Gyurcsány nem a tanítási gyakorlat alól kapott felmentést

2012.05.06. 20:23

Beszélt az ATV híradójának annak a pécsi iskolának az egykori igazgatója, amelyikben – KISZ titkárrá választása után – Gyurcsány Ferencnek a tanévkezdéssel kapcsolatos ismeretek megszerzését kellett elsajátítania. Mint mondta, Gyurcsány nem a kötelező tanítási gyakorlatra jelentkezett nála, hanem azzal kellett ismerkednie, hogy a tanév beindítása milyen feladatokkal jár. Gyurcsány ekkor kérte meg az igazgatót, hogy sok elfoglaltsága miatt akkor jöhessen az iskolába, amikor az ideje engedi. Ehhez az iskola akkori igazgatója hozzájárult.

„Amikor én találkoztam Gyurcsány Ferenc főiskolai hallgatóval, akkor én már tudtam, hogy ő a főiskola KISZ-titkára, hiszen a Dunántúli Naplóban is megjelent, meg én tájékozott voltam ebből a szempontból. Akkor mondta, hogy rengeteg feladata van. Fölmentést kapott ennek a kéthetes időszaknak az eltöltése alól. Azt mondtam neki, hogy akkor jöjjön egy-egy foglalkozás megtekintésére, amikor ráér” – fogalmazott Jedlicska János, az iskola akkori igazgatója.

A nyugdíjas iskolaigazgató nagyon meglepődött, amikor arról értesült, hogy ő fölmentést adott volna Gyurcsánynak a kötelező tanítási gyakorlat végrehajtása alól. Ezt már csak azért sem tehette, mert arról fogalma sincs, hogy a gyakorlatot Gyurcsánynak hol kellett teljesítenie. A nyugdíjas igazgatót is meglepte, amikor megtudta, hogy egy róla titokban készült fölvételen azt mondja: ő fölmentést adott a kötelező gyakorlat alól. „Nem tudom, hogy ezt ki vette. A televízióban hallottam – legnagyobb meglepetésemre. Nem fedte teljes egészében a valóságot, amit a Hír TV leközölt” – mondta Jedlicska.

A Hír TV Célpont című péntek esti műsorában elhangzott, bár kötelező lett volna, Gyurcsány Ferenc tanárképzős hallgatóként mégsem vett részt az egy hónapos gyakorlótanításon a pécsi Meszesi Általános Iskolában. A titkos felvételen az igazgató azt mondta, Gyurcsány külön elbírálásban részesült, azért kért és kapott felmentést, mert akkoriban nyerte el főiskolai KISZ-titkári székét, és rengeteg dolga volt.