no

40 fokban tüntettek a fogyatékosok

2012.07.01. 18:05

Több százan vettek részt a rokkantak, fogyatékkal élők, az idősek és az elesettek jogaiért tartott vasárnapi demonstráción, amit civilek szerveztek a fővárosi Hősök terén.

A csaknem 40 fokos hőségben a felszólalók a volt rokkantnyugdíjasokat, súlyos betegeket, fogyatékosságokkal élőket sújtó kormányzati intézkedésekre kívánták felhívni a közvélemény figyelmét.

A demonstráció résztvevői azt sérelmezték, hogy a kormány csalónak állította be a rokkantnyugdíjasokat, miközben – álláspontjuk szerint – a számukat illetően is félrevezette a társadalmat. A demonstrálók elfogadhatatlannak nevezték a rokkantnyugdíjak eltörlését, hiszen így a rászorulók sok esetben csak 28 ezer forint támogatást kapnak.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és más civil szervezetek képviselői arra kérték a kormányt és a törvényhozókat, hogy módosítsák a megváltozott munkaképességűek ellátásról szóló törvényt, és biztosítsák számukra az emberhez méltó életfeltételeket.

A MEOSZ és a civil szervezetek a következő napokban fórumokat szereznek, ahová meghívták az országgyűlés szakbizottságainak tagjait. A szervezet támogatásával ezen a héten több magánszemély fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához a rokkantnyugdíj eltörlése miatt.

A rendezvényen felszólaló Iványi Gábor metodista lelkész beszédében visszautasította, hogy aki segítségre szorul, ezt méltatlanul várná el. A lelkész tiltakozott a tehetősebbek támogatása és a mozgásukban korlátozottaknak járó kedvezmények megvonása ellen is.

Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke bejelentette, hogy csatlakozik ahhoz az éhségsztrájkhoz, amelyet a demonstráción több fogyatékkal élő kezdeményezett. Mint elmondta, „éhséglánc” szervezésébe kezdenek, amihez országszerte bárki csatlakozhat.

A vasárnapi demonstrációt – amit a MEOSZ és a Civil Mozgalom mellett a Szövetség az Egységes Magyarországért, a Tiszta Kezek Mozgalom és más civil szervezetek, illetve magánszemélyek szerveztek – szolidaritásáról biztosította a 4K! párt is.

A 4K! álláspontja szerint a mozgáskorlátozottak újabb olyan csoportnak számítanak, amely áldozatul esett a kormány „elemi társadalmi szolidaritást felmondó” politikájának. A párt közleményben szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a törvényt, és kezelje a mozgáskorlátozottakat a magyar társadalom egyenrangú polgáraiként.