Busongó gárdaszülinap a hőség terén

Ötéves születésnapok nem szoktak olyan szomorúak lenni, mint amilyen a Magyar Gárdáé volt a Hősök terén. Inkább 40-50 éves korban jellemző, hogy az ember a nagy napon szomorúan néz maga elé és azt ismételgeti, „mi minden lehetett volna belőlem”. Meg nosztalgiázik, hogy  „bezzeg fiatalkoromban milyen tettrekész és sikeres voltam, de most valahogy már nem vagyok a régi”. Aztán bizonygatja magának, hogy  „de azért amit lehetett azt megtettem, csak hát a körülmények, ugye ”. Kevesebb barát is jön már el ilyenkor. Ők körbeállják és vigasztalják a szülinapost:  „jól csináltad azért, öreg, oké, most nem vagy a legjobb formában, de hamar összekapod magad”.

A Kárpát Haza Őrei Mozgalom a Hősök terére szervezte a betiltott Magyar Gárda megalakulásának ötödik évfordulójáról szól megemlékezést. Persze nem lehetett előre tudni, hogy 35 fok lesz, fa sehol, szűkös árnyékot pedig legfeljebb néhány villanyoszlop ad.

A színpad előtt különböző egyenruhás szervezetek sorakoztak föl rendezett alakzatban. A legtöbben a Magyar Nemzeti Gárda tagjai voltak, közel százan álltak zöld pólóban, terepszín nadrágban és katonai bakancsban. Sokkal nehezebb lehetett elviselni az iszonyatos hőséget  a Szebb Jövőéért Polgárőr Egyesület tagjainak, ők ugyanis az egykori Magyar Gárda egyenruhájára kísértetiesen emlékeztető fehér ingben, fekete mellényben és fekete nadrágban álltak a tűző napon, alig néhány tucatnyian. (Nemcsak kísértetiesen emlékeztetett, hanem konkrétan a betiltott régi gárda egyenruhájában avattak tagokat délelőtt, Vona Gábor is fekete mellényben jelent meg ott. Nem Csókakőn, amit a rendőrök megszálltak, hanem Dunaföldváron. A 130 új tagnak szerencséje volt, árnyékos részen avatták őket.) A Hősök terén a tűző napon ott álltak még vigyázzban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Nemzeti Őrsereg, a nemzeti gárda motoros egysége és más kisebb szervezetek alakulatai is.

Az alakzatban álló egyenruhásokat a szimpatizánsok és a Jobbik különböző vidéki városokból jött szervezeteinek küldöttei vették körbe zászlókkal. Az egész téren így jöttek össze néhány százan. A megemlékezés műsorvezetője szerint azért voltak ilyen kevesen, mert sokan szabadságukat töltik, másoknak pedig nem volt pénzük arra, hogy eljöjjenek Budapestre.

Szinte az összes felszólaló arról beszélt, hogy baj van: nagy a széthúzás a „nemzeti érdekvédelmi szervezetek” körében, kevesen vannak, sok a személyi ellentét, de aztán próbált mindenki pozitív üzeneteket is megfogalmazni arról, hogy itt az ideje az összefogásnak, fel kell venni a harcot a közelebbről körül nem írt közös ellenséggel szemben.

A Magyar Nemzeti Gárda főparancsnoka, Ináncsi József nem tartotta be a szülinapi protokollt és a színpadról egyenesen Vona Gábort, a Jobbik elnökét vádolta meg azzal, hogy a gárda utódszervezeteit megpróbálta egymás ellen hangolni, feldarabolni és pártirányítás alatt tartani. Létrehozásunkon kívül nem sokat tettek értünk, mi pedig nem szalonpolitizálásra szavaztuk be őket a parlamentbe, mondta Ináncsi. Az kiderült, hogy a most legütőképesebbnek látszó Magyar Nemzeti Gárda nem bízik a politikusokban, nekik nem számítanak a négyévenkénti választások és ezért politikailag sem kell korrektnek sem lenniük. Ináncsi kigúnyolta Szegedi Csanádot is. Elmondta egy rémálmát, amelyben ő európai parlamenti képviselő, jól menő boltja van, ahol nemzeti relikviákat árul és nem nagyon mélyül el a családja kutatásában, de egyszer csak megtudja, hogy anyai nagyanyja afrikai származású, a karjára Afrika-térkép van tetoválva a vízlelőhelyekkel, és akkor felmerül benne: „lehet, hogy ő félig néger és innentől a boltjában inkább fűszoknyákat kéne árulnia”?

Vona Gábort és a Jobbikot a hatvannégy vármegyés Toroczkai László vette védelmébe. Szerinte szükségük van arra, hogy legyen egy párt, ami fölvállalja és támogatja ezeket a szervezeteket - ezt a közönség nagy tapssal üdvözölte.  Toroczkai látnokként még annyit mondott: összefogásra van szükség, mert olyan idők jönnek, amikor nem lehet már azon vitatkozni, ki a nagyobb magyar, az ember vagy ide áll, vagy a másik oldalra.

