Illés
15 °C
35 °C

Újratárgyalják a karambolozó tábornok ügyét

2012.06.21. 08:12

Kiss Ernő rendőrtábornok nem volt részeg, amikor 2007-ben összetört három parkoló gépkocsit – írta a Blikk a Fővárosi Ítélőtábla friss végzésére hivatkozva, amely perújítást rendelt el.

A rendőrtábornokot 2009-ben 810 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, és 2 évre eltiltották a gépjárművezetéstől ittas járművezetés és a hatóság félrevezetése miatt. Ezt később jogerősen 450 ezer forintra és 1 évre mérsékelték.

2007. november 23-án az orvos szakértő szerint 1,45 ezrelékes, közepesen ittas állapotban szolgálati autójával összetört három parkoló gépkocsit Angyalföldön. Az autóját otthagyta, és csak később állították elő vérvételre, ekkor 0,555 ezrelék volt az alkoholszintje. Ebből visszaszámolva állapította meg a szakértő az 1,45 ezrelékes értéket.

Kiss Ernő előbb úgy védekezett, hogy nem is ő, hanem a hasonmása vezette az autót, majd azt mondta: reggel 7 óra körül beindult a szíve, ezért megivott 2-3 deci konyakot. Erre tanúja is volt.

A Fővárosi Ítélőtábla most megállapította: a jogerős ítéletnél nem vették figyelembe a védelem szakértőjének véleményét, aki azt állította, nem lehet pontosan megállapítani, hogy a balesetkor mennyi alkohol volt a tábornok véré­ben.

Ráadásul az ítélőtáblához benyújtották dr. Szabados György, az Igazságügyi Szakértői Intézetek fővárosi igazgatója szakvéleményét, amelyben leírta: Kiss véralkohol-koncentrációja 0,714 ezrelék volt a baleset időpontjában, ez pedig még a szabálysértési értéket, a 0,8 ezreléket sem éri el.

Az ORFK szerint az újratárgyalt ügyek jogerős eredményétől függ majd Kiss tábornoki rangjának és egyenruhájának újbóli használata, amit kérvényezett az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság (az NNI jogelődje) volt vezetője.