A Hit Gyülekezetéhez került a hajdúsámsoni iskola

2012.05.30. 17:32 Módosítva: 2012.05.30. 19:16
Öt éven át a Hit Gyülekezete működtetheti a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Erről minősített többséggel határozott a települése képviselő-testülete szerdai ülésén.

A döntés után Hamza Gábor polgármesternek fel kellett függesztenie az önkormányzati testület ülését, mert több jelen lévő szülő hangosan kifakadt: "szégyelljék magukat!" – kiabálták az előterjesztést megszavazó képviselőknek, hozzátéve: a lelküket adták el a pénzért.

A képviselők ugyanakkor a korábbi tervektől eltérően úgy döntöttek, hogy a helyi Eszterlánc óvodát nem adják át az egyháznak.

Mint arról korábban beszámoltunk, Ajkán és Hajdúsámsonon anyagi okokkal indokolják, hogy miért adnák át az oktatási intézményeik fenntartását a Hit Gyülekezete egyháznak. A két város már a sokadik település az országban, ahol egy egyház venné át az iskolát, de arra, hogy a Hit Gyülekezetéhez kerüljön egy önkormányzati fenntartású iskola, erre eddig nemigen volt példa.

Szerdán a Hit Gyülekezetének képviselője kijelentette: az iskola működtetését társadalmi szolgálatnak tekintik, amelyet a semlegesség jellemez, vagyis bárki a saját hite szerinti hitoktatást veheti igénybe, legyen református, katolikus, vagy más vallású.

Senkinek se kellett

Az ülés elején Hamza Gábor ismertette: törvényi szabályozás alapján 2012. január elsejétől az iskolát át kell adni az államnak, de lehetőség van arra, hogy akár egyházi, akár önkormányzati fenntartásban működtessék. Utóbbit az önkormányzat anyagi helyzete nem teszi lehetővé, ezért a képviselő-testület megvizsgálta, miként járnának jobban, hogyan biztosíthatnák a település egyetlen iskolájának további magas színvonalú működtetését.

A polgármester elmondta, hogy miután az egyik egyház jelentkezett az iskolára, valamennyi egyházat megkeresték a településen, de egyik sem kívánta átvenni az üzemeltetést. Az elsőként jelentkező Baptista Szeretetszolgálat visszalépett, ezáltal egyedül a Hit Gyülekezete pályázott az oktatási intézmény üzemeltetésére, s erről kellett döntenie szerdán a testületnek.

Máthé Attila Gyula, az önkormányzatban kisebbségben lévő Fidesz frakcióvezetője már korábban, és a képviselő-testületi ülésen is jelezte: kezdeményezésükre 1600-an, köztük 618 szülő írták alá azt a nyilatkozatot, hogy továbbra is önkormányzati, vagy állami fenntartásban működjön az iskola.

László Vilmos (Fidesz) – hajdúsámsoni képviselő, aki egy másik település egyházi iskolájának igazgatója – kifogásolta, hogy az önkormányzat nem rendelkezik a környező települések iskoláinak befogadó nyilatkozatával, így nincs biztosítva annak a 224 diáknak az elhelyezése, akiknek a szülei nem kívánják egyházi iskolába járatni a gyereküket.

Hamza Gábor megnyugtatta a képviselőket és a szülőket, hogy egyetlen gyermeket sem kell a változás miatt elvinni az iskolából, az a továbbiakban is magas szakmai színvonalon, a művészeti oktatást is megtartva működik tovább, amelyet az önkormányzat ellenőriz.

Tóth János alpolgármester a vitában elmondta: a Szatmári úti iskola épületéből a gyerekeket a központi épületbe helyezik át, s a megüresedő helyen bölcsődét alakítanak ki, amelyre 157 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat.

A heves szóváltásokkal kísért vita után a képviselők 7-4 arányban egy tartózkodás mellett megszavazták, hogy átadják az iskola fenntartását, írja a Hajdú Online. A lap szerint kedd délután rendkívüli testületi ülés keretében vitatták volna meg a városban működő általános iskola és óvoda átszervezésének kérdését. A szülők és a helyi Fidesz frakció egyaránt tiltakozott az átadás ellen. Az ülésen megjelent többek között számos szülő, nagyszülő, illetve az iskolában működő szakszervezet képviselője is. Az ülésre érkező polgármester a megjelentek bejelentette, hogy a rendezvényt szerdára halasztják.