Ha olyan rendezvényt tartanak, amelyen sok szervezet képviselteti magát, előre tudható, hogy nagyon fárasztó lesz egész, mert minden vezető beszélni akar majd. Itt is ez történt. Ágoston Tobornak, a Nemzeti Őrsereg kommunikációs tisztjének hosszú és fárasztó beszéde nagyrészt abból állt, hogy a saját maga által korábban adott interjúkból idézte saját magát. A hőségben kornyadozó hallgatóságot egyedül az Adjon az Isten - Szebb Jövőt és az őrsereg Huj, huj, hajrá köszöntésének üvöltésével lehetett felrázni .

Hosszan és unalmasan beszélt ifjabb Hegedűs Lóránt is, akit a fideszes folklórból kölcsönözve „a nemzet lelkészeként” konferáltak fel. Rá nem nagyon tudtam figyelni, mert éppen akkor támolygott felém egy holtra sápadt gárdistalány, aki valószínűleg hőgutát kapott. Helyet kellett szorítani neki egy oszlop árnyékában, hogy le tudjon még ülni a földre mielőtt elájul. Ifjabb Hegedűs Lóránt „szabadkőműves, cionista gyökerű hatalomtechnikáról” beszélt, bírálta a Mazsihiszt, hogy egyetlen emberi üzenetet nem tudott eddig megfogalmazni, majd konkrétan a nyilasokat vette védelmébe, amikor arról beszélt, nem érti, Efraim Zuroff miért nem az amazonasi őserdőben kutatja az egykori náci háborús bűnösöket, Magyarországon ugyanis a háború után a népbírósági perek következményeként tömegével küldték bitófára a hazafiakat.

A legtapasztaltabb szónok Vona Gábor volt, aki miután a magyar Nemzeti Gárda főparancsnoka beolvasott neki, most kicsit megilletődötten és tettetett lelkesedéssel beszélt. Vona szerint három nagy baj van: Magyarország hamarosan már csak papíron fog létezni, teljesen beolvad az EU-ba; aggasztó a szociális bizonytalanság, nincs sehol az egymillió munkahely; a „cigány népszaporulat” pedig aggasztó a magyarság jövőjére nézve. Vona szerint ezért ki kell lépni az EU-ból, kellenek munkahelyek, a cigányságot és a cigánybűnözést pedig vissza kell szorítani. Vona a szabad költözés jogára hivatkozva azt is javasolta: nyugodtan menjen el a több százezer roma Nyugat-Európába, és az ott élők tanítsák meg nekik az európai normákat, aztán vissza is jöhetnek. Beszédét azzal zárta, hogy a gárdát és a nemzeti szervezeteket soha semmilyen körülmények között nem hagyja cserben a Jobbik.

A rendőrség a gárdamegemlékezésen történek miatt nem lépett közbe, az ellentütetők ellen viszont igen. A Szépművészeti Múzeumnál a Demokratikus Koalíció 13. kerületi szervezete, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és más antifasiszták tüntettek. Amikor a gárdatagok felvonultak, ők „Nácik, haza!” bekiabálásokkal fejezték ki nemtetszésüket, majd néhányan az ellentüntetők közül is megpróbáltak bejutni a rendezvényre, de azt a rendőrök megakadályozták. Az Andrássy és a Dózsa György út sarkán egy magát antifasisztának mondó embert a rendőrök azért állítottak elő, mert igazoltatása közben megpróbált rátámadni a gárdista megemlékezés egyik résztvevőjére. Őt a rendőrök leteperték a földre és megbilincselték, majd egy rendőrségi mikrobuszhoz vitték. Több külföldi ellentüntetőt is igazoltattak, három külföldi nőt pedig azért állítottak elő mert a Pussy Riot tagjait ábrázoló álarcot viseltek, tüntetésen azonban senki nem takarhatja el az arcát. A gárdamegemlékezés végén a műsorvezető arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne az ellentüntetők irányába hagyják el a Hősök terét és azzal nyugtatta őket, bőven lész még alkalom arra, hogy rajtuk üssenek.

Összefoglalásul annyit mondhatunk: a busongó gárdista utódszervezetekre végül nem az ellentüntetők, hanem saját széthúzásuk, az irtózatos hőség, majd végül az egykori ötvenhatos hős, Potyka bácsi mérte a legnagyobb csapást, aki a másfél órás megemlékezés utolsó felszólalójaként csak nem akarta abbahagyni a beszédét, hanem hosszasan csapongott arról, mi mindent olvasott az újságban Stohl Andrásról és a kacsatenyéstésről.