Orbán: Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben
A zéró tolerancia elvét hangsúlyozta az antiszemita és a romaellenes megnyilvánulásokkal szemben Orbán Viktor miniszterelnök a Focus című német hetilapnak adott interjújában, amely az újság hétfői számában jelent meg.
A Csatáry-üggyel kapcsolatban Orbán kijelentette: "Magyarország az európai jogi hagyományt követi", amelynek értelmében "az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el". Arra a felvetésre, hogy a társadalom megosztott, a miniszterelnök hangsúlyozta: több dolog köti össze a magyarságot, mint amennyi szétválasztja.
"Egyetértünk abban, hogy a sikernek és a társadalmi elismertségnek a munkán kell alapulnia", és egyetértés van abban is, hogy "mindenki felelős a saját sorsáért". Továbbá "nem szeretjük, ha valaki külföldről beleszól az életünkbe" - mondta Orbán Viktor.
A nyomozó ügyészek szerdán háborús bűntettel gyanúsították meg és őrizetbe vették a 97 éves Csatáry Lászlót, a második világháborúban egy kassai gyűjtőtáborban elkövetett cselekményei miatt. Néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság Csatáry László házi őrizetbe helyezéséről döntött. A náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
15 perce
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
45 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
49 perce
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája