36 év a vietnami embercsempészeknek

2012.07.16. 15:34

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon ítéletet hozott a vietnami embercsempészek ügyében. A tizenegy vádlottból a bíróság nyolcat talált első fokon bűnösnek bűnszervezetben elkövetett embercsempészet és közokirathamisítás miatt. Az elkövetők 2008 januárja és szeptembere között vietnami származású magyar állampolgárok úti okmányait felhasználva juttattak Nagy-Britanniába – jellemzően Ausztrián, esetenként Írországon, Észak-Írországon, Skócián keresztül – vietnami migránsokat, akik ezért jellemzően 5000-6000 eurót fizettek.

A nyolc személyt összesen 36 évnyi, zömében letöltendő fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélték, az elítéltek közülük többen diplomások, van köztük orvos, villamosmérnök és matematikus-közgazdász. Ők jellemzően 1990 előtt szereztek diplomát és telepedtek le Magyarországon. A bűnszervezetnek két visszaeső tagja is volt, egyiküket 2006-ban szintén embercsempészés miatt ítélték el.

A legsúlyosabb büntetést a hetedrendű vádlott, Nguyen Do Huan kapta, akit 8 év fegyházra és hatmillió forint pénzbüntetésre ítéltek. A nyolcból két elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, egyikük az elsőrendű vádlott, Can Anh Tuan, akit a 7 év fegyházra és ötmilliós pénzbírságra ítéltek.

A bíróság a végzés szerint jogerősen felmentette a társtettesként elkövetett embercsempészet és a közokirathamisítás vádja alól Pham Ngoc Chut, a Limexport Kft. tulajdonos-ügyvezetőját, a Magyarországon Élő Vietnami Vállalkozók Egyesületének elnökét. Az üzletembert azzal vádolták, hogy az ő útlevelét is felhasználva csempésztek egy vietnami migránst Nagy-Britanniába.

A bírósági végzés kimondta: nem bizonyítható, hogy Pham Ngoc Chu tudott útlevele illegális felhasználásáról. Az üzletember lapunkkal azt közölte: az útlevelével 2008 augusztusában szervezték meg egy migráns Londonba utaztatását Velence-Dublin-Belfast útvonalon. Az úti okmányát azonban autójával együtt már 2007-ben ellopták, amit ő – igaz, némi késéssel – be is jelentett a rendőrségen.