Napirenden az Orbán-kormány

2012.06.11. 00:46
Lesz új törvényünk a kéményseprőkről és a génmódosított növények termesztéséről, máskülönben törvényhozási aprómunkával telhet a parlament heti ülésének első két napja. Csütörtökön politikai vitanapot rendeznek, Mesterházy Attila kezdeményezésére az Orbán-kormány teljesítményét tárgyalják ki.

A héten újra háromszor ül össze a parlament, a csütörtöki extranapon politikai vitát tartanak a kormány elmúlt két évéről. Hétfőn kisebb jelentőségű törvényeket módosítanak csak, de végre sor kerülhet az egészségügyi salátatörvény módosító indítványainak két hete halogatott szavazására is.

A múlt heti különleges ülésrend után – amikor hiábavaló kísérletet tettek arra, hogy délután háromig végére érjenek a határozathozataloknak – a héten ismét normál rendben ülésezik a parlament. Azaz az ülés hétfőn délután egykor indul napirend előtti felszólalásokkal, amit a szokásos rendben követnek az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések. Mivel Orbán Viktor a múlt héten megvívta szópárbajait, a héten nem kell azonnali kérdésekre válaszolnia, így ezeket most nem fogjuk közvetíteni.

Hétfőn elsőként a romaintegrációs programról szóló beszámolóról és program stratégiai tervéről szóló határozat módosításáról döntenek, mindkét javaslat technikai jellegű.

A géntechnológiai tevékenységről

Magyarországon nem tilos a génmódosított növények termesztése, de mostantól szigorúbban kell ügyelni a génmódosított és a módosítatlan ültetvények elválasztására, hogy mérsékeljék a keresztporzás veszélyét. A törvény alapján a termelők önkéntes döntéssel, polgárjogi megállapodásban génmódosítás-mentes övezeteket hozhatnak létre.

A törvény még több szabályozási kérdést is módosít, ami esetleg érdekelheti a génmódosított növény termesztését tervezőket, ők itt olvashatják a javaslatot (.pdf).

A katasztrófavédelemről

A katasztrófavédelmi törvény módosításával Rogán Antal és négy társa eltörli a katasztrófaadót. A január 1-től hatályos rendelkezések szerint a veszélyes anyagokkal foglalkozóknak a veszélyes tevékenységgel összefüggésben keletkezett nettó árbevételük 0,1 százalékát kellet volna „hozzájárulásként” befizetni. Rogánék szerint a vállalkozásoknak nehézséget okoz megállapítani, hogy a teljes nettó árbevételük mekkora hányada keletkezett abból, hogy veszélyes anyagokkal foglalkoznak.

Ezért törlik a törvény összes pontját, amiben említik a katasztrófavédelmi hozzájárulást. Idén pedig sem nyilatkozni nem kell a kötelezettségről, sem megfizetni nem kell a hozzájárulást.

A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Pintér Sándor kéményseprőt látott, erre írt egy kilenc oldalas jogszabályt. Hagyományosan a törvények legviccesebb része a fogalommeghatározás, de újabban kötelező elem az emelkedett hangulatú preambulum is. A kéményseprőtörvény sem kerülhette el a sorsát. A rövid bevezető szerint a kéményseprő több annál a kormos embernél, aki kiszedi a madárfészket a kaminlyukból. A kéményseprő az emberi élet- és vagyonbiztonság, valamint a természeti és épített környezet levegőtisztaságának őre, a klíma védője, az energiahatékonyság apostola.

Ez után a bevezető után a definíciós rész már-már szárazra, de mindenképpen unalmasabbra sikerült, a legjobban a tüzelőberendezés meghatározása sikerült. A tüzelőberendezés szilárd, cseppfolyós vagy légnemű energiatermelő anyaggal üzemelő berendezés, amelyben a működés során égéstermék keletkezik. Valamilyen okból a kereszténydemokrata Spaller Endre a kormány támogatásával törölte a definíciók közül a nyitott égésterű tüzelőberendezését.

