Liberális teambuilding az A38-on

Hétfő délelőtt az A38 fedélközében, a hólyagos festményekkel borított konferenciateremben vagy 150 liberális préselődött össze, hogy kiderüljön: virradhat-e még új nap a magyar liberalizmusra. A sok érdeklődő között feltűnő volt, milyen sok a fiatal – a jelenléti ívbe bepillantva rögtön kiderült, hogy a legtöbben a szomszédos ELTE Társadalomtudományi Karáról ballagtak át két vizsga között, de sokan jöttek az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból is. Gondolom, náluk a hiányzás igazolásával nem volt probléma. Persze a derékhadat egykori SZDSZ-esek tették ki, mondjuk az előző ciklusban dicstelen véget ért párt vezető politikusai közül csak Horn Gábort és Csillag Istvánt láttam a közönség soraiban. Ellenben nemcsak az előadók között hemzsegtek az ismert liberális celebek; Török Gábor fesztiválhangulatot idézve támasztotta a bejáratnál a pultot, Vágó István végig feszült figyelemmel követte a megszólalókat, és a kávészünetben Bálint gazdával is összefutottam a süteményesasztalnál.

Ma nem csak Magyarországon rossz liberálisnak lenni

A Republikon Intézet az európai liberális pártokat összefogó European Liberal Democrats-szal együttműködve szervezte meg 'A liberális visszatérés esélyei” címet viselő konferenciát. Tóth Csaba stratégiai igazgató nyitóbeszédét követően először Graham Watson, az európai liberálisok brit elnöke beszélt videofelvételről – ő eredetileg a vendégek között szerepelt, de nem tudott eljönni, majd pedig Dr. Borek Severa, a vezető német liberális think-tank-nek számító Friedrich Neumann Alapítvány regionális megbízottja elemezte az európai liberális politika perspektíváit. Nekem mindkettejüknél az volt az érzésem, hogy Orbán Viktor rémtettein kívül nem tudhatnak túl sokat a magyar politikáról, vagy ha tudnak, akkor azt a magyar közönség elől igen jól titkolják. Inkább a liberális politika európai törekvéseit méltatták, de Severa azt is elismerte, hogy bár a szabadság alapelvei egyre jobban beépülnek az európai politikába, maguk a liberális pártok mégsem állnak valami túl jól – különösen Közép-Kelet Európában. Én nem igazán értettem, ez a két előadás hogyan kapcsolódott a magyar liberális politika megújításához, mert a későbbiekben érdemben senki nem reagált rájuk.

Az izgő-mozgó embereken érezhető volt, hogy ők is várják a presztízsszempontok diktálta nemzetközi előjáték után következő első magyar előadót, Fodor Gábort. Persze mi is kíváncsiak voltunk, mi is a helyzet a magyar politika egykori Szőke Hercegével, aki szinte egész pályafutását előbb a Fidesz-, majd az SZDSZ belső ellenzékében töltötte, hogy azután végül Kóka János utódjaként 2008 és 2009 között eltöltsön egy rövid, ámde annál dicstelenebb évet a szétesőfélben lévő liberális párt élén. Nos, a médiát mostanában végigturnézó – elmondása szerint éppen az ATV-ből érkező - Fodor egy kerek kis kampánybeszédet mondott, amiben óvatosságra intett, partnerséget kínált, programalkotásra szólított fel. Csak éppen azt nem lehetett nagyon érteni, a pártok és támogatók nélküli politikus liberális szijjártóizmusoktól hemzsegő sablonjai ugyan kinek és ugyan miről szólhatnak. Az volt az érzésem, hogy azon kívül, hogy Fodor Gábor kicsit bereklámozta saját félcivil szervezetét, a Haza és Haladást Szabadságért Alapítványt, egyszerre jelentkezett tagkönyvért egy leendő liberális pártba, és egyszerre kezdett egy listás helyért lobbizni valamelyik baloldali parlamenti párt felé. A taps ellenére is látszott, hogy túl langyos, túl politikus beszéde nem váltott ki osztatlan tetszést a közönség soraiban.

