Elkelt a Szőke Tisza

2012.05.30. 19:53
Egy értékmentéssel és fémkereskedéssel foglalkozó társaság nyerte meg a szegedi Szőke Tisza gőzösre kiírt ártárgyalást – közölte Ézsiás László, a Csabaholding Kft. felszámolóbiztosa.

Addig azonban, amíg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem nyilatkozik arról, hogy mely részeket veszik védelem alá, nem tudják aláírni az adásvételi szerződést. A nyertesek nem tudják átvenni a tulajdonukat, nem kezdődhet meg a hajótest mentése sem.

A gőzöst februárban helyezték védelem alá. A megmentése érdekében márciusban néhány civil – mások mellett a mostani ártárgyalás győztesei – a védelem néhány napra történő felfüggesztését kérte, hogy az akkor még sekélyebb folyómederből kiemeljék a jelentősen megdőlt hajótestet. Erre engedélyt azonban csak késő tavasszal kaptak, így amikor megpróbálták kiemelni a hajótestet, nem jártak sikerrel. Mostanra viszont a hajótest még jobban bedőlt, egyelőre vassodronyokkal próbálják a parthoz rögzíteni, hogy ne süllyedjen el, de azt még nem látni, hogyan és mikor lehetne kiemelni.

Az ártárgyalási kiírásra két csoport jelentkezett. Az egyik csak fémkereskedéssel foglalkozott, a másik társaság egy része viszont azokból az amatőr hajómentőkből áll, akik már tavasszal is megpróbáltak segíteni az egykori gőzösön. Az árverésen ők adták a jobb ajánlatot. A tervek szerint a menthető részeket kiemelik és újjáépítve a hajót felhasználják majd azokat. A vashulladékot pedig a csoport másik része értékesíti majd.

Egyelőre azonban mindenki a hivatal állásfoglalására vár. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodája korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár a szakértői vélemények szerint menthetetlen a Szőke Tisza gőzös teljes hajóteste, bizonyos részei műtárgyi védelmet kaphatnak. A vizsgálat megkezdődött, hogy a szegedi gőzhajó mely elemeit lehet megmenteni.

Ötven éve újították fel

A Szőke Tisza februárban süllyedt meg a tápéi téli kikötőben, miután az olvadó jég benyomta a gőzhajó elkorrodálódott oldallemezét és a hajó kajütablakain beömlött a víz. Rossz állapota miatt korábban nem kapott engedélyt arra, hogy a folyóparton horgonyozzon, így 2000 óta áll a téli kikötőben. Akkor több tulajdonosváltás során sem sikerült elkezdeni a felújítást.

A Szőke Tisza gőzhajó felújítására a Technológia Tudásalapú Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kft. 2010-ben 556 millió forint támogatást nyert, a cég azonban nem tudta előteremteni az önrészt, ezért kihátrált a pályázatból.

A Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében 1917-ben építették meg a lapátkerekes gőzhajót, amelyet 1919-től SAS, majd 1930 és 1944 között Szent Imre, később Felszabadulás, végül Szőke Tisza néven jegyeztek. 1958-ban átépítették, ettől kezdve üdülőhajóként, majd 1973-tól állóhajóként, diszkóként is működött és a szegedi városkép elválaszthatatlan részévé vált. Utoljára ötven éve újították fel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.

tegnap, 21:31

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44