Az ügyészeket köszöntötte a miniszterelnök

2012.06.11. 13:13
A láthatatlan alkotmányt egy látható alkotmány váltotta fel, Magyarországon az elmúlt években helyreállt a jogállam, és érezhetően jobban működik az igazságszolgáltatás – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az ügyészség napja alkalmából tartott hétfői budapesti ünnepségen, ahol Polt Péter legfőbb ügyész szerint először jelent meg hivatalban levő kormányfő.

Polt Péter szerint az elmúlt egy év gazdag volt sorsfordító eseményekben. Hatályba lépett az új alaptörvény és két sarkalatos törvény, ami rendezte és kijelölte a magyar ügyészség helyét és szerepét. Szerinte a szabályozás segített a jogegység kialakításában, megtartotta azokat a kereteket, amelyek már kiállták az idő próbáját és megfeleltek az uniós, törvényi és alkotmányos előírásoknak, ugyanakkor korszakos változásokat is eredményezett.

Elmúltak azok az idők, amikor súlyos, az embereket megrázó bűncselekmények büntetlenül maradhattak, amikor ártatlan tüntetőket tömegesen küldtek előzetes letartóztatásba, amikor az alapjogaikat szabadon gyakorolni próbáló magyarok szenvedhettek életre szóló testi és lelki sebeket – sorolta a változásokat beszédében Polt Péter után Orbán Viktor.

A kormányfő szerint Magyarország 2010 előtt a felbomló rend állapotában volt, „magánhadseregek grasszáltak az országban”, a politikai osztály egy része pedig úgy érezte, hogy a törvények felett áll. Ezek a folyamatok kikezdték a társadalom morális rendjét, és lerombolták az emberek igazságérzetét.

A rendezvényen – ahol a miniszterek közül jelen volt Pintér Sándor és Navracsics Tibor is – Orbán elmondta, hogy a kormányzat az elmúlt két év során az alaptörvényben rendezte az ügyészség helyét és szerepét, megvalósította az ügyészség teljes szervezeti egységességét, meghatározták az ügyészség nem büntetőjogi feladatait, és hamarosan kész az új büntető törvénykönyv is, bár feladatokból még így is maradt bőven.

A miniszterelnök szerint a józan ész azt diktálja, hogy az új büntető törvénykönyvben a többszörösen visszaeső erőszakos bűnözőktől meg kell óvni az embereket, és nem lehet eltűrni azt sem, hogy az erőszak állami monopóliumát megkérdőjelező paramilitáris csoportok tevékenykedjenek az országban.

Orbán Viktor azt kérte az ügyészektől, hogy minden törvényes eszközzel járuljanak hozzá a bűnösök példás megbüntetéséhez, és akadályozzák meg, hogy az ártatlanokat megbüntessék. Szerinte a biztonság szavatolásának helyreállításában elsőrendű szövetségese a kormányzatnak az ügyészség.

Orbán szerint fontos, hogy az ügyészek megvédjék a magyar embereket és az egész nemzet érdekét is tartsák szem előtt. Beszédét azzal zárta a kormányfő, hogy kívánja: Magyarországon ne maradjon bűncselekmény büntetlenül, és senkinek ne kelljen félnie, aki a törvényeket betartva éli életét.

Az ünnepségen való jelenlétével összefüggésben Orbán Viktor kitért arra, hogy azért beszélhet ma itt nyugodtan, mert az új alaptörvény egyértelművé teszi az ügyészség helyzetét, viszonyát a kormányhoz és a parlamenthez, így az ügyészség és a kabinet közötti kapcsolatot korábban jellemző „kényszeredett” távolságtartó magatartás ideje lezárult.