Működnek Vizoviczki kapcsolatai

2012.06.25. 06:25

Négy rendőr, köztük három magas beosztású rendőri vezető letartóztatása ellenére is fennmaradt Vizoviczki László érdekeltségeinek illegális rendőri védelme – írta a Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A lap szerint valaki a hét végén, két órával a hat hatóság bevonásával Budapest 13 frekventált, és a gyanú szerint egytől egyig Vizoviczki László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyén végrehajtott, mindenre kiterjedő ellenőrzések előtt figyelmeztette az érintetteket a készülő akcióról.

Felhívás az olvasókhoz

Ha a razzia alatt a helyszínen tartózkodott, írja meg a tapasztalatait nekünk az ugyelet@mail.index.hu címre.

Mint írták, a szórakozóhelyeken pontosan tudták, mikor és hol lesz ellenőrzés, így azt is, hogy mire kell számítaniuk. „Már vártuk magukat” – a lap szerint így fogadták a vizsgálatra kijelölt szórakozóhelyeken a hatóságokat. Belügyi források a Népszabadságnak ezt a rendőrség által is elismert hírt úgy kommentálták, hogy „erőteljes belső vizsgálatok folynak mindenütt, már keresik az árulókat”.

A lap forrásai szerint Vizoviczki rendőreinek a többsége a főnök bukása után is rendőr marad, és megbosszulhatják, ha valakinek túl sokat jár a szája.

A szombat éjszaka tartott ellenőrzést követően két újabb fővárosi szórakozóhelyet zárattak be a katasztrófavédelem szakemberei. A bezárt helyeket az Index kérdésére semelyik, az akcióban részt vevő hatóság nem kívánta megnevezni, az ORFK-nál annyit mondtak, hogy az egyik a belvárosban, a másik pedig a Hajógyári szigeten van.

Az Index egyik olvasója így emlékszik a történtekre: „A Hajógyári szigeten található Sláger teraszon fél egy körül, amikor már elég sokan voltak a helyen, megjelent a hatóság. Négy-öt rendőr kíséretében két vagy három számomra ismeretlen egyenruhát viselő ember jött, és vizsgálódott. Ez egy szabadtéri terasz, ahol csak a mosdók vannak az épületben. A kijáratnál megmérték még a lépcső magasságát is, majd bevonultak a mosdók előtti részre, és belebújtak a szabályzatokba. Mi egy sarokban ültünk, csak figyeltük az eseményeket, de időközben az emberek szép lassan elszivárogtak a helyről. A bárt bezárták, egy óra körül pedig jelezték nekünk, hogy mára ennyi volt. Úgy láttuk, többen körül állták a helyi biztonságiakat, gondolom, hogy a belépő díjukat akarták visszakapni. Nagyjából mi voltunk az utolsók, akik egy óra körül elhagyták a helyet. Végig mindkét fél nyugodt volt, persze a lehetőségekhez képest, afelől viszont egy pillanatig sem volt kétségünk, hogy a hatóság fog indokot találni a bezárásra. Ha a menekülő útvonal hiánya volt az ok, az kifejezetten vicces, mivel ez egy nyitott, szabadtéri szórakozóhely, ahol havária esetén sem kell egymást taposva menekülni a tömegnek, kivéve azokat, akik a mosdókban vannak.”

Egy másik olvasó arról számolt be, hogy a VII. kerületben ült a pultnál, amikor a biztonsági ember jelezte a tulajnak, hogy szóltak neki, hogy „nagy a sürgés-forgás egy bizonyos hivatal aulájában”. Állítása szerint körbetelefonáltak, és átszóltak a szomszédos szórakozóhelyekbe is.

A pénteki razzia rövid mérlege: két hatóságilag bezáratott szórakozóhely, rendőrnek eladásra kínált kábítószer, szórakozás baseball ütővel, lopott áram és gáz, leszűkített menekülési útvonal, feketemunkások, vizezett szesz.

Egy olvasónk írta, hogy péntek éjjel a Nagymező utcában állt kb. fél órát egy szórakozóhely előtt, mert „a meglehetősen feszült ajtónállók azt mondták, hogy rendőri ellenőrzést várnak, addig pedig nem mehetünk be, pedig a hely szinte kongott az ürességtől. Megjöttek, kb. 10 perc után elmentek, bemehettünk.”