Horthy Miklós tér lesz a gyömrői városközpont

2012.04.25. 12:03
A Pest megyei Gyömrőn lesz az első központi tér Magyarországon A második világháború óta, melyet az egykori kormányzóról neveznek el. Jobbikos képviselőtől származott a javaslat, de szinte az egész testület egyetértett vele.

Új nevet kap Gyömrő város központi tere, 2012 júliusától Horthy Miklós térnek fogják hívni a képviselőtestület döntése alapján. Hauser Antal gyömrői kommunikációs referens az Indexnek elmondta, valójában visszanevezésről van szó, a harmincas években ugyanis már Horthy térnek hívták a központot, ezután nevezték át Szabadság térre.


Nagyobb térképre váltás

A visszanevezésről szóló javaslat a testület jobbikos tagjától, Sas Zoltántól származott, 10 igen és egy tartózkodás mellett fogadták el, a testület döntően függetlenekből áll. Ezzel Gyömrőn lesz az első főtér Magyarországon, melyet Horthy térnek hívnak.

1945 után az első közterület Budapesten Pátyon volt, ahol 2001-ben MIÉP-es kezdeményezésre Horty Miklós közt avattak. 2011-bena váci képviselőtestületben is felmerült, hogy az ottani Budapesti utat átnevezzék Horthy útra, ez a kezdeményezés azonban elbukott.