Orbán: A Horthy-vita hosszú és bonyolult

2012.06.17. 11:08 Módosítva: 2012.06.17. 12:27
A miniszterelnök csodálkozik azon, hogy Románia politikai kérdésnek tartja Nyirő József újratemetését. Orbán Viktor az osztrák Die Presse című lapnak Horthy Miklós megítéléséről és a baloldal „szétzúzásáról” is beszélt.

Magyarországot még sok évig nem érinti, hogy az Európai Unió az erősebb integráció, a fiskális- és bankunió felé halad, amikor is a tagállamoknak a szuverenitás még nagyobb hányadáról kell lemondaniuk. „Levontuk a tanulságot a déli országok válságából: az eurócsoporthoz való túl gyors csatlakozás katasztrófához vezet” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bécsi Die Presse vasárnapi számában megjelent interjújában.

Még mindig állunk

Magyarország nagyon sikeres volt a válság kezelésében – mondta, hozzátéve, hogy a sikert a kitűzött célokhoz képest kell mérni. „Vannak komoly nehézségeink, de eddig nagyon sikeresek voltunk abban, hogy közeledjünk céljainkhoz” – jelentette ki. Kifejtette, kormányra lépése előtt Magyarország rosszabb helyzetben volt, mint Görögország. Az IMF-program 2008-ban Európában Magyarország megmentését szolgálta. Görögország azóta összeomlott, Magyarország még mindig áll, mondta.

A miniszterelnök a baloldalról úgy vélekedett, hogy azt 2010-ben szétzúzták. A Fidesz minden időközi választást megnyert – mutatott rá azzal kapcsolatban, hogy az újságíró olyan közvélemény-kutatásokra utalt, amelyek az MSZP-nek a Fideszét megközelítő támogatottságát mutatták ki.

Nyirő József újratemetésének ügyéről szólva kijelentette, hogy azt kegyeleti, és nem politikai kérdésnek tartja, és nem ért egyet azzal, hogy Kövér László részvétele szimbolikus jelentőségű politikai lépés lett volna. „Csodálkozom, hogy Románia számára ez politikai kérdés” – mondta. Hozzátette, Budapesten nemrég megemlékeztek Kádár Jánosról is, amit szintén kegyeleti aktusnak tart.

A szaporodó Horthy-emlékművekről a kormányfő azt mondta, hogy a felállításukról szóló döntés kizárólag a helyi közösségek dolga.

A Horthyról szóló vitát hosszúnak és nagyon bonyolultnak nevezte Orbán Viktor, „nem az én feladatom miniszterelnökként végleges ítéletet mondani. Amellett vagyok azonban, hogy a vita folytatódjon” – jelentette ki.

Egy Lenin-, Sztálin-, vagy Hitler-emlékművet határozottan ellenezne. „Horthyt diktátornak nevezi valaki?” – felelt az újságírónak arra a kérdésére, hogy egy „hazai diktátor” emlékművével egyetért-e. „Szálasi Ferenc volt diktátor” – tette hozzá.

Avatás, visszaállítás, átnevezés

A Fejér megyei Csókakőn szombaton avatták fel az egykori kormányzó bronzszínűre festett kőszobrát. Egy áprilisi képviselő-testületi döntés alapján az egykori Bánya teret Nagy-Magyarország térré nevezték át.

A Somogy megyei Kerekin egy hónapja adtak át Horthy-szobrot, amit két nappal később Dániel Péter ügyvéd vörös festékkel öntött le.

Siófok képviselő-testülete nemrég úgy döntött, visszaállítják a városban régi helyére Horthy Miklós kormányzó fiának, Horthy Istvánnak az emlékművét.

A Pest megyei Gyömrőn eredetileg a főteret nevezték volna el Horthy Miklósról, de később módosították a javaslatot: egy park vette fel a kormányzó nevét.