Vendel
6 °C
21 °C

L. Simon László: Nem szűnik meg az örökségvédelmi hivatal feladatköre

2012.09.07. 16:28

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) feladatköre nem szűnik meg, a háttérintézményt átszervezik, de az intézményesített örökségvédelem nincs veszélyben Magyarországon – mondta L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára egy siófoki konferencia után rendezett sajtótájékoztatón.

A kormány arról döntött, hogy átszervezi a hivatalt – mondta. Így azokat a jogköröket, amik az építészeti és régészeti engedélyezéssel kapcsolatosak, áthelyezik első fokon a járási kormányhivatalokba, másodfokon a megyei kormányhivatalokba.

Az a szándék, hogy a hatósági engedélyeztetés felgyorsuljon, így a jövőben minden ilyen eljárás a kormányhivatalokon keresztül történik majd – mondta.

Az Index kormányzati értesülésekből csütörtökön írt arról, hogy információi szerint a keddi kormányülésen arról döntöttek, hogy megszűnik a KÖH, az a hivatal, ami eddig a műemlékek és régészeti lelőhelyek védelmét látta el az ingatlanfejlesztéseknél. A szervet több lépésben meggyengítették, előző elnöke néhány hónapja az ingatlanlobbira hivatkozva távozott.

A munkatársak egy része az Emberi Erőforrások Minisztériumához, egy másik része pedig a Belügyminisztériumhoz kerülhet. Sokaknak azonban felmondanának.

Bár elvileg az örökségvédelmi munka nem szűnik meg, kormányzati források szerint a téma a minisztériumokhoz szétosztva súlytalanná válik.