Akadozva üzemelik be az új betegszállítási rendszert

2012.05.07. 12:25

Még nem tökéletesen, de működik a betegszállítás új irányítása - jelentette ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) műveleti és szervezési igazgatója. Göndöcs Zsigmond közölte: az OMSZ számos, előre nem látható problémával szembesült azóta, hogy május elsején átvette az összes magyarországi betegszállítás irányítását.

Az új, 1820-as központi betegszállítási hívószám bevezetése váratlan túlterheltséget okozott. A kórházak és orvosok csak akadozva tudták megrendelni a betegek szállítását. A túlterheltség miatt a hívások egy részét a mentés hívószámára irányították át, emiatt a 104-es szám vált sokszor elérhetetlenné, amely már a mentés biztonságát veszélyeztette. A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete arra hívta fel a figyelmet: májustól azért késtek vagy maradt el több esetben a szállítás, mert a feladatot a jogszabály szerint csak akkor végezhetik el, ha azt a központi hívószámon keresztül megrendelték.

Több mint 90 betegszállító szolgálat dolgozik az országban. Ezek többsége együttműködött, de néhányan a folyamatos egyeztetések ellenére sem örültek a változásnak - mondta az igazgató. Göndöcs Zsigmond reméli, hogy a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületével sikerül mihamarabb, tárgyalóasztal mellett megoldani a kezdeti problémákat.

Az első napok adatai alapján hétköznaponként átlagosan 3500-4400, hétvégén 1500-1800 betegszállítási hívás érkezett a mentőszolgálathoz. Göndöcs Zsigmond elmondta, hogy több műszaki zavar adódott, több kórházból például nem lehet az egységes betegszállító négyjegyű telefonszámát tárcsázni.

Göndöcs zsigmon elismerte: valóban volt fennakadás a 104-es hívószám elérhetőségével, például Pécsett, ahol egy markológép keresztülvágta a vezetéket, de a protokoll alapján rövid idő alatt mobiltelefonra irányították át a beérkező hívásokat.

A betegszállítás vonalainak terheltségét csökkentené az a webes felület, amelyen a regisztrált orvosok megrendelhetik a betegszállítást. A rendelésére jogosult több ezer orvos közül eddig mindössze 490-en regisztráltak a rendszerben, és 208-an adtak le kérést.