Írország nem adja ki a leányfalui gázolót

2012.06.19. 18:15 Módosítva: 2012.06.19. 19:11
Elutasította az ír legfelsőbb bíróság Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, tizenkét évvel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének magyarországi kiadatását.

A legfőbb ír fellebbviteli fórum az RTE ír közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint keddi többségi végzésével utasította el a magyar kormány kiadatási folyamodványát, egyebek mellett azzal az érvvel, hogy fordított esetben magyar állampolgár sem lenne kiadható Írországnak.

A kiadatási ügyben első fokon eljáró dublini felsőbíróság tavaly februárban még úgy döntött, hogy nincs akadálya Tobin magyarországi kiadatásának.

Ciarán Tobin, az Irish Life biztosítótársaság egyik magas rangú igazgatója, aki három évig dolgozott a cég képviseletében Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalunál Volvójával előzés közben felhajtott a járdára, és elütött két kisgyereket, akik a helyszínen meghaltak. Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt, utóbbi babakocsiban ült a szerencsétlenség pillanatában.

A vizsgálat megállapította, hogy a baleset okozója nagy sebességgel előzésbe kezdett, eközben elvesztette uralmát járműve felett, felhajtott járdára, és ott ütötte el a két gyermeket, akik közül a kisebbik babakocsiban ült.

Tobint 2000 novemberében távozott Magyarországról, miután kiküldetése lejárt. Két évvel később, távollétében háromévi szabadságvesztésre ítélték. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy Tobin legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható szabadlábra. A magyar hatóságok ezután kérték kiadatását Írországtól.

Nem menekült el

Az ügy kétszer került az ír bíróságok elé, Tobin kiadatását ugyanis 2007-ben a dublini felsőbíróság egyszer már elvetette, és azt a döntést egy évre rá az ír Legfelsőbb Bíróság megerősítette.

Az akkori per első fokon eljáró bírája annak idején elfogadta azt az érvelést, hogy Tobin kiküldetése lejártával nem elmenekült Magyarországról a rá kirótt büntetés megkezdése elől. Az indoklás úgy hangzott, hogy a menekülés akkor valósulhat meg, ha már megszületett az ítélet, Tobin azonban még a magyarországi bírósági eljárás kezdete előtt távozott.

Az európai elfogatóparancs írországi érvényesítéséhez az akkori ír törvények alapján annak bebizonyítására volt szükség az eljáró ír bíróság előtt, hogy a körözött személy elmenekült az elfogatóparancsot kiadó országból az ott letöltendő büntetés elől.

Ezt a cikkelyt a vonatkozó ír törvény későbbi módosítása során törölték a jogszabályból, és a leányfalui baleset ír felelősét 2009 novemberében – a magyar hatóságok immár második európai elfogatóparancs alapján – Dublinban őrizetbe vették, de szabadlábon védekezhetett. Ennek egyik feltétele volt, hogy a bíró által megszabott időpontokban meg kellett jelennie a dublini felsőbíróságon, emellett hetente háromszor a lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon is jelentkeznie kellett.

Elhúzódó tárgyalások

Az őrizetbe vétel utáni másfél évben tucatnyi meghallgatást tartott az első fokon eljáró dublini bíróság, legtöbbször azonban néhány perces bírósági megjelenésekről volt szó, amelyek során gyakran csak adatkiegészítés elrendeléséről és a tárgyalás újabb és újabb, esetenként többhavi elnapolásáról születtek döntések.

Tavaly február 11-én azonban a dublini felsőbíróság meghozta nem jogerős végzését arról, hogy nincs akadálya Tobin magyarországi kiadatásának. A bíró megállapította egyebek mellett, hogy semmilyen jogi korlátja nem volt az újabb magyar elfogatóparancs kiadásának.

Tobin a felsőbíróság tavalyi végzése ellen fellebbezést nyújtott be az ír Legfelsőbb Bírósághoz, novemberben pedig önként jelentkezett őrizetbe vételre, akkori ír sajtóbeszámolók szerint abból a meggondolásból, hogy ha az ellene folyó kiadatási eljárás Magyarország szempontjából sikerrel végződik, akkor büntetésébe valószínűleg beszámítják az őrizetben eltöltött időt.

Kedden azonban az ír Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsa 3-2-es többségi döntéssel azt a jogerős végzést hozta, hogy a második magyar kiadatási folyamodvány az ilyen ügyeket szabályozó eljárási rendbe ütközik, emellett viszonosságra sem lenne lehetőség, vagyis a legfőbb ír jogi fórum szerint hasonló esetben magyar állampolgárt nem lehetne kiadni az ír igazságszolgáltatásnak.

A bíróság megállapította azt is, hogy nincs jogi lehetőség Tobin magyarországi ítéletének írországi letöltésére sem, és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését. Az RTE keddi beszámolója szerint Tobin anélkül távozott a bíróságról, hogy nyilatkozott volna a sajtónak.