Az EU is foglalkozik az ír gázoló ügyével

2012.06.28. 06:36

Találkozót hív össze az Európai Bizottság a következő hetekben az ír és a magyar hatóságok között annak megvitatására, hogy mi okozta az európai elfogatóparancs "egyértelműen rossz működését" az ír gázoló ügyében.

Ezt Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek szerdán írt válaszlevelében. Hozzátette: személyesen is tárgyalni kíván a témáról a magyar miniszterrel és ír kollégájával.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden fordult levélben Alan Shatter ír igazságügyi miniszterhez, valamint az alapvető jogokért felelős biztoshoz a 2000-ben Leányfalun, két kisgyermeket elgázoló ír Francis Ciarán Tobin ügyében.

Az ír miniszternek Navracsics tárcavezető egyebek között azt írta, sajnálattal vette tudomásul, hogy az ír Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy az Írországban tartózkodó Tobin, aki egy két- és egy ötéves kisgyermeket gázolt halálra, nem adható át Magyarországnak, és hogy nincs olyan további jogi eszköz az ír jogrendszerben, amelyet alkalmazni lehetne a férfi ügyében.

A Viviane Redingnek küldött levelében Navracsics Tibor kiemelte: "több mint sajnálatos" és "teljes mértékben összeegyeztethetetlen" az európai elfogatóparancsról szóló 2002-es tanácsi kerethatározat szellemével, hogy bár a szabályozást egy tagállam elfogadta, bűncselekményt okozó állampolgára mégis mentesülhet a büntetőjogi következményektől. A miniszter arra kérte a biztost: vizsgáljon meg minden körülményt az ügyben.

Válaszlevelében - amelyet a magyar minisztérium bocsátott az MTI rendelkezésére - Reding kiemelte, hogy az Európai Bizottság számára "a legnagyobb mértékű fontossággal bír, hogy a valamennyi EU-tagállam igazságügyi miniszterének közös döntésén alapuló európai elfogatóparancsot az összes tagállam minden hatósága saját gyakorlatába hatékonyan átvegye és alkalmazza". Hozzátette: a bizottság többször emlékeztette is valamennyi tagállamot, hogy milyen fontos a parancs az európai igazságügyi rendszer szempontjából.

Az uniós biztos a levélben őszinte együttérzését fejezte ki a leányfalui balesetben elgázolt gyermekek családjának. Jelezte, megérti, hogy az ügy fejleményei növelték a család számára a már eleve elviselhetetlen terheket, és bizonyosságát fejezte ki, hogy a magyar hatóságok minden szükséges támogatást megadnak neki.

Navracsics az MTI-nek csütörtökön azt mondta: bízik abban, hogy az ír igazságügy-miniszterrel és az Európai Bizottság igazságügyi felelősével tervezett személyes találkozón sikerülhet megoldást találni az ír gázoló ügyében. "Én most optimista vagyok, talán sikerül megoldást találni" - mondta Navracsics hozzátéve, hogy a személyes tárgyaláson is megpróbálna puhatolózni, van-e még mozgástér az ügyben.

A miniszter szerint már önmagában az rendkívül kedvező fejlemény, hogy Viviane Reding huszonnégy órán belül válaszolt a levelére, ami azt mutatja, hogy az Európai Bizottság igazságügyi felelőse is nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést. "Abban bízom, hogy az ír igazságügy-miniszter is elfogadja a meghívást, és akkor hármasban tudunk egyeztetni arról, milyen lépések lehetnek a jövőben" – közölte. Navracsics a tervezett találkozót jó alkalomnak tartja az ügy tisztázására, bár hozzáfűzte azt is, hogy nincs sok esély, mert már meghozta a jogerős ítéletét az ír Legfelsőbb Bíróság.

Navracsics azt mondta: még csütörtökön válaszol Viviane Redingnek, tájékoztatva őt arról, hogy bármikor készen áll a megbeszélésre, Magyarország pedig minden segítséget megad az ügyben, hogy minél szélesebb körű információhoz jusson az európai uniós végrehajtó testület alelnöke.