Nem mehetnek lovaik közelébe a magyar huszárok
Fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt kapott a korábban állatkínzással gyanúsított két várpalotai huszár Kőrös nevű hucul lova Svédországban; a nyolcezer kilométeres utazás nincs veszélyben - mondta az MTI-nek az egyik huszár.
Csepin Péter, a várpalotai Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sport Egyesület vezetője elmondta, hogy négy lovuk közelébe ugyan továbbra sem mehetnek, de a lovarda tulajdonosától azt hallották, hogy hétfőn egy újabb svéd állatorvos alaposan megvizsgálta az állatokat, állapotukkal elégedett volt, Kőrösnek fájdalomcsillapítót és gyulladásgátlót adott.
Csepin Péter szerint több mint egy hete álltak meg pihenni az amali lovardában a beszűrődött lábú Kőrös miatt. Miután egy állatvédő feljelentést tett ellenük állatkínzás miatt, a lovakat meg is nézte egy állatorvos, kezelést azonban tegnapig nem kaptak.
A hagyományőrző huszárok kibékültek a kényszerpihenővel, mivel Svédországban hatalmas esőzések voltak. "Nem bánjuk, hogy fedél van a fejünk fölött, ha egy hetet állnunk kell, az csak előnyünkre válik" - mondta Csepin. A nyolcezer kilométeresre tervezett utat folytatják, küldetésüket pedig nem érzik veszélyben, kényszerpihenőkkel a tervezéskor is számoltak.
Csepin Péter társával, Bakó Sándorral április 7-én indult Várpalotáról az Északi portya elnevezésű útra, eddig háromezer kilométert tettek meg hagyományos huszár viseletben. Finnország-Észtország-Lettország-Litvánia- Lengyelország-Kelet-Szlovákia-Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeznek Várpalotára.
A magyar huszárokat Amal városában állatkínzás miatt vették őrizetbe, majd július 3-án szabadon bocsátották őket. A ló háta lila volt, amikor őrizetbe vették őket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.
1 órája
- Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért
Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.
február 5., 13:30
- Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter
A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.
február 5., 12:27
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
45 perce
- Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére
A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.
február 5., 12:24
- Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára
Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.
február 5., 12:24
- Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete
Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.
február 5., 13:57
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
5 órája
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
2 órája
- Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál
Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.
február 5., 14:45
- Belföld
Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt
A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.
február 5., 06:59
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
2 órája
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
5 órája
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
6 órája
- Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet
A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.
február 5., 11:43
- Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették
Orbán Viktorék munkában.
február 5., 14:04
- Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet
A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.
február 5., 06:20
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
7 órája
- Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm
Interjú az igazságügyi miniszterrel.
február 5., 09:06
- Belföld
A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten
A BRFK az Indexnek megerősítette, hogy a kitörés napjával függ össze az intézkedés.
február 5., 07:12
- Belföld
Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor
A válaszadók négy százaléka egyenesen azt gondolta, hogy a vakcina halált okoz.
február 5., 10:06
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
2 órája
- Belföld
Régóta ismert nevek a magyar közéletben, Gyurcsány Ferencék újra bevetik őket
Itt a névsor.
február 5., 09:37
- Belföld
Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal
Február 17-ig lehet jelentkezni.
február 5., 11:01
- Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen
Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.
február 5., 11:49
- Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
Virth Balázs alaposan felhúzta magát.
8 órája
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
10 órája
- Mindeközben
Az Apostol zenésze tűnt fel a Kincsvadászokban, nagy licitharc folyt 200 éves tárgyáért
11 órája
- Belföld
Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának
A fenyegetésre nem tudott magyarázatot adni a fiú.
február 5., 12:39
- Belföld
Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét
Az ügyészség pénzbüntetést indítványozott.
február 5., 11:55
- Belföld
Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen
2022 decemberében támadt az üzletvezetőre.
február 5., 10:41
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal
Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.
4 órája
- Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében
Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.
2 órája