Az új szabályozás szerint a kéményseprés a megyeszékhely illetve a főváros önkormányzatának feladata, de bármely önkormányzat önként is vállalhatja. A kéményseprés következő évi díját minden év november 30-ig kell meghatározni, az ingatlantulajdonosoknak pedig kötelességük hozzáférést biztosítaniuk a kéményeikhez. A részletes szabályokat itt olvashatja .pdf formátumban.

A már említett Spaller a módosító indítványok alapján a kéményseprés szakértője. Pintér Sándor összesen 12 módosítót támogatott, ebből 11-et a kereszténydemokrata jegyzett. A maradék egy támogatott módosítót két jobbikos képviselő nyújtotta be, ők 150 ezerről félmillió forintra emelnék a szabályokat megszegő közszolgáltatók maximális büntetését.

A Nemzeti Eszközkezelőről

Matolcsy György javaslatára módosíthatják a Nemzeti Eszközkezelőről szóló, tavaly év végén elfogadott törvényt. A módosítás alapján ingyen önkormányzati tulajdonba kerülhetnek az eszközkezelő által megvásárolt lakások, amennyiben az önkormányzat a közigazgatási területén levő összes eszközkezelős ingatlant átveszi. Azok az önkormányzatok, melyek saját közigazgatási területükön az összes ilyen ingatlant átvették, más településeken is szerezhetnek ingatlanokat az eszközkezelőtől.

Mivel a szűkös állami keretekhez képest kifejezetten sok lakást kínálhatnak fel megvételre, a módosítás szabályozza azt is, hogy az eszközkezelő milyen alapon szelektálhat a lakások között. Amúgy a módosítás után az eredetileg tervezett ötezerhez képest 2014-ig 25 ezer ingatlant vásárolhat meg az eszközkezelő.

A módosítással az eszközkezelő, amely Matolcsy meghatározása szerint nem nyereségorientált, mentesül a társasági adó hatálya alól, hogy a lehető legkisebb veszteséggel működhessen.

Bezár

A sporthuliganizmusról

Egy év haladékot ad a kluboknak a biztonságos stadionbeléptető rendszerek kiépítésére a fideszes Kovács Zoltán.

Az eredeti tervek szerint július 1-ig 16 stadionban kellett volna kiépíteni a biztonsági infrastruktúrát, de a kormány első körben csak hat stadion felújítására adott pénzt. Ugyanennyi stadionra futná a második ütemből is, ha egyáltalán júliusig le lehetne bonyolítani a közbeszerzéseket, pláne kiépíteni a rendszert. És ha már úgyse tartják a határidőt, miért ne módosítanák.

Az elfogadott törvények mellett hétfőn döntenek az LMP négy népszavazási kérdéséről és hét törvényjavaslat módosító indítványairól is.

A családjog és a cégjog egyszerűsítéséről

Navracsics Tibor igazságügyi miniszter komplex javaslata (.pdf) két nagy jogi terület szabályozását is érinti. Elsőként az örökbefogadás kérdését, amit egyrészt egyszerűsítene, másrészt megadná a lehetőséget az örökbefogadottnak származása felderítésére. Magyarán, minden, 14 évesnél idősebb magyar állampolgár bemehet a gyámhivatalba, ahol kötelesek elárulni neki, hogy örökbefogadott-e, és ha igen, élnek-e igazi szülei és vannak-e testvérei, féltestvérei. Az élő rokonok meghallgatása után elérhetőségükről is tájékoztathatják az örökbefogadottat.

A gyámhivatalnak a vér szerinti szülők egészségügyi adatairól is tájékoztatnia kell az örökbefogadottakat.

A cégjogi változások alapvetően a nyilvántartás szabályait érintik. A jövőben hiteles aláírásmintának fogadják el a közjegyző által hitelesített mellett az ügyvéd által ellenjegyzettet is.

