Hugó
5 °C
10 °C

Kövér: A regisztráció segíthet a kocsmai szavazás ellen

2012.05.31. 10:51
Még a Fideszen belül sem látszik, mekkora konfliktusokat szülhet az előzetes regisztráció kérdése, a párt alsóbb szintjein elő sem került még a kérdés. A vezetésben ugyanakkor láthatóak törésvonalak. Orbán Viktor támogatja, hogy az új törvényben előzetes regisztrációhoz kössék a szavazás lehetőségét. Kövér László házelnök szerint senkit sem szabad kirekeszteni a voksolás lehetőségéből, de azért lennének előnyei egy ilyen szabályozásnak is. A pártban már nincs szava a választási törvényt kidolgozó köztársasági elnökké lett Áder Jánosnak, de ő ellenezte a regisztrációt.

Várhatóan csütörtöki ülésén tárgyalja a Fidesz elnöksége a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. Lázár János még államtitkári kinevezése előtt, a Fidesz frakcióvezetőjeként múlt héten jelentette be, hogy a testületnek kell meghozni a politikai döntéseket a módosítási javaslatokkal kapcsolatban, és utalt arra is, hogy már az eheti ülésen beszélhetnek az ügyről.

A tavaly elfogadott választási törvény a parlamenti választások főbb szabályait tartalmazta, és meghatározta, hogy az eddigi kétfordulós országgyűlési választások helyett a jövőben egyfordulós választások lesznek Magyarországon. A törvény rögzítette azt is, hogy a leendő parlamentekbe már csupán 106 egyéni képviselő kerülhet be, őket pedig új választókerületekben fogják megválasztani. A választásokkal kapcsolatos részletkérdések azonban a választási eljárásról szóló törvényben lesznek benne.

Az Index már tavaly októberben beszámolt arról, hogy a Fidesz-vezetők között, szűk körben felvetődött, hogy az országgyűlési választások választói névjegyzékbe ne automatikusan, a népesség-nyilvántartás adatai alapján lehessen bekerülni, hanem a szavazók aktív részvételével, úgy, hogy maguk jelzik választási szándékukat.

A hvg.hu múlt heti információi megerősítették, hogy a Fidesz-elnökségben többen valóban előzetes regisztrációhoz kötnék a választásokon való részvételt. A lap szerint a Fidesz elnökségi tagjainak többsége az előző ülésen támogatta, hogy már a következő választásokon csak azok tudjanak szavazni, akik előzőleg (egy-két hónappal a voksolás előtt) jelezték a hivataloknak a választási szándékukat.

Az Index információi szerint azonban a kérdésben eltérő véleményen van Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. A választási törvény kidolgozásában aktívan részt vállaló Áder állítólag nem támogatja a Magyarországon eddig ismeretlen rendszer bevezetését, a kormányfő viszont jó ötletnek tartja. Amikor a választási törvényről tavaly ősszel a frakcióban vitatkoztak, érintőlegesen szóba került a kérdés, egyik forrásunk szerint a frakció többsége nem zárkózott volna el a javaslattól, mondván, az erősítheti a választói tudatosságot.

D  FO20090519037
Fotó: Földi Imre

Kövér László házelnök, aki tagja a Fidesz elnökségének, az Indexnek azt mondta: személyes véleménye szerint az előzetes regisztráció mellett az szól, hogy az eljárással meg lehet akadályozni a választási visszaéléseket, többek között a „kocsmai láncszavazásokat”. Kövér ezzel arra utalt, hogy a korábbi választások idején többször felmerült a gyanú, hogy szavazás napján különböző ajándékokkal bírták rá a választókat a voksolásra. A házelnök szerint azonban ügyelni kell arra is, hogy az előzetes regisztrációval senkit ne rekesszenek ki a potenciális szavazók közül.

A határon túli szavazók esetében azonban mindenképpen szükség lehet az előzetes regisztráció valamilyen formájára – mondta Kövér. A Fidesz választmányi elnöke ezt azzal indokolta, hogy jelenleg semmilyen adatbázissal nem rendelkezik a magyar állam a határon túli szavazókról. Kövér arról is beszélt: hallott olyan érveket a Fideszen belül, hogy nincs szükség az előzetes regisztrációra, mivel a jelöltállításhoz a jövőben is szükség lesz kopogtatócédulákra. A politikus szerint azonban a két kérdés nem függ össze egymással. Ezt azzal indokolta, hogy a kopogtatócédulára azért van szükség, hogy komolytalan pártok ne tudjak részt venni a választásokon, az előzetes regisztráció viszont a választókat venné számba.

