A Fidesz Női Tagozata támogatja az abortusztablettát

2012.06.08. 19:34

Helye lehet az abortusztablettának a magyar egészségügyi gyakorlatban, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy az kevésbé veszélyes az érintett nő egészségére, mint a műtéti úton történő terhességmegszakítás – közölte a Fidesz Női Tagozatának elnöke pénteken.

Pelczné Gáll Ildikó az MSZP elnökségi tagjának csütörtöki közleményére reagált, amiben Bangóné Borbély Ildikó a tagozat álláspontja felől érdeklődött az abortusztabletta bevezetését illetően.

Pelczné Gáll Ildikó mindazonáltal leszögezte: az élet, a magzat védelme mindenek felett áll, de nem tör pálcát azon nők felett, akik nem vállalják gyermekük kihordását, mert előállhat olyan helyzet, amikor ez nem lehetséges.

Az emberi élet, a család védelme a legalapvetőbb célok közé kell, hogy tartozzon, de lehetnek olyan egészségügyi problémák, amik miatt nem lehet a magzatot kihordani – mondta a politikus.

Pelczné Gáll Ildikó
Pelczné Gáll Ildikó
Fotó: Huszti István

Álláspontja szerint a vita nem az abortuszról, hanem egy tabletta bevezetéséről szól, ezért ha a szakmai testület úgy ítéli meg, hogy orvosi szempontból a tabletta kevésbé veszélyezteti a nők egészséget, mint a műtéti úton való terhességmegszakítás, akkor helye lehet a tablettának.

Pelczné Gáll Ildikó hozzátette: hetekkel ezelőtt már nyilatkoztak ez ügyben, ezért arra kéri a szocialista képviselőnőket, hogy ne más nők tragédiájából építsék politikai karrierjüket.