Demszky és a történelmi igazságtétel

Az egykori liberális pártpolitikus után a Bajnai kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter következett, aki üzleti reggeliken csiszolt magabiztossággal adta elő gazdaságpolitikai diagnózisát. Ennek lényege az volt, hogy a globális válság kirobbanásáért helytelenül teszik felelőssé a piaci szereplőket, mert a politika sokkal rosszabbul vizsgázott mind a válság megelőzéséből, mind a válság következményeinek levonásából. A magyar viszonyokra pedig különösen megszívlelendőnek tartotta azt a tanulságot, hogy míg a válság elmúlt négy éve során az adófizetők és a nagy piaci szereplők képesek voltak a változásra, addig az államok a rövidtávú politikai túlélés érdekében ma is elképesztő adósságokat vállalnak. És bár odáig azért nem merészkedett, hogy egy liberális klubdélelőttön Ronald Reagan nevével példálózzon, azért szolid parafrázisban érzékeltette: az állam szerinte sem a megoldás, hanem maga a probléma. Fejmozgásából ítélve ezzel a tétellel a magyar autópályaépítés előttem ülő atyja, Csillag István is egyetértett.

A harmadik előadó Bozóki András politológus volt, aki az első Gyurcsány-kormányban – szocialista színekben – kulturális miniszterként is kipróbálta magát. Most egy elemzésből merengésbe fulladó előadásban próbálta húsz év liberális politikájának teljesítményét megvonni. Az előadás kifejezetten nevetségessé vált, amikor kijelentette, hogy „majd a történelem igazságosabb lesz [az eseményől egyébként hiányzó] Demszky Gáborral, mint a jelenkor”, vagy nosztalgiázva felemlítette a szép pankkkprogramos időket: „Jó volt fiatalnak lenni Budapesten a kétezres években”. A közönség azonban mégsem nevetett, hanem bólogatott, főleg akkor, amikor Bozóki elsütötte a magyar vulgárpolitológia egyik legcsillogóbb gyöngyszemét: „a liberális elit elszakadt a magyar valóságtól”.

Fodor a teraszon smúzol

Ezután a hallgatóság sorából érkezett néhány kérdés, majd elkezdődött konferencia második fele, ahol ismert liberális újságírók, Vágvölgyi B. András és Seres László; Czeglédi Zoltán, a Republikon Intézet politológusa, illetve a Fideszből még Fodorral együtt kirúgott Szelényi Zsuzsanna beszélték meg az elhangzottakat, illetve kifejtették saját nézeteiket a liberalizmus politikai esélyeiről. Feltűnő volt, hogy a liberálisok vérszemet kaptak a Tárki közvélemény-kutatásától, ami először mérte egyenlőnek a szocikat a Fidesszel, mert mindenki erre az egy szem adatra hivatkozva latolgatta a 2014-es ellenzéki esélyeket. A kérdezők és a kerekasztalozók egyébként sokkal politikusabbak voltak, mint maguk az egykori liberális politikusok, azaz sokkal racionálisabban és józanabbul tárgyalták azokat a problémákat, melyekkel egy Parlamentet megcélzó liberális formációnak meg kell birkóznia. Többükön érződött, hogy még dolgozik a rendszerváltó-nosztalgia, de egyetlen hozzászóló sem akarta az SZDSZ-t feltámasztani. (Ez már csak azért is körülményes volna, mert az SZDSZ egyébként még mindig elműködget, sőt – ha valaki nem hallott volna róla – a hétvégén tartotta tisztújító küldöttgyűlését, melyen újra Szabadai Viktor lett a párt elnöke.)

Bár a beszélgetés során sok okosság elhangzott, mégsem éreztem úgy, hogy ezeket a hallgatóság ne olvashatná nap mint nap a megszólalók publicisztikáiban. Fodor Gábor nyilván tudatában volt ennek, mert ő a kerekasztal-beszélgetés alatt végig a dohányzóteraszon smúzolt. Az egész esemény kezdett egy liberális sajtóklubba oltott teambuildinggé fajulni.

Pedig a konferenciával kapcsolatban megvolt az az előzetes elvárásom – talán mert egy politikai elemzőintézet szervezte –, hogy szakmailag is értelmezhető felvetések hangoznak el, és ezeken keresztül jutnak el egy probléma - jelesül, a liberális politika feltámasztásának - megoldásához. Nem hinném, hogy annyira bonyolult lett volna a hallgatók között ülő Hann Endre Medián-igazgatót egy prezentációra bírni a liberális értékek társadalmi elfogadottságáról vagy a liberális politika iránti társadalmi igényekről. Netán egy választási szakértőt megszólaltatni – honlapja szerint ezt a Republikon házon belül is meg tudta volna oldani – a megváltozott választási környezet támasztotta új kihívásokról. Mert biztos ültek olyanok a konferencián, akik komolyan tervezik a pártalapítást – sőt, lehetett hallani homályos célozgatásokat is ennek előkészületeiről – de őket ez a konferencia szerintem még egy aha-élménnyel sem tudta előrébb lendíteni.