Szocialistának indult a Fidesz temetői embere

2012.04.26. 08:49

A szentendrei Városi Szolgáltató Zrt. (VSZ) után a Budapesti Temetkezési Intézetnél (BTI) is gyanús ügyekbe keveredett a politikai karrierjét eredetileg a siófoki MSZP-ben kezdő, de 2008 óta előmenetelét kiválló fideszes kapcsolatainak köszönhető Horváth József, írja a HVG.

A BTI gyanús ügyei miatt Staudt Gábor, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője és 2010-es főpolgármester-jelöltje tett feljelentést. Staudt vádjai szerint a BTI vezetője szolgálati A6-os Audit, VW Passatot, fél év alatt kétmillió forint benzinköltséget, a Gellért fürdőbe szóló, félmilliós fürdőbérletet, szentendrei lakása mellé budapesti szolgálati lakást utaltatott ki magának. Az ügyben nyomozást indító BRFK azt is vizsgálja, nem történt-e csalás a BTI 2010-es, négymilliárd forint bevételre 198 millió forintos veszteséget kimutató könyvelésében.

Horváth a BTI előtt a fideszes vezetésű Szentendre városüzemeltető cégénél, a VSZ-nél volt igazgató. Ez távozásakor már szinte működésképtelen volt, veszélyben volt a fűtés és a városi szemétszállítás is, és időközben a város is csődközelbe került.

A HVG szerint azt nem tudni pontosan, hogy Horváth kinek az embere. Politikai karrierje szülővárosában, Siófokon az MSZP-ben indult, de 2006-ban már az időközi választáson megválasztott fideszes polgármester, Dietz Ferenc bizalmasaként érkezett Szentendrére, ahol élvezte a környék fideszes parlamenti képviselőjének, Hadházy Sándornak a támogatását is.

A BTI élére György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes indítványára választotta meg a Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen. Kinevezése után a Népszava értesülései szerint úgy mutatkozott be a BTI-ben, hogy "a felhők felől, vagy még magasabbról érkezett", azaz azt tesz, amit akar.