7℃ / 20
Budapest

Kisebb robbanás történt az érdi csatornarendszerben

2012. augusztus 11., szombat 21:23 | |
Címkék

Az érdi Harkály és Bagoly utca csatornarendszerébe rágcsálóirtásból származó maradékgáz került, minden jel szerint ez robbant be szombat délután, mondta a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese, Szabó János. Senki sem sérült meg, de a családi házas övezetben biztonsági okokból 48 lakóépületből ideiglenesen kitelepítették a lakókat.

A kiköltöztetett lakók csak intenzív szellőztetés nem sokkal éjfél után térhettek haza, közölte a katasztrófavédelem. Ekkorra a csatornarendszerben lévő anyagot lúgosítással semlegesítették, a csatornákat átmosták, megszüntetve a robbanásveszélyt, valamint intenzív szellőztetés is megelőzte a visszaköltöztetést.

A katasztrófavédelem honlapján „biológiai eseménynek” nevezik a történteket. Itt azt közlik, hogy mintegy 100 embert telepítettek ki, és az érdi katasztrófavédelmi kirendeltséget nyitották meg számukra befogadóhelyként. Szabó tájékoztatása szerint jelenleg szellőztetik a csatornarendszert, és mérik a gáz koncentrációját. Az érdi tűzoltóság mellett a helyszínen tartózkodik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vegyi laborja, valamint a rendőrség, a mentőszolgálat és a csatornázási művek munkatársai.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

Travelo

Hirdetés