29
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A Fidesz vezetésének egy másik tagja viszont pont a kopogtatócédulás rendszer megőrzésével magyarázta azt, hogy szerinte miért nem valósulhat meg az előzetes regisztráció. A forrás szerint, ha a választási törvény őszi vitája során a Fidesz vezetése úgy döntött volna, hogy nincs szükség a jelöltállításhoz az ajánlószelvényekre, akkor lett volna realitása az előzetes regisztrációnak. A két kérdés politikailag azért függ össze, mert az új választási törvény szerint a jelenlegi 750-nél több, 1000 ajánlószelvényt kell az egyéni jelölteknek összegyűjteniük. Ez pedig megnehezíti a kormánypártoknál kisebb támogatottsággal rendelkező ellenzéki pártok helyzetét.

Ellenzéki oldalon egyértelműnek tartják, hogy az előzetes regisztrációt leginkább a Fidesz tudná kihasználni. A kormánypárt számára kedvező, hogy hagyományosan aktív a szavazótábora, és nagyobb valószínűséggel nyilvánítaná ki támogatási szándékát, mint az ellenzéki szavazók. Ráadásul a tervek szerint a regisztráció nem a kampányidőszakban, hanem hónapokkal a választások előtt zajlana le, így a Fidesz ugyancsak ki tudná használni hatékony mozgósító gépezetét.

A Fidesz mozgósító kampányait rendszeresen irányító Kubatov Gábor pártigazgató az Indexnek azt mondta, az előzetes regisztráció a jövőben sem akadályozná a pártokat abban, hogy az urnazárás előtt próbálják voksolásra bírni saját szavazóikat. Kubatov szerint az Egyesült Államokbeli tapasztalatok is azt mutatják, hogy a regisztrált szavazók között is legalább 20 százaléknak szüksége van egy utolsó figyelmeztetésre ahhoz, hogy ténylegesen leadja szavazatát.

Úgy tudjuk, hogy a kérdéssel az elmúlt hetekben nem foglalkozott a Fidesz parlamenti frakciója, és a párt alacsonyabb szintű testületein sem vitatták még meg az ötletet.

Az ötlet nyilvánosságra kerülése után az MSZP „kisemberellenesnek” minősítette a javaslatot, azt állítva, hogy azokat a rétegeket vágná el a politikai érdekképviselettől, akiket az oktatás, a szociális rendszer, az adózás és a munkajog területén bevezetett intézkedések a legdurvábban érintettek a Fidesz kormányzása alatt. A szocialisták szerint a bevezetése felérne egy beismeréssel, hogy a kormánypártok képtelenek a szegények számára elfogadható politikát folytatni, ezért jobbnak látják kihagyni őket a demokráciából.

Az LMP szerint viszont a regisztráció intézménye egyenes az utolsó szeg lenne a magyar demokrácia koporsójába. A kisebbik ellenzéki párt úgy véli, hogy a javaslat a pártok állami támogatásának megvonásával és a választókerületeket átszabásával együtt a Fidesz-KDNP hatalmának bebetonozását szolgálná.

Kósa már egy 2007-es interjúban elmondta

Az előzetes regisztráció gondolata újnak hat, de Kósa Lajos, a Fidesz-elnökség tagja már öt éve megindokolta az Indexnek, szerinte miért van szükség Magyarországon egy ilyen rendszerre: "Csináljunk olyan mechanizmust, ami inkább kedvez azoknak az embereknek, akiknek hosszú távú gondolataik vannak a saját jövőjükről, az ország sorsáról, az európai térségről. Hogy valami "abszurdot" mondjak, be tudja azonosítani, ki a miniszterelnök, és kicsoda az ellenzék vezére. Napi szinten tapasztalom, hogy ez nincs így. A Budapest parádé idején át akartam kelni az Andrássy úton, egy nyugdíjas néni méltatlankodott mellettem: "Most mondja meg fiatalember, hogy engedheti ezt Orbán Viktor." Mondom, hát azt nem Orbán, hanem a Demszky engedi, mert ő főpolgármester, de a néni nem hitt nekem. De ő éppúgy fog szavazni, mint az akadémia elnöke. Ez eddig rendben is volna, csak ne csodálkozzunk azon, hogy a magyar politika elment egy olyan irányba, hogy az dönti el az ország sorsát, hogy ki tudja eredményesebb megszólítani azt a hatszázezer uszkve egymillió szavazót, akinek semmilyen elképzelése nincsen még a saját életéről sem. Mert őket csak a demagógia és a bulvár eszközeivel lehet elérni. Márpedig látszik, hogy a jobb- és a baloldal szavazóbázisai nem tudják eldönteni a választást. Az a hatszázezer választó dönti el, aki az utolsó napokban határoz annak alapján, hogy ki ígér többet, ki ad több pénzt."

Tavaszi wellness akciók

Elbűvölő tájak, kényeztető kezelések, lazító programok.

Mediterrán nyár

Horvátország, Görögország vagy Spanyolország? Nyaraljon velünk!