A törvényhez első körben az elempés Dorosz Dávid nyújtott be tíz módosító indítványt, ám ezeket sem az előterjesztő, sem a bizottságok nem támogatták. Az alkotmányügyi bizottság javaslatára (.pdf) ugyanakkor több, technikai pontosítást is megszavazhatnak, illetve a törvény a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának és a bírósági végrehajtás szabályait is pontosítja.

A nemzeti vagyonról

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy tollvonással megoldhatja az állami vállalatok átláthatóságát. A nemzeti vagyonról szóló új javaslata (.pdf) szerint ha egy cég száz százalékos állami vagy önkormányzati tulajdonban van, akkor átlátható. Ugyanilyen egyszerűséggel teszi a nemzeti vagyon részévé az állami vagy önkormányzati múzeumok, közgyűjtemények tulajdonában lévő tárgyakat is.

Nemzeti vagyont a jövőben csak átlátható szervezet hasznosíthat – az állami tulajdonú cégek mellett ilyenek a nyílt részvénytársaságok is. A vagyont csak versenyeztetés útján lehet hasznosítani, kivéve, ha azt állami tulajdonú gazdasági társaság akarja hasznosítani. Az állami, önkormányzati tulajdonú lakásokat állami, önkormányzati alkalmazottaknak versenyeztetés nélkül is lehet hasznosítaniuk - magyarán az önkormányzatok dolgozóiknak lakást utalhatnak ki. Az ingatlanok értékesítésekor az államot elővásárlási jog illeti meg.

Cser-Palkovics András támogatott módosító indítványával korlátozottan forgalomképes nemzeti vagyonná minősítenék a közszolgáltató cégekben meglévő állami és önkormányzati tulajdont - azaz ezeket vagy más önkormányzat, vagy az állam szerezhetné csak meg, mindenképpen nemzeti tulajdonban maradnak. Cser-Palkovics összesen kilenc módosító indítványt nyújtott be (.pdf) a javaslathoz, ezek mindegyikét támogatják a bizottságok és az előterjesztő is.

A Munka törvénykönyve átmeneti rendelkezéseiről

Július 1-én hatályosul a 2012. évi I. törvény, azaz az új Munka törvénykönyve (Mt.). Az Mt. rendelkezései szerint az átmeneti szabályokról külön törvény rendelkezik (.pdf), ennek a módosító indítványairól szavaznak most. Az Mt. átmeneti rendelkezései egyrészt azt szabályozzák, hogy mikortól kell az új szabályozás szerint eljárni. Másrészt, az új Mt. 66 más törvényt is érint, ezekben is most vezetik át a módosításokat. Ez a legtöbb esetben csak szövegcserés módosítást vagy új jogszabályi hivatkozásokat jelent.

De az átmeneti rendelkezések több helyen a már elfogadott Mt-t is módosítják – a kormány indoklása szerint ezek elsősorban a normaszöveget pontosítják, részben pedig az európai uniós irányelveknek való teljesebb megfelelést szolgálják.

Az átmeneti rendelkezésekkel finomítanak is bizonyos szabályokon. Így például az eltörölt bérpótlék helyére lépő általány összege az átmeneti rendelkezések szerint nem lehet kevesebb a bérpótlék előző évben kifizetett havi átlagánál.

A javaslat egyik érdekessége, hogy a más törvényben szabályozott közalkalmazotti jogviszonyra is kitér – a leglényegesebb változás, hogy a közalkalmazotti jogviszonyban megszünteti a fegyelmi eljárást. És az átmeneti rendelkezésekhez csapva változtatják meg a légiközlekedésről szóló törvényt is, átvezetve abban a hajózó személyzet repülési idejére és pihenőidejére vonatkozó európai előírásokat.

