Lázár szerint eredményes volt az elszámoltatás

2012.08.30. 14:30 Módosítva: 2012.08.30. 14:31
Eredményesen zárult az elmúlt két évben végzett, a 2002 és 2010 közötti kormányzati időszakot érintő elszámoltatás feltáró munkája - közölte a kabinet álláspontját Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön azon a fővárosi sajtótájékoztatón, amelyen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal és Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen értékelték az elszámoltatást. Lapunk összesítéséből más derült ki.

Lázár János hangsúlyozta, az elszámoltatás hátralévő munkája "a rendőrség, az ügyészség és a bíróság feladata, tekintettel arra, hogy a kormány jogállami alapokon áll". Az igazság szolgáltatására csak a bíróságok vállalkozhatnak, nekik van erre joguk és kötelességük - tette hozzá.

A tájékoztatón Budai Gyula - aki 2010 őszén vette át az elszámoltatási kormánybiztosi posztot a szintén fideszes Papcsák Ferenctől - kifejtette: hivatala 2010 novembere és idén augusztus között 1442 ügyet vizsgált, 110 nyilvános jelentést készített, 61 esetben tett büntetőfeljelentést, amelyből 30 ügyben még folyik a nyomozás, 7 ügyben viszont már megtörtént a vádemelés. A nyomozások során 47 embert gyanúsítottak meg, és 39 ellen emeltek vádat.

Inkvizíció puha párnákkal

Lapunk néhány hete közölt összesítéséből azonban az derült ki, hogy az elszámoltatás koránt sem volt ennyire sikeres. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost augusztusban felmentették, és a helyére sem neveztek ki senkit. Az ezernél is több vizsgálatból alig jutott el valami a bíróságig. Ami pedig eljutott, abban is leginkább felmentették a vádlottakat.

Lázár János a választások idején a 13 legmocskosabb ügy felderítését ígérte. Lázár listájából Sukoró, a BKV ügyek és a postapalota eladásának vizsgálata teljesült, a 2006-os túlkapások ügyében csak az akkor letartóztatott tüntetők mentességéről döntöttek. Pedig már akkor a mocskos ügyek között említette a Budapest Airport privatizációját és az azóta becsődölt Malév eladását és visszaállamosítását is – utóbbi kettő esetében nincs hír semmilyen fejleményről.