Kövér: Az embereknek köszönhető, hogy nem sikerült a pancserpuccs
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Kövér László Obersovszky Péter kérdésére, miszerint elégedett-e a törvénykezési munka kommunikációjával, elmondta, hogy a kormányt régóta éri az a balliberális kritika, hogy nem magyarázzák el, hogy mit miért csinalnak, de úgy véli, hogy most sikerült megértetni az emberekkel az intézkedések jó részét, amit az is bizonyít, hogy "a felmérések alapján ilyen jó helyzetben kormánypárt még nem volt".
Az LMP-sek meg akarják veretni magukat
Véleménye szerint ehhez az is hozzájárult, hogy az ellenzék nem volt képes alternatívát felmutatni az emberek számára, hitelességi probléma van az MSZP-nél, a Jobbik és az LMP pedig csak a balhékban merül ki, mint mondta, az emberek nem érzik azt, hogy "ezekre rá lehetne bízni egy országot".
Szerinte az LMP-s képviselők nemcsak a politikai normákat, hanem a polgári jogi, büntetőjogi normákat is semmibe veszik, "ha jól olvasom, szeretnének kiprovokálni egy erőteljes rendőri fellépést, szeretnék megveretni magukat, hogy demonstrálhassák, hogy diktatúra folyik Magyarországon" - utalt a Közgép elfoglalására anélkül, hogy a cég nevét kimondta volna.
Mint mondta, ha "meg akarják veretni magukat, akkor azt ne közpénzből fenntartott rendőrséggel tegyék, hanem béreljenek fel egy őrző-védő céget, ez a botrányok botránya, arról már nem is beszélve, hogy illendő dolog-e rágalmazni egy céget, aminek ez rengeteg erkölcsi kárt okoz". Kövér úgy véli, hogy az LMP-sek ne tegyenek szemrehányást a Jobbiknak a gárda ügyében, hanem üljenek le és beszéljék meg, hogy hogyan kéne visszatérni a normális útra.
"Magyarország egy mellékhadszintér"
Kövér László szerint gazdasági árnyékhatalmak ügynökei irányítottak 8 éven keresztül, amivel szemben meg kell védeni a magyar állampolgárokat, mint mondta, az utolsó pillanatban történt a kormányváltás. A házelnök szerint ezek olyan nehezen megfogható és megnevezhető pénzügyi és politikai körök, amik nemcsak hazánkat, hanem a nemzetállamokat akarják tönkre tenni.
Szerinte az elmúlt években, hónapokban világosan bontakozik ki, hogy a politikai elit elvesztette az ellenőrzését a gazdasági élet azon szereplői felett, akik nem az értékteremtéshez értenek, utalt a bankokra, majd hozzátette, hogy a jövő kérdése az, hogy vissza tudjuk-e szerezni a saját életünk feletti ellenőrzést. Utalva arra, hogy nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktort puccsal akarták eltávolítani a hatalomból, elmondta, az, hogy Orbán Magyarország miniszterelnöke maradt, az embereknek, a szerencsének és a kormányzás minőségének köszönhető, hogy pancserpuccsot hajtottak csak végre, ami nem volt végiggondolva, szerinte jelölt sem volt Orbán helyére.
"Elég sok baj van a világban, nem minden Magyarországról szól, ez egy mellékhadszintér" - mondta, majd kifejtette, hogy mindez azért történt, mert a kormány bizonyos érdekköröknek rálépett a tyúkszemére "ezer milliárdokban".
Nem hagyják magukat megzsarolni
Obersovszky Péter azon kérdésére, miszerint az IMF elvárása az lehet, hogy ne legyen megszavazott költségvetés, Kövér úgy reagált, hogy "álljon meg a világ, ki az úr ebben az országban?". Szerinte az IMF-nek nem lehetnek komoly követelései, mert a magyar államháztartás számait mindenhol irigykedve nézik, reméli, hogy nem gondolja az IMF-ben senki, hogy ha "átverekedtünk a túlsó partra, akkor ki fogjuk dobni a gazdaságpolitikánkat és azt csináljuk, amit ők diktálnak?".
Mint mondta, a kormány nem hagyja magát megzsarolni, mert nekünk az IMF pénzére nincs úgy szüksegünk, mint Gyurcsány idejében volt, "csak egy védőhálót szeretnénk, arra a nem várt esetre, ha a világgazdaságban negatív fejlemény következik be, ami ránk is kihatna. Semmi sem indokolja, hogy felforgassuk azt a gazdaságpolitikát, amit eddig folytattunk" - jelentette ki.
Ki tudjon tölteni egy űrlapot hibátlanul
Arra a kérdésre, hogy a kritikák szerint jelenlétével beavatkozott a romániai kampányba, azt válaszolta, hogy "jogom volt elmenni, megint arról beszélünk, hogy mások akarjak előírni, hogy mit gondolhatunk magukról, elmehetünk-e Székelyudvarhelyre a saját véreink közé, elmondhatjuk-e a véleményünket a román belpolitikáról, azt gondolom, hogy ez a mi szabadságunk része" - felelte Kövér.
Kijelentette, a harc nehezén már túl vannak, "a politikai botrányt már besepertem". Szerinte Romániának jogilag semmi lehetősége nincs, hogy megakadalyozza jogi értelemben Nyirő József újratemetését, "arra várunk, hogy a fényes tekintetű székelyudvarhelyi polgármester ki tudjon tölteni hibátlanul egy űrlapot. Ami zajlik, az méltatlan nem Nyirő Józsefhez, hanem ahhoz, amit Európának szoktunk nevezni" - felelte.