A javaslathoz 118 módosító indítványt nyújtottak be a képviselők. Míg a fideszes Kara Ákos nem tudott hibázni – 22-ből 22 indítványát támogatták a bizottságok és az előterjesztő –, addig az ellenzék nem tudott olyat javasolni, ami elnyerte volna a kormánypártok tetszését. Izgalmat csupán a foglalkoztatási bizottság négy, illetve a fideszes Varga József a foglalkoztatási bizottság által támogatot egy módosítója hozhat (.pdf), ezeket ugyanis az előterjesztő kormány nem támogatta, ezeknél kérdéses, hogy a frakció végül mit szavaz meg. A javaslatok főként a munkaerőkölcsönzés szabályait lazítanák.

A beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőket védő szabályozás ezentúl tiltja a forgalmazóknak, hogy visszavásárlási kötelezettséget írjanak elő bármilyen termékre, kivéve a piacra első ízben bevezetett termékeknél. Betiltják a polcdíjat is. Az új szabályozás szerint a forgalmazónak a termék átvételétől számított harminc vagy a számla átvételétől számított tizenöt napon belül fizetnie kell.

A törvény ezentúl tiltja a dömpingáras értékesítést is, azaz a forgalmazó a végkiárusítás és a nem teljes értékű (például hamarosan lejáró szavatosságú) termék kiárusítása kivételével nem adhatja olcsóbban az árút a beszerzési árnál.

Sajátosan értelmezhetetlen rendelkezésként egy új tilalmat is bevezetnek, mely szerint tilos a származási ország alapján eltérő módon árazni termékeket, ha azok összetételük és érzékszervi tulajdonságaik alapján azonosak. A szabályozás azért tűnik értelmetlennek, mert például az osztrák és a magyar tej összetételében és érzékszervi tulajdonságai alapján azonos, árazásukban viszont az osztrák nem azért olcsóbb, mert osztrák, hanem mert kevesebbe kerül. A törvény szerint viszont a különbség oka lehet az is, hogy a külföldi tejre kisebb árrést számol a forgalmazó, és ezt kívánják megtiltani.

A javaslathoz összesen 19 módosító javaslat érkezett, ezek közül a kormánypártok és a kormány támogatását két olyan is elnyerte, amely ugyanazt a problémát kétféleképpen rendezné, ez még vicces bonyodalmakat okozhat a zárószavazás előtt.

A Puskás Ferenc Stadion átépítéséről

A hivatalosan „a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról” szóló javaslat valójában csak meghatározza, hogy a népstadion átépítése mely területeket érinti, és kiköti, hogy az új stadion legnagyobb magassága legfeljebb ötven méter lehet. Az új módi szerint a csupán kétoldalas törvénynek preambuluma is lesz, eszerint a törvény célja a sport- és kulturális szolgáltatások színvonalának emelése.

A javaslathoz csupán egy módosító érkezett, amit a bizottságok sem támogatnak, így ennek elutasítása után akár el is fogadhatják az új törvényt.

A termékek piacfelügyeletéről

Matolcsy nemzetgazdasági miniszter javaslata technikai jellegű szabályozás arról, hogy a Magyarországon forgalomba hozott termékeknek milyen minőségi előírásoknak kell megfelelniük, illetve hogy milyen használati utasítással kötelesek azt forgalomba hozni a forgalmazók.

A lényeg, hogy Magyarországon ne lehessen olyan termékeket forgalomba hozni, amelyek a fogyasztók egészségét és biztonságát veszélyeztetik. Akit részletesebben érdekelnek a szabályok, itt elolvashatja a törvényt .pdf-ben. Hétfőn a módosító indítványokról szavaznak, ezek javarészt vesszőhibákat pontosítanak.

Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról

Már nem is Réthelyi Miklós az időközben emberire átnevezett nemzetierőforrás-minisztérium vezetője, de még ő nyújtotta be a törvényjavaslatot, amiben rögzítik az egészségügyi dolgozókkal kötött megállapodás szerinti egyszeri és beépülő béremelés szabályait. A javaslat szerint a havi bruttó 350 ezer forint alatt keresők bére 65 820 forinttal emelkedne, a béremelés összege efelett sávosan csökkenne, de még a bruttó havi 450 ezer forintnál többet keresők fizetése is emelkedne tízezer forinttal.

