Lemondott a TF dékánja

2012.08.29. 15:38

A TF dékánja felmentését kérte a Semmelweis Egyetem rektorától a karon rendezett összoktatói-dolgozói értekezleten, olvasható az egyetem szerdai közleményében. Tóth Miklós dékán szerdán jelezte Szél Ágoston rektornak, hogy a zavartalan szeptemberi tanévkezdés érdekében lemond a posztról. A rektor elfogadta a lemondást.

A hvg.hu július végén írt arról írt, hogy a testnevelési karon két diák csak Tóth Miklós dékán segítségével tudott lediplomázni. Lasztovicza Jenő fideszes parlamenti képviselő fia és kollégiumi szobatársa úgy kapott diplomát július közepén, hogy együttesen 15 jegyük hiányzott az abszolutóriumhoz.

A hvg.hu szerint a dékán a saját kódjával igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában. A dékán ezt azzal indokolta, hogy Lasztovicza és diáktársa méltányossági kérelemmel fordultak hozzá, amelyben a hiányzó tantárgyaik utólagos elismerését kérvényezték. A kérelemben azt állították, hogy a hiányzó tantárgyak óraszámait a nappali tagozaton korábban többszörösen teljesítették a levelezői óraszámokhoz képest.

A cikk megjelenése után a Semmelweis Egyetem rektora belső vizsgálatot rendelt. A rektor a vizsgálatok korrekt lefolytatása érdekében augusztus 6-i hatállyal felfüggesztette a posztjáról Tóth Miklós dékánt és Szalma László dékán-helyettest. Az ügyben indított belső vizsgálatot augusztus 28-án a rektor kiterjesztette. A vizsgálatról az egyetem múlt héten, illetve a szerdai közleményében sem árult el részleteket.

Lasztovicza korábban tagadta a hvg.hu cikkben leírtakat, valamint nehezményezte, hogy az újság közölte a fia nevét. A politikus szerint politikai célokra akarják felhasználni a fiát. A politikus később az Indexnek azt mondta, hogy az ügyről levélben tájékoztatta Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét. Lasztovicza szerint több kormánypárti politikus, köztük a Fidesz felső vezetésének tagjai is felhívták telefonon, és támogatásukról biztosították.

Az Index korábban arról írt, hogy a Fidesz azért nem foglalkozik komolyabban az üggyel, mert azt a Semmelweis Egyetemen belüli háborúskodás részének tartják. A belső háborúskodásra utal, hogy a dékán és a helyettese az elmúlt hónapokban belső vizsgálatokat folytattak le a kar gazdálkodásával kapcsolatban, és állítólag komoly problémákra bukkantak. Forrásunk szerint Szalmáék a vizsgálat következményének tartják az őket bemártó névtelen rendőrségi feljelentést. A rendőrség egy névtelen feljelentés alapján közokirat-hamisítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben.