Vásárhelyen jöhet az Almási-korszak

2012.09.02. 19:01
Almási István fideszes alpolgármester nyerte a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást azok után, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Budapestre rendelte a Csongrád megyei települést 10 éve irányító Lázár Jánost. A legnagyobb meglepetést a szocialista jelölt okozta.

Közel az összes szavazat feldolgozása után most már biztos: Almási István fideszes alpolgármester nyert a szavazatok 52,31 százalékával. A szocialista Kis Andrea 22,72 százalékkal lett második, harmadik lett a jobbikos Kovács Sándor (14,0 1százalék), negyedik a független Nagy László (10,95 százalék).

A részvételi arány valamivel 33 százalék fölött volt. A 2010-es választást Lázár János 41,97 százalékos részvétel mellett nyerte meg.

A mostani időközi választást azért kellett kiírni, mivel Lázár új posztjával – június 2. óta a Miniszterelnökséget irányítja államtitkárként – a polgármesterség összeférhetetlen.

Almási csak megközelíteni tudta Lázár 66 százalék fölötti 2010-es eredményét, de győzelméhez így sem férhetett kétség. A szocialista Kis Andrea ugyan nagy vereséget szenvedett, de sokat javított 2010-hez képest. Akkor 8 százalékkal négy indulóból negyedik lett.Eredménye figyelemre méltó: jóval kisebb részvétel mellett meg tudta duplázni szavazói számát; 2010-ben 1304-en, most 2793-an szavaztak rá.

A Jobbik is javított, igaz, 2010-ben nem Kovácsot, hanem Molnár Lászlónét indította a párt, aki 12,73 százalékkal második lett.

Nagy László nem indult 2010-ben, róla többen azt gondolják a városban, hogy valójában a Fidesz áll mögötte, és a jobbikos szavazók elbizonytalanítását célozta.

Most akkor megdőlt a kétharmad vagy sem?

Almási István megválasztott polgármester Lázár Jánossal közösen tartott, a választási eredményeket értékelő sajtótájékoztatóján elmondta: városvezetőként azt az utat kívánja folytatni, melyet tíz évvel ezelőtt megkezdett, és két esztendővel ezelőtt elődjével programként meghirdetett. A választási eredmény szerinte leképezi a Fidesz kétharmad-egyharmados fölényét az MSZP-vel szemben.

Kis Andrea, az MSZP jelölte azt mondta, a választási eredményekből jól látszik, hogy a Fidesz kétharmada megdőlt, Almási Istvánt a vásárhelyiek alig 15 százaléka támogatta. A politikus szerint az, hogy a két évvel ezelőttihez képest sikerült megháromszoroznia támogatottsági arányát, azt mutatja, a város lakói közül sokan úgy vélik, változásra van szükség.

Kovács Sándor, a Jobbik jelöltje közölte: pártja a tisztább, egyenesebb út lehetőségét kínálta föl a hódmezővásárhelyieknek, most csupán 14 százalékuk választotta ezt. A politikus ugyanakkor csalódottságának adott hangot, mert bízott benne, a három ellenzéki jelöltnek sikerül megszereznie a voksok több mint felét.

(MTI)

Az indulók mellett legalább olyan érdekes, kik nem indítottak jelöltet. A 2014-es országgyűlési választás előtt kevesebb, mint két évvel két, magát országosnak tartó párt, az LMP és a Demokratikus Koalíció sem indult.

Az LMP előbb a vásárhelyieket kérte fel, hogy ajánljanak jelöltet, a rostán végül két politikus maradt fönn, de a közvélemény egyikőjüket sem kötötte az LMP-hez: a mártélyi polgármester, valamint egy Zöld Baloldalhoz (korábban Munkáspárt 2006, Munkáspárt) tartozó helyi politikus, aki 2010-ben harmadiknak futott be több mint 12 százalékos eredménnyel. Havránek akkor szerzett országos ismertséget, amikor Lázár János 2007-ben előszedett egy korabeli dokumentumot, miszerint Havránek édesapja a Nyilaskeresztes Párt tagja volt.

Az LMP végül azzal az ürüggyel mondott le jelölésükről, hogy nem akar még egy Esztergomot, vagyis nem akarja, hogy olyan polgármester vezesse a várost, aki ellenséges viszonyban van a helyi képviselő-testülettel. (Vásárhely testülete is túlnyomóan fideszes.) Más források szerint egyikük sem vállalta a jelölést.

A hódmezővásárhelyi választáson történtekből ugyanakkor messzemenő következtetést levonni nem érdemes. A városban a rendszerváltás óta minden országgyűlési- és polgármester-választást a jobboldal nyert, sőt, két olyan karizmatikus, országos ismertségű politikust adott, mint a 2002-ben elhunyt Rapcsák András, aki 12 évig vezette a várost és az ő köpönyegéből kibújt, tíz évig polgármesterkedő Lázár János. Kérdés,  Almási István befut-e az elődei hasonló pályát. A 68 éves politikus 1994 óta tagja a képviselő-testületnek, 2001 óta alpolgármester, civilben tanár, könyvtáros.