Vádemelési javaslat a MÁV Informatika ügyében

2012.05.18. 12:18

Vádemelési javaslattal zárta le a Budapesti Rendőr-főkapitányság a MÁV Informatika Zrt-nél 2009-ben indított nyomozást, közölte pénteken a BRFK. A nyomozás 2009. november 16-án indult hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen, miután a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter visszaélésekről tett feljelentést.

A feljelentésben az a gyanú szerepelt, hogy indokolatlan szerződéseket kötöttek a cég vezető beosztású tagjai különféle vállalkozásokkal, ezeknek a képviselői tízmillió forintos összegeket vettek fel a MÁV Informatika Zrt-től olyan munkákért, amelyeket el sem végezték, így a cég mintegy 30 millió forint vagyoni hátrányt szenvedett.

A rendőrségi közlemény szerint megalapozott gyanú volt arra is, hogy a cég vezető tisztségviselői olyan utazásokon vettek részt, amelyek valódi célja magánjellegű volt (például külföldi sportesemény), és ezzel újabb több millió forint kár érte a MÁV Informatika Zrt-t. A gyanú szerint a volt vezetők ezen kívül több embert tényleges munkavégzés nélkül foglalkoztattak és fizettek, és ezzel 40 millió forint kárt okoztak.

A több mint két évig tartó nyomozás eredményeként a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya hűtlen kezelés, orgazdaság, valamint magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt összesen 14 volt vezető tisztségviselővel szemben tett vádemelési javaslatot a napokban. A nyomozás során keletkezett több mint 8 ezer oldal nyomozati iratot tartalmazó, 9 kötetnyi iratanyagot május 16-án küldte el a Fővárosi Főügyészségnek.