Újraindulhat a mecseki uránbányászat

2012.06.19. 14:24

A kormány megvizsgálja a mecseki uránbányászat újrakezdésének lehetőségét – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere kedden. A fideszes politikus a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a cél annak kiderítése, hogy Pécs környéke társadalmi, szociológiai, technológiai, környezetvédelmi szempontból alkalmas helyszín-e a termeléshez.

Kovács Pál klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár megjegyezte: az uránbányászat lehetősége az urán világpiaci árának emelkedése miatt vetődött fel. Hangsúlyozta, ha a vizsgálat azt az eredményt hozza, hogy a kitermelés környezetkímélően, az egészségre káros hatások nélkül és gazdaságosan folyhat, a kormány megfontolja az uránbányászat indítását, de a döntésbe szeretnék bevonni az érintett települések önkormányzatait és a lakosságot is.

A jogszabályok szerint a bányanyitásnak az a módja, hogy a kitermelő cég a saját költségén megfelelő pénzbiztosíték letétele után próbafúrásokat végezhet, és ezután kaphat engedélyt a kitermelésre. Az állam aktivizálódása ebben a felállásban nehezen értelmezhető – értesült az Index energetikai körökből.

Informátorunk nemcsak piaci, hanem a közpénzköltési szempontból is érthetetlennek nevezte a bejelentést. A mecseki uránbányák rekultivációjára ugyanis a kitermelés 1997-es leállása után sok milliárd forint közpénzt kellett költeni, a fenntartás és a vízminőség folyamatos ellenőrzésének költségei pedig ma is az adófizetőket terhelik.

A mecseki uránbányák bezárásakor az uránérc világpiaci ára 10-12 dollár/font körül mozgott. Ma 51-52 dollár az árfolyam, az új, szódapumpás módszer pedig olcsóbb és környezetkímélőbb a réginél, igaz, most a bányanyitás és a felszíni létesítmények pluszköltséget jelentenek.

Kovács államtitkár látogatása és Páva Zsolt bejelentése feltehetőleg összefügg azzal, hogy a mecseki uránbányászat újraindítása érdekében 2012 februárban megállapodást kötött az állami tulajdonban lévő Mecsek-Öko Zrt. és Mecsekérc Zrt., valamint az ausztrál Wildhorse Energy Ltd. egy közös cég létrehozásáról.