A javaslathoz benyújtott módosítókról már két hete is szavazhattak volna, de a Fidesz két egymást követő héten is levette a javaslatot a napirendről. A múlt hét óta több módosító indítványt is visszavontak. Így Révész Máriuszét, aki több intézményt lehúzott volna az államosítandó kórházak listájáról. Visszavették két orvosdoktor, Ódor Ferenc és Kovács József javaslatát is, amely alapján az ügyeleti pénz a rendes órabér 70-90 százaléka lett volna. Visszavonták az egészségügyi bizottság indítványát is, amely a kamarai választási szabályokat írta volna elő.

A javaslathoz benyújtott módosító indítványokról már a múlt héten dönthettek volna, de valamiért levették a napirendről. Hogy miért, az rejtély, mindenesetre új módosító nem érkezett a javaslathoz.

A törvény szabályozza, hogy az egészségügyi dolgozók a heti 48 órás munkaidejükön túl legfeljebb önként vállalhatnak legfeljebb 12 (készenélti ügyeletesként 24) óra pluszmunkát, amiről írásos megállapodást kell kötniük munkáltatójukkal.

Bár a béremelési megállapodással annak idején elhárult a tavaly év végi szlovákiaihoz hasonló magyarországi orvossztrájk, a törvénymódosítással nem törlik el az ennek elhárítására kitalált egészségügyi válsághelyzet szabályozását. Sőt, a válsághelyzet elrendelését most megyei szintre viszik, és meghatározzák annak lehetőségét is, hogy válsághelyzetben a kormány katonaorvosokat vezényeljen a kórházakba.

Az új törvény központi árszabályozást vezet be a holttestek hűtésében, melynek legmagasabb naponkénti árát kormányrendelet határozza meg a jövőben.

Módosítanák a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló törvényt is, például a jövőben az egészségügyi szolgáltató a támogatási összeg 150 százalékát köteles megtéríteni, ha indokolatlan, vagy el nem végzett eljáráshoz rendelt el segédeszközt vagy gyógyszert.

Egy támogatott kormánypárti módosító indítvány szerint a kormány rendeletben határozhatja meg, hogy mikor nem köthető nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatóval gyógyszer és gyógyászati segédeszköz támogatással történő rendelésére jogosító szerződés.

A határozathozatalokat követően még hétfőn megvitatják a cégnyilvánosságról és a végelszámolásról szóló törvények, a viziközlekedésről szóló törvény módosításának vitáját. Hétfőn tárgyalja a parlament az Európai Emberi Jogi Bíróságnak a vörös csillag önkényuralmi jelképként történt betiltását jogellenesnek ítélő döntését is. A strasbourgi bíróság a Fratanoló kontra Magyarország perben ítélt úgy, hogy a vörös csillag tilalmára vonatkozó magyar szabályozás sérti az emberi jogokat, ám a kormány ennek ellenére fenn kívánja tartani a tilalmat. Mindezt úgy, hogy a döntést tudomásul veszi, de az abban foglaltakkal nem ért egyet. Ezt pedig országgyűlési határozatban mondatja ki a kormánypártok képviselőivel.

Kedden Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánybiztos jelentésének tárgyalásával indul a nap, erre összesen 260 percük lesz a képviselőknek. Utána a közlekedési tárgyú törvények, az uniós tisztviselők nyugdíjbiztosítási járulékáról szóló törvények módosításának vitája következik. Ezután kerül napirendre a tanúvédelmi megállapodás kihirdetéséről szóló javaslat, illetve a magyar-koszovói megállapodás az illegális bevándorlók visszatoloncolásáról.

Kedden vitatják meg a NAV-ról szóló törvény módosítását is, illetve részletes vitával folytatják a csekkadóról és a biztosítási adóról szóló javaslatok tárgyalását.

A héten csütörtökön is ülésezik a parlament, a szocialista pártelnök, Mesterházy Attila javaslatára öt óra húsz percben politikai vitanapot tartanak a kormány két éves tevékenységéről.