Lecsapott a rendőrség Ozorára

2012.08.09. 17:29 Módosítva: 2012.08.10. 01:12

Rendőrségi razziát tartottak az egyik leghíresebb magyar rendezvényen, az Ozora Fesztiválon, Dádpusztán ma körülbelül délután kettőtől este hétig. Az augusztus 7-12-ig tartó, pszichedelikus zenei fesztiválon az egyik szervező szerint sok volt a rendőr, körülbelül ötvenre tippeli számukat, de ahogy mondta, "nincs nagy para",  igazoltatásokat végeztek. A résztvevőktől azt a hírt kaptuk, hogy munkaügyesek és a vámosok együtt razziáztak a rendőrökkel, és körülbelül háromszázan vonultak ki. A rendőrök száma valahol a két becslés között lehet, de az elképzelhető, hogy száznál több rendőr ment ki, hiszen a beszámolók szerint buszokkal érkeztek a rendőrök, egy busz pedig körülbelül negyven fős.

A megyei rendőrség szerint az ügyben csak a Belügyminisztérium adhat tájékoztatást. A BM sajtóosztályán az Indexnek megerősítették, hogy több rendőri szerv közösen razziázott Ozorán, az akció célja a magyarországi törvények betartatása - közölte. Arról, hogy hányan és milyen szervek razziáztak, illetve hogy milyen eredménnyel jártak, csak későbbre ígért tájékoztatást.

b4a4a3c4e24611e183e822000a1c03d1 7
Fotó: Olvasónk / Instagram

A helyszínről az egyik bulizó úgy írta le az esetet, hogy "berontottak rengetegen a rendőrök, igazoltatnak, a súlyosabb arcokat meg körbeveszik". A helyszínen szinte senki nem érhető el telefonon, elképzelhető, hogy a völgyben nincs térerő, de többek szerint GSM-stopot alkalmaztak, és a rendőrök blokkolták a CB rádiókat.

A rendőrök nagy része este hat óra körül elhagyta a fesztivál területét, utána még maradtak néhányan, de azóta már ők is elvonultak. A szervezők a zenét egy percre sem állították le az akció közben, hogy ne keltsenek pánikot.

"Géza éppen a csillben hallgatta a zenét, amikor egyszer csak megállt egy busz, és kiszaladt belőle egy sereg gépfegyveres rendőr. Ekkor jobbnak láttuk, ha felkúszunk a dombtetőre míg elül a baj" - számolt be az egyik résztvevő a domboldalról. A Csongi nevű fesztiválozótól azt tudtuk meg, hogy a rendőrök kipakoltatták az emberek zsebeit, drogot kerestek, és több embert elvittek bilincsben.

Egyik informátorunk szerint a kör alakú területet nagyon profin, kutyákkal, géppisztolyokkal körbevették. Kifejezetten a drogkeresésre mentek rá, elsősorban a VIP-ben található lakókocsikat, és embereket kutatták át. Úgy tudjuk, többen fél órával előre leadták a drótot, hogy jönnek a rendőrök. A hatóságok arra számítottak, hogy egy központi drogelosztó helyet találnak majd a fesztiválon, de ilyet nem találtak, csak néhány dealert, jellemzően külföldieket vittek el. Füttykoncert és taps kísérte az elvonulásukat

Egy szervező szerint számítottak ilyen akcióra, ez természetes dolog. A fesztivál óriási népszerűségnek örvend, minden évben telt házzal rendezik meg az 1999-es napfogyatkozás alkalmával történt megalapítás óta. A vendégek java része külföldről érkezik.