Az AB-hoz fordul az ombudsman a köznevelési törvény miatt

2012.07.27. 15:48
Az Alkotmánybírósághoz fordult az új köznevelési törvény miatt Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa, azt kérve, hogy indítványa elbírálásáig a testület függessze fel a jogszabály szeptembertől hatályos rendelkezéseit.

A Pedagógusok Szakszervezete által az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentum szerint a biztos július 19-én keltezett indítványában azt írta: arra a következtetésre jutott, hogy a törvény rendelkezéseivel kapcsolatban súlyos alkotmányossági aggályok merülnek fel, a védendő helyzetben lévő gyermekek, tanulók jogainak védelme pedig haladéktalan ombudsmani intézkedést alapoz meg.

A biztos a jogszabály több pontjának megsemmisítését kezdeményezi, így azét a passzusét, amely előírja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig harmadik életévét betölti, legalább négy órában óvodai foglalkozáson vegyen részt a nevelési év kezdő napjától.

Úgy látta: a kötelező óvodai nevelés nyilvánvalóan korlátozza a szülő nevelés megválasztásához fűződő alapjogát, jelentős számban vannak ugyanis olyan szülők, akik tudatosan, nevelési elveiket követve nem kívánják gyermeküket a koragyermekkor első éveiben óvodába járatni.

A törvényi szabályozás nem nyújt biztosítékot ahhoz, hogy csak olyan gyermekek vegyenek részt az óvodai nevelésben három éves koruktól, akiknek a személyiségfejlődésére ez kedvezően hat, illetve a későbbiekben elősegíti az iskolai oktatásba való bekapcsolódásukat. A gyermek védelme, testi és lelki fejlődésének biztosítása ezért nem fogadható el a törvényben foglalt alapjog-korlátozás legitim céljaként – mutatott rá.

Kifogásolja azt is, hogy nincs semmilyen törvényi garancia arra: az állam az átvett intézményekben biztosítani fogja az eddigi szakmai és tárgyi feltételeket.

Az ombudsman kifejtette: az átalakítás következményeit az egyházi és más nem állami köznevelési intézményekben sem lehet előre látni. A helyi önkormányzattal kötött közoktatási megállapodás keretei között ugyanis – a megvalósított önkormányzati feladathoz kapcsolódóan – a nevelés és oktatás a tanulók számára a nem állami intézményekben is ingyenes. Ezt az ingyenességet elviekben a köznevelési szerződésnek biztosítania kell – folytatta –, hozzátéve: a tanév kezdetekor azonban az érintettek nem tudhatják, azt milyen konkrét tartalommal köti meg az intézmény fenntartója és az oktatásért felelős miniszter.

Nem elég részletes

Szabó Máté kitért arra is, hogy a törvény számos kormány- és miniszteri rendelet megalkotását írja elő, de erre még nem került sor, miközben szeptember 1-jétől már alkalmazni kellene azokat.

Álláspontja szerint az oktatás és nevelés jogi és szervezeti rendszerének tanév közbeni átalakítása úgy hárítja át a pedagógusokra, szülőkre, és gyermekeikre a strukturális átalakításokból eredő hátrányok viselésének kockázatát, hogy arra nem tudnak kellő időben felkészülni, és ez az alaptörvény sérelmét eredményezi.

Az ombudsman megállapította továbbá, hogy a törvény számos kérdést nem szabályoz kellő részletességgel, így azok értelmezése csak később, a gyakorlatban, a jogalkalmazás során alakulhat ki. A pedagógusoknak, szülőknek nincs tényleges lehetőségük arra, hogy a törvényi rendelkezések tényleges tartalmát kellő mértékben megismerhessék, és ennek alapján hozhassák meg döntéseiket. Mint írta, a törvény egyes rendelkezéseinek 2012. szeptember 1-jei és 2013. január 1-jei hatálybalépése nem biztosít kellő időt a jogalkalmazásra való felkészülésre, ami sérti az alaptörvényt.

Szabó Máté úgy fogalmazott: álláspontja szerint a gyermekek védelemhez, művelődéshez és oktatáshoz való joga, valamint a szülőnek a gyermeke nevelése megválasztásához fűződő joga és a jogbiztonság védelme érdekében szükséges, hogy indítványa elbírálásáig az Alkotmánybíróság a szeptember 1-jétől hatályos törvényi rendelkezéseket felfüggessze.

Alaptalan aggályok

Az oktatási államtitkárság szerint alaptalan az ombudsmannak az az állítása, hogy az állam az átvett köznevelési intézményekben nem fogja biztosítani a szükséges szakmai és tárgyi feltételeket. Szakmailag tévesek az óvodai nevelés kezdő időpontjával kapcsolatos ombudsmani aggályok is. A korai intézményes nevelés a felzárkóztatás egyik leghatékonyabb eszköze. Egész Európában kiemelt figyelmet szentelnek a kisgyermekkori nevelés intézményes feltételeinek javítására, több fejlett országában minden kisgyermek három éves korától óvodába jár – írták.

Hozzátették: az Emberi Erőforrások Minisztériuma kitüntetett feladatának tartja a hátrányos helyzet felszámolását, a nemzeti köznevelésről szóló törvény egyik legfontosabb eleme az egyenlő hozzáférés biztosítása és a felzárkóztatás.