Szolgálaton kívüli rendőrre támadtak Turán

2012.09.06. 06:48

Kétszáznegyven rendőrt vezényeltek ki szerda este a Pest megyei Turára, mert egy lopás közben tetten ért helybéli és a segítségére sietők rátámadtak egy szintén a faluban lakó, de szolgálaton kívüli rendőrre. A súlyosan megsérült rendőrre támadók közül kettőt őrizetbe vettek, ellenük hivatalos személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.

Garamvölgyi László elmondta: a Pest megyei Tura belterületén egy szabadnapos rendőr zászlós lopáson ért tetten egy helyi lakost, így azonnal szolgálatba helyezte magát, és intézkedett, de a gyanúsított elmenekült. A rendőr rövid üldözés után elfogta a menekülőt, de ekkor már 6-8 helybéli közeledett fenyegetően felé, azzal, hogy az elfogott férfit engedje el, majd elkezdték lökdösni, egyikük elővett egy bicskát is, és megfenyegette vele.

Rendőrök százai akcióban

A turai férfiak a szintén a faluban lakó rendőrt ezután ütlegelni kezdték, és miután a földre került, rugdosták. A bántalmazás következtében a rendőr elvesztette az eszméletét, és a támadók a már elfogott gyanúsítottal együtt elmenekültek a helyszínről. A megtámadott rendőr segítséget kért, és Gödöllőről, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságról, valamint a Készenléti Rendőrségtől összesen 240 rendőr érkezett a helyszínre.

A támadókat egy kivételével még az éjszaka elfogták, kettőt őrizetbe is vettek. Hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytatja le az eljárást ellenük.

A zászlós, aki hét éve rendőr, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a Hatvani Városi Kórházba szállították, ahol jelenleg is megfigyelik.

A rendőr beszámolója

A kórházban fekvő rendőr az MTI megkeresésére azt mondta: a faluban, egy alsóerdősori háznál, amiben egy idős hölgy lakott, akkor ért tetten egy betörőt, amikor egy másik lopás feltételezett elkövetőjét kereste az utcában. A 33 éves zászlós szerint a tolvaj épp a bentről kihozott kábeleket pakolta össze, amikor ő, szolgálatba helyezve magát, megadásra szólította fel a férfit, miközben vele tartó társát segítségért küldte. A tolvaj ekkor az erdő felé futott, ahova beérve majdnem sikerült elfogni, de megjelent egy körülbelül nyolctagú társaság, mint utóbb kiderült, az elkövető rokonságából.

„Ütések, rúgások értek, egy kés is előkerült, majd elvesztettem rövid időre az eszméletemet, és ez idő alatt a tolvajt kimenekítették” – idézte fel az eseményeket a rendőr, aki a fején, az alkarján, az ujján és a bordájánál sebesült meg, illetve az orra is eltört. Szúrás nem érte, ennek ellenére meglehetősen rosszul érzi magát, és több vizsgálaton át kell még esnie.