Feljelentik a vádaskodó higiéniai szakembert

2012.06.15. 10:40

Miután a hatvani kórházból már kirúgták, most további lépéseket terveznek azzal a járványügyi szakemberrel szemben, aki megszellőztette, hogy a hatvani Albert Schweitzer kórházban tarthatatlan higiéniai állapotok vannak – írja a heol.hu.

Az áprilisban a próbaidejét töltő Hamzáné Kerekes Zsuzsanna higiénikus jelezte a szakmai igazgatónak, hogy az egyik kisműtőben és szülésszobán az orvosok szájmaszk és steril műtősruha nélkül, az osztályos ruháikban tartózkodtak. A tisztasági előírások betartásáért felelős szakembert szerinte a műtőből kizavarták az orvosok, nehogy a főnővér meghallja a szóváltást.

Az igazgatónak írt levele elküldése után három nappal Hamzánét kirúgták. Előtte még a térségi tisztiorvos közölte vele, hogy túl nagy ügyet csinált a látottakból. Miután értesítette a minisztériumot, szakigazgatási szerv vizsgálatot tartott a kórházban, ám nem találtak szabálytalanságra utaló jelet - igaz, nem a kisműtőt vizsgálták, és nem a reggeli műtéti időpontokban.

Dr. Stankovics Erika, a május elseje óta állami fenntartású kórház ügyvezetője közölte: volt kollégájuk azt követően kezdett valótlan információkat terjesztve vádaskodni különböző hír- és közösségi portálokon, hogy felmondtak neki. A feljelentései nyomán indult vizsgálatok egyetlen állítást sem igazolták, ezért a cáfolat mellett büntetőfeljelentést tesznek ellene.