja.

    18
    Fotó: Huszti István
  • Kiss kérdésére Hende Csaba válaszolt, az előre megírt válasz helyett egy friss MTI-hírt olvasott fel. "A kanadai kormány mindezidáig nem tudta megállítani azoknak a romáknak az áradatát, akik vissza akarnak élni az ország menekültpolitikájával" - idézte a kanadai bevándorlási minisztert. "Most az a váratlan helyzet van, hogy nem a magyar, hanem a kanadai miniszter adja meg a választ a kérdésre" - mondta Kissnek, és folytatta a hír felolvasását. A hírből arra következtetett, hogy a külügyminisztérium "hatékonyan kommunikálja", hogy olyan emberek követnek el bűnöket Kanadában, akiknek "kevés közük van a magyar néphez". Kiss ennek ellenére se fogadta el a választ, a kormánytöbbség viszont igen.

  • Hetedikként Tarnai Richárd öninterpellációja következik. Ezt nem közvetítjük. Utána vagy a szocialista Józsa István interpellációja jön, vagy azonnali kérdések.

  • Hogy-hogynem a kormánypárti képviselő ismét elfogadta az államtitkári választ - a téma amúgy az volt, hogy a munkavédelmi intézkedések terjedjenek ki a munkavégzés hatókörében tartózkodó nem munkavállalókra is. Most azonnali kérdések következnek, ám ezeket válaszadó miniszterek hiányában most nem közvetítjük - Orbán Viktorhoz és Németh Lászlónéhoz címezték a legtöbb kérdést, Orbán Brüsszelben van, Némethnének pedig egyéb halaszthatatlan dolga akadt.

    Közvetítésünket ezzel zárjuk. A kora esti határozathozatalokról hamarosan megjelenő összefoglaló cikkünkben számolunk majd be, és tudósítani fogunk a gyögynöspatai bizottság jelentéséről ma éjszaka tartandó vitáról is.