Egy év felfüggesztett a félrekezelő orvosnak

2012.09.14. 17:10
Egy év felfüggesztett fogházra ítéltek első fokon, nem jogerősen egy orvosi ügyelete alatt rezidensként hibázó budapesti orvost, akinek a félrekezelt betege meghalt.

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt mondta ki bűnösnek az orvosnőt a XVIII-XIX. kerületi bíróság csütörtökön, és az egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztés mellett két évre eltiltotta hivatása gyakorlásától is - közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék.

A védelem felmentésért fellebbezett, így a büntetőper várhatóan a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd másodfokon.

A tényállás szerint az orvosi ügyeletet ellátó fiatal rezidenst tavaly februárban kihívták egy rosszullétre panaszkodó inzulinos cukorbeteghez. A vádlott nem tudta értelmezni a vércukorszintmérő jelzését, azt hibaüzenetnek gondolta, miközben a műszer valójában nagyon magas szintet jelzett. Az ügyeletes cukros vizet itatott a férfival, nyugtató injekciót adott be neki, majd távozott. Amikor nem sokkal később másodszor is riasztották az egyre rosszabb állapotba kerülő beteghez, a segédasszisztens jelezte, hogy mit jelent a műszer jelzése, mire a vádlott a helyszínről esetkocsit kért, de a beteg a járműben életét vesztette.

Az egyetemen nem tanították

A büntetőperben korábban meghallgatott szakértők szerint a rezidens nem is láthatott volna el önállóan, felügyelet nélkül ügyeleti munkát, ugyanakkor a vádlott szerint ez Kispesten nem rendhagyó eset.

A vádlott a korábbi tárgyaláson elmondta: 2009-ben végezte el az egyetemet, 2010 februárjában kezdett el dolgozni a kerületi orvosi ügyeletet biztosító cégnél. Mivel más rezidensek is dolgoztak ott ügyeletesként, azt gondolta, hogy az orvosi egyetem elvégzése után ezt ő is elvállalhatja.

A vádlott azt mondta, sajnálja a történteket, de nem érzi magát bűnösnek. Elmondta, hogy a műszer használatára az egyetemen nem tanították meg, és a kerületi orvosi ügyeletet biztosító egészségügyi szolgáltató cég sem készítette fel rá.

A védelem az esettel összefüggésben felhívta a figyelmet rezidensképzés problémáira.