Az ombudsman szerint törvénytelen volt a kaposvári Toldi iskola megszüntetése

2012.08.22. 22:01
Az alapvető jogok biztosa szerint törvénysértő volt a kaposvári Toldi iskola tavalyi megszüntetése; az állásfoglalás a fenntartó önkormányzat szerint téves, az érintett szülők erkölcsi győzelemként értékelik, az igazságügyi tárca pedig még értékeli a jelentést - derült ki a MTI-nek adott szerdai nyilatkozatokból.

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa a napokban közzétett jelentésében azt írta, hogy Kaposvár közgyűlése számos ponton törvényt sértett, amikor 2011 tavaszán megszüntette a Toldi Lakótelepi Gimnázium és Általános Iskolát. Az ombudsman megállapította azt is, hogy a törvényességi ellenőrzésre jogosult Somogy Megyei Kormányhivatal nem folytatott érdemi felülvizsgálatot az ügyben, amivel "a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményének sérelmét idézte elő."

Az ombudsman "a fenntartó által okozott alapvető jogokkal összefüggő visszásságok orvoslására" nem kezdeményezte az eredeti állapot visszaállítását a jogszabályokban azóta bekövetkezett változásokra, valamint az átszervezés óta eltelt időre tekintettel. A feltárt visszásságok megismétlődésének elkerülése érdekében azonban felkérte az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg a Somogy Megyei Kormányhivatal "érdemi törvényességi felülvizsgálata elmulasztásával összefüggő körülményeket", és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Stickel Péter, Kaposvár humánszolgáltatási igazgatója a jelentésre reagálva az MTI-nek kijelentette, hogy az iskola átszervezése szakmailag megalapozott volt, az intézkedések jogszerűen történtek. "Ebben megerősített bennünket a Somogy Megyei Kormányhivatal és az oktatási ombudsman ez ügyben lefolytatott vizsgálata is" - hangsúlyozta az igazgató, aki a fenntartói álláspontot képviselve hozzátette: Szabó Máté állásfoglalása megítélésük szerint téves. "Indokainkat meg is írjuk neki levélben, és azt javasoljuk, hogy egyeztessen az oktatási ombudsmannal, aki ugyanebben az ügyben lefolytatott vizsgálatának eredményként oktatási jogsértést nem állapított meg" - fogalmazott.

A KIM illetékes államtitkársága az MTI-vel annyit közölt a témával kapcsolatban, hogy a napokban kapta meg hivatalosan az ombudsman jelentését, aminek értékelése még zajlik.

Az iskolabezárás ellen tiltakozó szőlői közösség egyik - neve elhallgatását kérő - tagja az MTI-nek azt mondta: Szita Károly polgármester (Fidesz) korábban többször kijelentette ugyan, hogy nem zárják be az iskola eddigi épületét és nem sérülnek a gyerekek érdekei, ez mégsem így történt. Lehetetlen helyzet alakult ki a megszüntetett és a befogadó iskola tanárainak ingázása miatt, ezért a korában tiltakozó szülők is elfogadták, hogy az új tanévben minden gimnazista gyerek járjon inkább a befogadó intézménybe (az általános iskolások maradhatnak a régi helyükön) - közölte.

Kaposvár közgyűlése tavaly áprilisban döntött úgy, hogy intézményracionalizálási intézkedései részeként megszünteti a Toldi iskolát, és az oktatást két másik intézménybe integrálja. Az átszervezés ellen szülők és diákok fórumokon, demonstrációval, éhségsztrájkkal és beadványokkal tiltakoztak, mivel álláspontjuk szerint a döntést nem szakmai szempontok alapján hozták meg. Az intézménybe korábban átlagosan háromszoros volt a túljelentkezés, mert családias légkörű, személyre szabott oktatást és tehetséggondozást nyújtott a négy megyéből odajáró több mint 700 gyereknek - érveltek. Az ügyben a panaszok nyomán a Somogy Megyei Kormányhivatal kétszer is elvégezte a törvényességi vizsgálatot, de mindkétszer arra a megállapításra jutott, hogy nem indokolt semmiféle intézkedés az iskola megszüntetésével, illetve átszervezésével kapcsolatban.